2020.12.02.
A madáretetési időszak dandárja Magyarországon az első fagyok beköszöntétől azok tartós megszűnéséig tart.
.
A tollas barátainkról
.
A zord téli időkben, amikor már általában nagy hó is borítja a tájat, akkor bizony sokat szenvednek az éhségtől a tollas barátaink, vagy ha úgy tetszik, akkor a hasznos kis segítőtársaink - az énekes madarak, az állatvilág természetes képviselői.
Az etetési időszak dandárja Magyarországon általában az első fagyok beköszöntétől ezek tartós megszűnéséig tart, azaz: jellemzően november elejétől, közepétől akár április közepéig, végéig is eltarthat. Amennyiben módunkban áll, akkor etessük őket, a tollas barátainkat rendszeresen.
A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba praktikus még apró szemű magvakat, például kölest keverni, a legjobb, ha pinty vagy hullámos papagáj magkeveréket használunk. Az pedig kifejezetten előny, ha a vásárolt napraforgó törött, mert sok madár csőre nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére, ezek a fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, és a napraforgóba keveredő egyéb apró magvakat tudják hasznosítani.
De azért arra is ajánlatos figyelni, hogy egyszerre ne tegyünk ki túl nagy mennyiségű eleséget (olyan helyre, vagy olyan etetőbe, ami arra nem alkalmas), mert az könnyen átnedvesedik, valamint sem a nedves földre, sem a hóba ne szórjunk madáreleséget.
Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sózott vagy kifőzött szalonna, a faggyú. Például a cinkék nagyon kedvelik a spárgán kiakasztott faggyúdarabokat is. Továbbá az is nagyszerű, ha lágy sajtot is van módunk kitenni valamilyen vízszintes felületre, mert ezt is nagyon szeretik a madarak.
Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett, ha módunkban áll, akkor gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet ebből akár a talajra is tehetünk, mert ilyenformán a madarak hóeséskor és majd azt követően is hozzáférnek, viszont a csak kizárólag a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen marad a számukra, amíg nem takarítjuk el a havat.
Az almákkal úgymond feldekorált fák és bokrok bizony sok madárfaj, például: a cinkék és a rigók túlélésében szinte nélkülözhetetlen.
Viszont idevonatkozóan van még egy igen fontos tudnivaló, mégpedig az, hogy soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, de akár a madarak pusztulását is okozhatják.
Ugyanakkor a vízi madarak, például: a hattyúk, a récék, a libák számára az úgymond alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi problémát.
A madáretetőkről. A kihelyezés módja és a működési elve szerint számos etetőtípust különböztetünk meg. Az etetőre látogató madarak közül több is, például: a rigók, a vörösbegy és a magevők jobban szeretnek a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajfelszín felett vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat.
A talajetető: legegyszerűbb, ha a megtisztított talajra, illetve az etetőtálcára szórjuk ki a magot, de az eső, a hó elleni védelem miatt ajánlott az etetőhely fölé valamilyen védőtetőt, praktikusan legalább egy féltetőt építeni.
A rögzített etetők közé tartozik az úgynevezett dúcetető. Ez gyakorlatilag a madarak számára egy külön oszlopon elhelyezett házikó. A magtartóval fölszerel dúcetető lényege, hogy egyszerre több kilogramm napraforgó is elfér benne. Ezért a dúcetető praktikus madárvédelmi eszköz olyan helyen, például: a birtokon, a hétvégi telken, a nyaralóban, tehát ott, ahol jellemzően naponta nem fordulunk elő.
A függeszthető etetők is sokfélék lehetnek a szépen kimunkált fa házikótól, a fémhálóból vagy műanyagból készült gyári önetetőkön át egészen a kreatív kézimunkával készülő rögtönzött függő etetőkig széles a skála.
Idevonatkozóan lényeges tudnivaló még, hogy a madáretető legfontosabb kiegészítője a madáritató, amit az etetőre járó tollas barátaink előszeretettel haszálnak nemcsak ivásra, de fürdésre is. Ezért bizony fontos, hogy amennyiben ez módunkban áll, akkor az etető közelében itatót is működtessünk.
