Békés Ádventet kívánunk!

2019.12.01.

Ádvent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és a kersztény egyházi év kezdete.

.

Ádvent

.

Már hetek óta föllelhetők a virágárusoknál, a hipermarketekben és az egyéb értékesítő helyeken is az ádventi koszorúk.

A hagyományos (úgymond kánon szerinti) ádventi koszorú fenyőből készül, rajta három viola (vörösbe hajló sötétlila) és egy rózsaszín gyertya.

Napjainkban már az elvilágiasodott (szekularizálódott) szokások szerint jellemzően más díszek és színek is rákerülnek az ádventi koszorúra, de ezek már csak egyéb kiegészítők, dekorációs kellékek, és mint ilyen nem tartoznak a szóban forgó fő témakörünkhöz.

. 

Az advent szó jelentése: eljövetel. Az Ádvent ünnepe a latin "adventus Domini" kifejezésből származik, azt jelenti: az Úr eljövetele (röviden: Úrjövet). Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére történő felkészülés időszaka.

Ádvent a keresztény kultúrkör egyik igen fontos ünnepe. Jézus születésére, eljövetelére történő várakozás, a felkészülés, az ünnepre való ráhangolódás időszaka.

A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken kisböjtnek nevezték ezt a periódust, mivel az Úr eljövetelére a hívők bűnbánó lélekkel készültek. A keresztény kultúrkörben Ádvent az év legcsöndesebb időszaka.

Ádvent a keresztény kultúrkör egyik legfontosabb ünnepeként elsősorban inkább az eljövetelről, másodsorban pedig a várakozásról szól.

Hiszen az eljövetel, a magyar szavak általánosan elfogadott értelmezése szerint a jövőben bekövetkező eseményt, míg a várakozás, az eljövetel iránti óhajt fejezi ki.

. 

Ádvent a karácsonyt (december 25.) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak, a karácsonyi ünnepkör pedig Ádvent első napjával kezdődik és vízkeresztig, azaz január 6-ig tart. A karácsonyfa lebontását is ezidőtájt szokás elkövetni.

Az Ádvent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnap, illetve annak előestéje és december 25. (Jézus Krisztus születésnapja) közötti négy hetes "szent idő".

Négy ádventi vasárnap van karácsonyig, amely a keresztény kultúrkörben a karácsonyra történő várakozás, az előkészület, a lelki felkészülés, a bűnbánat és az imádság időszaka.

A karácsonyig tartó négy hét alatt jeles szentek ünnepeit találhatjuk a naptárban, például: András, Borbála, Miklós vagy Luca napja.

Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos szokáshagyományain keresztül is érezteti a hatását.

Mint egyébként több más egyházi ünnepé, így az Ádvent időpontja is változó minden évben. Nincs egy meghatározott naphoz kötve, de az első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Ádvent első vasárnapja a kersztény egyházi év első napja, mindig november 27. és december 3. közé esik.

A december 25. előtti utolsó vasárnap Ádvent negyedik vasárnapja, az azt megelőző pedig értelemszerűen Ádvent harmadik vasárnapja és így tovább.

2017-ben azért külön is figyelemre méltó Ádvent negyedik vasárnapja, mert december 24-re esik, vagyis a legkésőbbi lehetséges időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, azaz: "szenteste". Ebből is következik, hogy Ádvent első vasárnapja, nem lehet később, mint december 3.

. 

A fentiekből, tehát a dátumok változásából már érthető, hogy Ádvent úgynevezett mozgó ünnep. Például: 2017-ben december 3-án volt Ádvent első vasárnapja. Idén, 2019-ben pedig Ádvent első vasárnapja december 1., vagyis ekkor lehet meggyújtani az első gyértyát az adventi koszorún. Ádvent utolsó vasárnapja pedig december 22., ekkor már mind a négy gyertyán meggyújtható a kanóc. 

