Jövőre már elektronikusan intézhetők az építési ügyek

2012.09.21.

A 2013. év elejétől elektronikus formában lehet az építési ügyeket intézni, és több engedély egyszerűbben beszerezhető.

 

Jövőre már elektronikusan intézhetők az építési ügyek

 

A 2013. év januárjától egyszerűsödik az építési engedélyezés rendszere - mondta az építésügyi e-ügyintézés részleteiről és fejlesztéséről tartott belügyminisztériumi szakmai tájékoztatón Magyar Mária, a tárca építésügyi főosztályvezetője.

Több engedélyt, például a bontási és építési, vagy a fennmaradási és továbbépítési, illetve a fennmaradási és használatbavételi engedélyt egyszerre is lehet majd kérni.

A főosztályvezető hangsúlyozta: az építési engedélyeztetési eljárást ugyan nem lehet tovább rövidíteni, de ez az új konstrukcióval, vagyis a kérelem megfelelő előkészítésével gyorsítható.

Az építészeti műszaki dokumentációt mindig elektronikusan kell benyújtani, még a kérelem beadása előtt. A kérelmeket ugyan nem kötelező elektronikusan benyújtani, de az ügyintézés mindig elektronikus úton történik.

Magyar Mária az új eljárási rend részleteiről elmondta, hogy az az eddigi kettő helyett négy szakaszból áll majd. Az engedélyezési és jogorvoslati szakaszt megelőzi az új előszakasz és a szolgáltatási szakasz.

Az "előszakasz" önkéntesen választható, ekkor az építtető a szükséges dokumentumokat úgynevezett "elektronikus kiskosárban" gyűjtheti.

Az elektronikus felületet építésügyi hatósági szolgáltatáshoz lehet majd használni, így előzetes szakhatósági véleménykérésre is.

Itt kérdések tehetők fel, így például hatósági szakmai álláspontot is lehet kérni. Ennek használata díjköteles, de nem kötelező.

Lehetőség van előzetes vizsgálat kérésére is. Így például megtudható, hogy a kérelmező elegendő dokumentációt nyújtott-e be, illetve mennyi illetéket kell majd fizetnie.

Az elektronikus ügyintézés igénybevétele kötelező, és az ingyenes - függetlenül attól, hogy a kérelmet milyen formában nyújtják be.

Hiánypótlást öt napon belül kérhet a hatóság, erre 15 napja ven az építtetőnek.

Az utolsó szükséges dokumentáció benyújtását követő 15 napon belül megszületik az elsőfokú döntés.

A kérelemről hozott döntés is elektronikus úton jelenik meg, és hitelesnek számít.

Az építtető a döntést kinyomtathatja, de hiteles másolatot is kérhet róla.

A végleges szabályokról vélhetőleg 2012. október elején dönt a kormány, így október második felében részletes oktatás indul a szakma szereplőinek.

 

Budapest, 2012. szeptember 21.

 

 

    

A 2013. év januárjától elektronikusan intézhetők

az építési engedélyek

 

A 2013. év januárjától elektronikusan intézhetők az építési engedélyek - közölte a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára egy budapesti szakmai tanácskozáson.

Szaló Péter elmondta: az építési engedélyezési eljárást a hatóságok 2013. januártól már az Építésügyi hatásági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) segítségével végzik, ezt megelőzően azonban szeptember végéig módosul az építési törvény.

A június közepe óta a parlament előtt lévő építési törvény módosításához kapcsolódó végrehajtási rendeletek július közepén jelennek meg a tárca honlapján, és akkortól véleményezhetők - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az ÉTDR közel 90 százalékos uniós támogatású, összesen 1,1 milliárd forintos fejlesztés eredményeként, az e-közigazgatás részeként valósul meg.

A még fejlesztés alatt lévő rendszert Varga Illés Levente, a tárcánál alakult munkacsoport képviseletében mutatta be.

Az engedély iránti kérelem - a mellékleteivel együtt - ugyan továbbra is beadható lesz papíralapon is, de maga az ügyintézés elektronikusan történik.

A szakhatóságok is így nyilvánítanak véleményt, és ha az ügyfél maga is elektronikusan kezdeményezte az eljárást, akkor ugyan így nyomon is követheti azt.

Ahogy Szaló Péter fogalmazott: átláthatók és jogszerűek lesznek januártól az építési engedélyezési eljárások.

A rendszer az új eljárási rendek bevezetésével egyidőben, 2013. január 1-én indul.

A rendszer bevezetéséig a hatósági oldal szereplői számára oktatást, az érdeklődők számára nyílt napokat tart a projektgazda Belügyminisztérium.

 

Budapest, 2012. július 04.

 

 

vissza