A fagyok beköszöntével a madarak számára nemcsak a táplálék összegyűjtése, de az ivóvíz és a napi higiénia biztosítása is nehézzé válik. Ezért lényeges, hogy a lehető legtöbb madáretető mellett működjön itató - madárfürdő is. Azok a madárbarátok, akik télidőben is itatják a tollas barátainkat jól tudják, hogy a szárnyas kosztosaink bizony majdnem olyan gyakorta láthatók az itatóknál, mint magot vagy almát csipegetve az etetőknél.
A tollas barátaink és a négylábú kedvenceink. A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. A négylábú kedvenceink akrobatikus ugróképességének, rendkivüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt mindenkor tűhegyes, még a vastagabb tollazatot is átütni képes karmaiknak köszönhetően a macskák nem csak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és az alacsonyan repülő madarakat, akár még a fejük fölött elsuhanó fecskéket (!) is el tudják kapni.
Egyébiránt a házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok naturális körülmények között ellensúlyozni tudnak. Ebből következően a problémát itt nem elsősorban maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.
Javaslom, hogy a macskákról szóló iménti sorokat is figyelembe véve, ezirányban is körültekintően járjunk el a madáretetési tevékenységünk során.
A tollas barátaink a téli gondoskodásért cserébe majd nyáron is gyakorta meglátogatnak bennünket, sőt hálából sok kártevőt, bogarat, kukacot, hernyót eltüntetnek majd a kertből.
Az etetőhelyre a madárvendégeink rendszeresen, egyre többen gyülekeznek majd, és ez ilyenformán úgymond megtölti élettel, mozgalmassá, változatossá is teszi az egyébként téli álmát alvó, nyugalomba dermedt kertünket.
Ugyanakkor viszont arról soha nem szabad megfeledkeznünk, hogy a rendszeressé vált, megszokott etetés esetleges elmaradását a tollas barátaink jellemzően igen nehezen viselik, általában nagyon megsínylik.
A lényeget tekintve röviden, a madáretetés rendszerességével kapcsolatban gyakorlatilag arról van szó, hogy: a szárnyas kosztosaink gyorsan megszokják az ingyenlakomát, ilyenformán pedig folyamatosan számítanak a kialakult etetőhely táplálék-kínálatára.
Majd évről-évre akár még messziről is visszatérnek az úgymond stabilnak vélt etetők közelébe telelni, ezért aztán, ha váratlanul abbahagyjuk az eleség rendszeres pótlását, bizony ezzel rengeteg madarat hozhatunk igen nehéz helyzetbe.
Az etetőre járó kistestű, gyakorta alig 4,5 - 10 gramm (!) körüli testtömegű madárkák számára - 10 Celsius-fok alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, a tartalékaik csak arra elegendőek, hogy valamiképp át tudják vészelni a fagyos éjszakát.
Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni, a télidőben rövid, csak alig 5 - 6 órányi nappali periódusban, ne adj' Isten azért, mert nem töltöttük föl a madáretetőt némi lakomával, akkor sajnos igen könnyen elpusztulhatnak a kis madárkák a következő hideg téli éjszakán.
A rendszeres etetés igen nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a tollas barátainknak, mi pedig madárbarát kertészkedők rengeteg kedves megfigyelési élménnyel gazdagodhatunk a madáretetési "jószolgálati" tevékenységünk során.
Jó egészséget kívánva,
Tisztelettel üdvözli:
Tuba Imre - építész
Tuba Építész Iroda
Széncinege
(Parus major)
A verébalkatúak ezen kedves képviselője igen színpompás,
hasán sárga, hátán zöld tollazatú,
a csőre és a feje a két fehér arcfoltot leszámítva fekete.
Ez a bátor kis madárka télidőben az élelemért
még a kezünkre is rászáll.
Még 2009- ben 14700 széncinegét gyűrűztek meg,
ezzel pedig a legtöbbet jelölt madarunk lett.
Ideális élőhely részükre a nagy zöld területek, a parkok, a ligetek,
ugyanakkor a városszéli erdőkben is jelentős
egyedszámmal megtalálhatók.
Amennyiben az etetésük rendszeres,
akkor a cinkék a házak kertjében is gyakori vendégek.
Egyébként széncinkék a természetes odúkon kívül
szívesen fészkelnek a mesterséges odúkban is.