A négy ádventi vasárnap abban különbözik egymástól, hogy az első alkalommal megterítjük az Úr asztalát. A keresztény hagyományok szerint ekkor kezdődik meg az új egyházi év és a felkészülés a karácsonyra.

Régi szokás templomainkban, hogy az ádventi hétköznapokon hajnali misét (roráté) tartanak. Az ádventben a kersztény ember készül a karácsonyra, Krisztus születésének az ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is.

A népi jámborság megnyilvánulásai az ádventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. A betlehemezés a karácsony eseményeit mondja el, a Szent Család-járás pedig a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

A betlehemezés (betlehemes játék): Jézus születésének, Betlehem történetének megjelenítése, a karácsony előtti napok dramatikus játéka, egyébként több településünkön még napjainkban is él a betlehemezés szokása.

A betlehemezés története a középkori misztériumdrámákra vezethető vissza, amely idővel kikerült a kolostorok és a templomok falai közül, ám azok ösztönző hatásait mindenkor befogadta. A nép között az idők folyamán számos változata alakult ki.

A Szent Család-járás népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érve szállást kerestek maguknak.

. 

A legújabb kor szimbóluma, a várakozás jelképe a fenyőből készült ádventi koszorú négy gyertyával, amelyekből három violaszínű (vörösbe hajló sötétlila) és egy rózsaszín.

Az ádventi koszorúra ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A rózsaszínű gyertya meggyújtására Ádvent harmadik vasárnapján kerül sor, ezzel jelképezve a közelgő karácsony feletti örömet.

Ádvent utolsó vasárnapján már mind a négy gyertya egyszerre ég az ádventi koszorún.

A világító gyertyák számának a növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Krisztus eljövetele jelent a várakozóknak.

A négy gyertya jelképezi a világosságot, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja.

Az ádventi naptár a szóban forgó időszak kedvelt időmérő eszköze. A naptár 24 kis ablaka a karácsonyt megelőző huszonnégy napot jelöli, és minden ablak mögött ajándék rejtőzik.

. 

Az Ádvent ünnepének hagyományát valószínűleg (a római liturgiától eltérő) gallikán szertartásrend honosította meg a IV. században. A hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az V. században az ádventi időszak a karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később négy hétre csökkent.

Nos, végső soron egyházi ünnepként az ádventi időszak a Krisztus utáni V. századtól ismert. A liturgiában a színe a viola (vörösbe hajló sötétlila), kivéve Ádvent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni.

Az Ádvent szó (a fent már említett) latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, kettős értelemmel bír: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.

A keresztények eleinte csak egy ádventi vasárnapot ünnepeltek. Majd a VII. században Nagy Szent Gergely pápa négyben állapította meg a számukat. A XI. századtól kezdve az ádventi liturgia jelentősége Rómán kívül is megnőtt.

Ezt követően a négy vasárnapból álló ádventi időszakot V. Pius pápa tette kötelezővé az egész egyházban 1570-ben. Rendelkezése még ma is érvényben van, egyedüli kivétel a milánói egyházmegye, ahol az Ádvent hat vasárnapból áll. 1611-ben a nagyszombati zsinat Ádvent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat.

. 

Ádventi koszorú

Az ünnepet jellemzően az ádventi koszorú szimbolizálja, hiszen a karácsonyra hangolódás, a készülődés legelterjedtebb vallási és lakberendezési kelléke.

Az ádventi koszorúval (karácsonyi asztaldísszel, ajtódísszel) ékesített otthonok méltó módon járulnak hozzá a szeretetteljes ünnepi hangulat megteremtéséhez, ilyenformán egyszesmind a meghitt, békés családi együttléthez is egyaránt.

Egyébiránt nem feltétlenül szükséges elfogadni vagy megelégedni a kereskedelmi forgalomban megvásárolható különféle (úgynevezett bolti) ádventi koszorú változatokkal, illetve karácsonyi asztal- és ajtódísszel.

Hiszen saját magunk is készíthetünk ádventi koszorút (asztaldíszt és ajtódíszt), amely ilyenformán persze még kedvesebb is lesz majd a számunkra.

A lényeg (itt is) az, hogy természetes anyagokat, illetve növényeket használjunk, hiszen a hagyományos ádventi koszorú fenyőágakból készül, alapja örökzöld fa, hajlékony vessző.

Tehát természetes anyagok, amit mohával, fenyővel egészítünk ki, majd tovább díszítjük a természet kincseivel: toboz, makk, erdei bogyók, egyéb termések, virágok.

A koszorún egyébként praktikusan három szín dominál: a zöld, amely a termést, a piros, amely az életet, és a sárga vagy az arany, amely a fényt szimbolizálja.

Némi leleményességgel persze a koszorú-készítéssel kapcsolatos saját munkánkat akár célratörően leegyszerűsíthetjük azzal, ha dekorációkellék-boltban válogatjuk össze a különböző hozzávalók egy részét. Például, ha beszerzünk mohából készült koszorúalapot, akkor már "csak" a díszítéssel kell foglalkoznunk.

A zöld tekintetében vagy a családi fenyőfáról gyűjtsünk be néhány ágat, amit megfelelő kialakítást, igazítást, rögzítést követően majd fölerősíthetünk a koszorúalapra.

De használhatunk egyéb örökzöld növényt is, valamint a más szempontból is aktuális fagyöngyöt. Továbbá bátran körülnézhetünk otthon még a fűszerek között is, hiszen például a babérlevél kellemes illatot kölcsönözhet a koszorúnknak.

Az imént megnevezett fagyöngyről (csak röviden): vonzó külsejű, örökzöld levelű és fehér bogyójú növény. A karácsony előtt sokan gyűjtik, és dekorálják is vele az otthonukat.

A kereszténységben a fagyöngy a béke jele lett. Egyesek szerint Krisztus keresztjét fagyöngyös fából ácsolták. A fagyöngy (a tölgyfát kivéve) szinte minden fafajon képes tanyát verni, de különösen a puha szövetű fákat kedveli, például: fűz, nyár, hárs, ákác, juhar, kőris és a fenyő.  

A fagyöngy egyike a legősíbb idők óta alkalmazott, népi gyógyszereknek. Az utóbbi időben a gyógyszeripar is használja gyógyászati készítmények előállítására.

Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy fagyöngy bogyók enyhén mérgezőek, allergiás tüneteket okozhatnak, de persze viszonylag nagy mennyiséget kellene elfogyasztani belőlük ahhoz, hogy az ember egészségére károsak legyenek.

A tiszafával viszont a díszítés dolgában vigyázzunk, mert bár igen dekoratív növény, ugyanakkor viszont a piros magköpeny kivételével a növény minden része mérgező. 

Még a pollenje és a fűrészpora is taxin nevű alkaloidot tartalmaz, amely az ember, valamint a páratlanujjú patások (főként a lovak) szervezetébe kerülve halálos mérgezést is okozhat.

Ugyanakkor a párosujjúpatások, például az őz, a szarvas, különösebb mérgezési tünetek nélkül rágják a tiszafa hajtásait. A tiszafa mérgező voltát már i. e. 51-ben Julius Caesar említi egyik művében, mert a tiszafa kérgéből főzött teával lett öngyilkos egyik alattvalója.

Egyébiránt a többi között azért arra is érdemes mindenkor odafigyelni, hogy ne díszítsük (cicomázzuk) túl az ádventi koszorút (asztaldíszt vagy ajtódíszt).

Az ádventi koszorúnkhoz fölhasználható piros színű hozzávalókból igen széles a választék. Kezdjük például az almával: kisméretű, szép piros almákat ajánlatos használni.

A gyertyatartó lehet akár négy piros alma, amelyekbe a szárak eltávolítását követően már könnyedén elhelyezhetjük a gyertyákat.

A csipkebogyó begyűjtésének is elérkezett az ideje, ezek a piros bogyók az ádventi koszorún, illetve az asztal- és ajtódiszen is egyaránt szintén díszítő célt szolgálhatnak.

Az ajtódísz más nemzetek hétköznapjainak szerves része, és jellemzően évszakonként, ünnepenként változik, például az olaszoknál a gyermekszületést is jelölik rózsaszín vagy kék ajtódísszel.

Az ádventi koszorúval szemben az ajtódísznél nincs konkrétan követendő tradíció, kötöttség vagy szabályszerűség, tehát inkább (a jó) ízlés és a megfelelő (főként természetes) alapanyag meglétének a kérdése szokott lenni a feladat.

A klasszikus koszorúforma ajtódíszt dekorálhatjuk természetes dolgokkal és karácsonyi díszekkel egyaránt. Ugyanakkor persze az ádventi koszorúhoz, illetve a karácsonyi asztaldíszhez hasonlóan az ajtódíszből is vásárolható bolti darab, az már csak rajtunk áll, hogy megbízunk a kézügyességünkben vagy a kényelmesebb megoldást, az értékesítő helyen történő beszerzést választjuk.

Mindenesetre az bizonyos, hogy a saját készítésű (úgymond kézműves gyártású) ádventi koszorúnk égő gyertyáinak meleg fénye nagymértékben képes hozzájárulni a meghitt ünnepi hangulathoz, a békés és szeretetteljes családi karácsonyi együttlét öröméhez.

. 

Az ádventi koszorú hagyománya az ősi korokat idézi, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival is. Az első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré.

Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott, a följegyzések szerint az ádventi koszorú a XIX. században jelent meg Németföldön.

Az elbeszélések szerint először valószínűleg a XIX. század közepe táján (1839-ben), egy bizonyos Johann Heinrich Wichern német lelkész készítette el a mai ádventi koszorú ősét.

Egy örökzöld ágakkal díszített fából készült szekérkeréken elhelyezett négy nagyobb gyertyát, ezek vörös színűek voltak, valamint elhelyezett még húsz kisebb gyertyát, ezek fehér színűek voltak, a gyertyák darabszáma utalt az ádventi időszak huszonnégy napjára.

A templomban / gyermekotthonban csillár gyanánt a plafonra felfüggesztett (ádventi) fenyőkoszorún karácsonyig mindenn nap eggyel több fehér színű gyertyát gyújtott meg a német lelkész, a négy vasárnapon pedig a nagyobb méretű, vörös gyertyák égtek.

Eleinte a templomban / gyermekotthonban, majd később idővel már világszerte elterjedt az ádventi koszorú készítésének a szokása.

A szóban forgó témánkhoz kapcsolódó másik elbeszélés szerint pedig a XVI. század első felében, Luther Márton (lelkész, reformátor) készített először gyermekeinek, fenyőágakkal díszített, az imént fent körülírtakhoz hasonló koszorút.

Összegezve tehát a szokás Európa szerte jellemzően a XIX. század végén, illetve a XX. század elején terjedt el. A múlt században még készítettek huszonnégy gyertyával díszített ádventi koszorút.

Később a huszonnégy gyertya egyre inkább négyre, az ádventi vasárnapok számára csökkent. Napjainkban már a hetekre osztott (négy-gyertyás) ádventi koszorú az általánosan jellemző, de a díszítő örökzöldek megmaradtak napjainkban is.

A katolikusok a protestáns hagyományoktól eltérően violaszínű (vörösbe hajló sötétlila) gyertyákat állítanak az ádventi koszorúra, egy gyertya kivételével, ugyanis a harmadik, azaz: az "örömvasárnap"gyertyájának a színe az ádventi koszorún is rózsaszín.

A violaszín (a vörösbe hajló sötétlila) a bűnbánat és megtérés színe, a rózsaszín pedig a reménység, a közelgő ünnepet hivatott jelképezni.

A gyertyákat vasárnap szokás meggyújtani, többen ezt már az azt megelőző szombaton este megteszik. A karácsonyig egyre növekvő számú gyertyák gyarapodó fénye az ünnepi várakozás, majd a negyedik vasárnapon karácsony elérkezésének a szimbóluma.

A négy gyertya egyúttal négy fogalmat is hivatott szimbolizálni, amelyek pedig a következők: a hit, a remény, a szeretet és az öröm.

Ugyanakkor a római katolikus szimbolika szerint a gyertyák négy meghatározott személyre, valamint népre is utalnak. A Jézus születésének ünnepére, azaz: a karácsonyra történő készülődés mindvégig a megtisztulás jegyében zajlik.

. 

Az tehát nem kétséges, hogy az ünnepek sorában a karácsony a legbensőségesebb, illetve a legcsaládiasabb ünnep.

Ebből a többi között persze az is következik, hogy a művészeteknek (zene, irodalom, képzőművészet stb.) egyik ihletője a karácsony, illetve annak misztériuma.

Ez talán kiváltképp érvényes az irodalomra, amelyre általában jellemző, hogy mindenkor különleges érzékenységgel énekli az angyali üdvözletet csakúgy, mint karácsony éjszakájának csodáit: József aggódó buzgólkodását, Mária könnyes örömét, a pásztorok naív jámborságát, a napkeleti bölcsek illő ajándékait.

. 

Az ádventi időszak az előkészület, a várakozás, a reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton pedig a húsételtől való megtartóztatás.

Régen Ádvent kezdetét éjféli harangszóval jelezték, amelyet hazánkban már egyes helyeken napjainkban felújítottak, például: a Budai Ciszterci Plébániatemplomban.

Ádvent szakrális hangulatát a hajnali mise (angyali mise vagy aranyos mise), a liturgiában roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa.

Ekkortájt a hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Hagyományőrző helyeken ilyenkor fel sem tűnik, ami egyébként nehezére esik az embernek, vagyis: a korai fölkeléssel, hóval, faggyal járó áldozat.

.

Ádventhez kapcsolódó hagyományok, hiedelmek 

Például a hajnali mise (roráté) sejtelmes varázsához még az ezt megelőző századforduló táján is több hiedelem fűződött.

Számos erdélyi magyar helyen azt tartják, hogy a roráté-templomozás alatt be kell zárni minden ajtót, ablakot, különösen pedig az ólat, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltve, a rendkívüli (éjféli) időben történő harangozás elől, emberi és állati hajlékokba húzódnak és ott bizony kárt okoznak.

Ádventhez több népi hagyomány is kapcsolódik. A fiatalságot is megérinti a hajnali miséből kicsendülő bizakodás, hiszen az ifjú szívek várakozása és az Ádvent között voltaképp igen nagy az egyezés.

Az Alföldön, ha rorátéra harangoznak, akkor cukrot vagy mézet eszik a lány, hogy édes legyen a nyelve, és ilyenformán minél előbb férjet édesgessen magához.

Máshol az első hajnali misére harangozáskor a már eladósorban lévő lány a harang köteléből kis darabkát igyekszik kiszakítani, majd azt a hajfonó pántlikájába varrja, és hajnalban viseli, azért hogy farsangkor majd sok kérője legyen.

Szent András apostol (november 30.) emléknapja vetett véget a kisfarsangi vigasságoknak, némította el a hangos mulatságok hegedűjét, ahogy mondták: "András zárja a hegedűt".

Az ünnep éjféli harangszava jelezte / jelzi az Úr eljövetelét megelőző, négyhetes várakozás, reménykedés, az Ádvent kezdetét.

Szent Borbála (december 4.) legendája szerint a könnyű elmúlás patrónája volt; óvta a tüzéreket, védőszentje volt az ágyú- és harangöntőknek.

Bányászaink nagymisével emlékeztek rá:

"Óh Szent Szűz Borbála, hozzád fordulunk mindazok, kik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól, könyörögj érettünk és légy erős pártfogónk mindörökké." - imádkozták a Miatyánk után.

Szent Borbálához (mint Krisztus jegyeséhez) fohászkodtak a lányok, hogy megtudják, ki lesz a földi mátkájuk. Némelyek férfineveket tűztek kilencféle (alma, körte, birs, cseresznye, meggy, barack, mandula, szilva, aranyvessző) Borbála-ágra. Úgy hitték, az elsőként kihajtott ágon szereplő név viselője lesz a kérőjük.

A házasságot, az anyaságot, a gyerekeket is védelmező Szent Miklós püspök emléknapján (december 6.) maskarás legények járták a fonóházakat, és tréfásan gyóntatták, majd ezt követően persze jól megtáncoltatták a lányokat.

December 13-án, Luca napján a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír elárulta nekik, hogy ki lesz a férjük.

Lúcia (magyarul Luca) név a Lux (világosság) szóból származik, és az ünnepét az Egyház nem véletlenül tette éppen december 13.-ra. Ez a nap ugyanis a Gergely-naptár (1582) előtt az év legrövidebb napja volt. Ilyenformán persze az esztendő legsötétebb napja, és akkor egyúttal a téli napforduló kezdő napját is jelentette.

Ehhez a naphoz kötődő érdekes hagyomány a Luca székének az elkészítése, amelyet kilencféle fából faragott a készítője, méghozzá olyan lassan, hogy azzal csak karácsony estéjére készüljön el.

Innen származik a mondás: "lassan készül, mint a Luca széke." Ha elkészítője karácsonykor az éjféli misén fölállt erre a csillag alakú székre, megláthatta a templomban összegyűltek között a falu boszorkányait, mivel ilyenkor szarvakat viseltek.

Ekkor haza kellett szaladnia a háta mögé mákot dobva, amit a boszorkáknak föl kellett csipegetniük, így nehezen követhették. Otthon aztán megsemmisítette a széket.

A karácsonyi készülődés derűs napja volt sok háznál Szent Tamás apostol ünnepe (december 21.), másként "Disznós Tamás."

Nagyanyáink / dédanyáink megfigyelték, hogy a téli napfordulatkor vágott hízó szalonnája nem avasodott meg. Mivel gyógyító erejűnek hitték a Tamás-napi disznó háját, ezért hát tettek is el belőle orvosságnak. Az ünnepekre szánt, főként friss pecsenyéből álló ételeket este elvitték a templomba szentelésre.

Az eladósorban lévő lányok közül sokan rázogatták sötétedés után portájuk fonott kerítését, és amerről kutyaugatást hallottak, onnan várták a kérőjüket.

A türelmetlenek pedig csoportosan láttak neki a sövényrázásnak, hogy álmodjanak a mátkájukról. Mivel nem bíztak semmit a véletlenre, azt mormolták: "Kerítés, kerítés, megrázlak, / Szent Tamás, kérlek, / Szeretném megtudni, / Kivel fogok esküvőn állni.

Aztán bizony sokfelé csendült fel a szent éjszakán (december 24.) a karácsonyköszöntő angyali vigasság:

Örüljetek, örvendjetek, / E napon vígan legyetek. / Mindnyájan most vigadjunk, / Mert ma született Urunk. / Siessünk, ne késsünk, / Betlehemi istállóhoz induljunk. / Isten Fia a jászolban, / Szépen fekszik a szalmában. / Szűz szent Anyja ringatja, / Szent József takargatja. / Pásztorok, vigadjunk, / Mert született Urunk, / Kit régen vártunk...

Némelyek úgy hitték, hogy az esti harangszóra megnyílik az ég, és az éjféli misére való harangozásig nyitva marad; azt az időt békességben, szeretetben töltötték el, hogy méltók legyenek a kis Jézus áldására.

Sok család azután látott vacsorához, ha a gazda az asztal alá terítette a karácsonyi szalmát, "Jézuska szalmáját" a betlehemi jászol emlékére.

A betegeken kívül mindenki elment az éjféli misére, ahonnan nagyapáink / dédapáink első útja az istállóba vezetett. Megveregették igás állataikat az aprószentek-vesszővel, és közben azt mondogatták: "Keljetek föl, megszületett az Úr Jézus!"

Akadtak, akik kimentek a kertbe megrázni a gyümölcsfákat, hogy gazdagon teremjenek, és "Jézuskának legyen aranyalmája".

. 

Ádvent népszerű szentjeihez fűződő hiedelmek nagyobb részének semmi köze az illető szent életéhez, legendájához.

Praktikusan talán inkább arról van szó, hogy az éjszakák mostanság a leghosszabbak, tehát ez az időszak igencsak alkalmas a varázslatra.

Minthogy pedig az Egyház ajánlja a szentek segítségül hívását: a néphit a maga mágikus várakozásait vonatkozásba hozza az imént fent említett napok szentjeinek nevével és hatalmával, azonban nem csupán a vallás ajánlása és tanítása szerint kéri közbenjárását, hanem egyúttal mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

.

Ádventi naptár

Ádventi naptárt már novembertől többfelé vásárolhatunk. A karácsonyi várakozás izgalmát növelve egyes családokban a gyerekeket Ádvent kezdetekor ádventi naptárral lepik meg.

Ezen a jellemzően házikóra hasonlító ajándékon kis ablakocskák jelzik a napokat, amelyek karácsonyig hátravannak. A gyerekek (és a kíváncsi édesszájúak) pedig úgy élhetik át a várakozás örömét, hogy naponta egy ablakot kinyithatnak, és kivehetik az ott rejtőzködő apró ajándékot, rendszerint édességet, csokoládét.

Idővel az ádventi koszorú gyertyáinak a száma 4-re lecsökkent ugyan, de a 24-es szám hagyománya megmaradt az ádventi naptáron. Hiszen mindig 24 ajtócska van az ádventi naptárban, azért hogy december minden napjára jusson egy kis ajándék szentestéig.

Az ádventi naptár használatának a népszokása még a XX. század legelején kezdődött. Ennek a szép szokásnak a kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek a kisfia már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva várt karácsonyi ajándékok miatt.

A kisfiú minden este azzal a kérdéssel nyaggatta az édesanyját, hogy "hányat kell még aludniuk, hogy megjöjjön a Jézuska". Ezért az édesanya egy érdekes, új játékot talált ki a gyermeke számára. Egy kemény papírlapot 24 mezőre osztott, mindegyik részre rátűzött egy csokoládébonbont. A kisfia pedig minden nap lecsippenthetett egyet közülük.

Amikor a szóban forgó fiúcska már felnőtt, bizony akkor sem felejtette el az édesanyja meglepetését. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömöt szerezhetne vele, ezért üzleti vállalkozásba kezdett, amelynek a keretében ádventi naptárakat készített és árult.

Olyan naptárt szerkesztett, amelyben 24 ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka került elrejtésre, amelyek csak a spaletta kinyitása után váltak láthatóvá.

Bizony nagy sikere lett a naptárnak, olyannyira, hogy nemsokára már gyárak sora foglalkozott az ádventi naptárak készítésével.

Gerhard Lang, az ádventi naptár atyja 1974-ben hunyt el Münchenben.

A lényegét tekintve az ádventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a karácsonyhoz a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A valódi (az eredeti) ádventi naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk.

Ez a vallási tartalom napjainkban már egyre inkább elhalványul, ugyanakkor a médiában azért előszeretettel használják, a témához kapcsolódó érdeklődést meglovagolva, az ipar és a kereskedelem kommersz decemberi naptárt kreált belőle, amelyet főként csokoládéval ellátva (egyre inkább az igazi mögöttes tartalom nélkül) általában ekkortájt értékesítenek.

.

Békés Ádventet kívánva,

Üdvözlettel:  Tuba Imre

.

. 

.

.

vissza