.

Húsvéti köszöntő  

 .

Húsvét ünnepe tulajdonképpen a keresztény világ legnagyobb eseménye az év folyamán. Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának történetét teszi jelenvalóvá.

Az Egyház szertartásai nemcsak visszaidézik a történéseket, hanem úgy jelenítik meg az ünnepelt titkokat, hogy abba gyakorlatilag minden évben, így idén is bekapcsolódhatunk, valamiképp átélhetjük azokat.

Mindennek az értelme pedig az, hogy Jézus maga is kvázi részt vállaljon a mi életünkben. Ezáltal részesedhetünk az ő feltámadásában, amely az emberi élet valóságos értelme.

Ha ugyanis földi pályánk végállomása egy marék hamu, amit szétszór a szél, akkor mindent elvesztettünk, nincs értelme az áldozatvállalásnak, a szolidaritásnak, másokkal való közösségvállalásnak, valamint a szenvedésnek.

Viszont, ha Jézussal egységben halálunk célba érkezés az atyai házba, Isten szentháromságos szeretetközösségébe, akkor minden más értelmet nyer.

Ami leginkább kikezdi életünket az az értelmetlenség szörnyű pokla. Ha azt érezzük, hogy már semminek sincs értelme, senkinek sem vagyunk fontosak, senki sem számít ránk.

Húsvét üzenete az, hogy Istennek fontosak vagyunk személyünkben és közösségeinkben egyaránt, számít ránk és haza vár.

Szent László királyunk rendeletéből, 1092-től "húsvét négy napja..." mindenki számára ünneplés, megtartandó pihenéssel, étkekkel és imákkal fényesen.

A teremtő Isten Fiának, Jézusnak arcvonásaival, szeretetével, szavaival ékes napok nagypéntektől húsvét hétfőig. "Nem szolgáknak, barátaimnak nevezlek titeket" szólít meg személyválogatás nélkül minden embert.

Ő nem átkozta meg kezét, lábát szegező honfitársait, és az elrontott, gyilkos életet megbánó latornak is irgalmat ajándékoz. Könnyes arcú édesanyjáról is szeretettel gondoskodik, haldoklik, de hálás.

Utolsó imájával emberi lelkét a nem múló örök haza felé küldi, üzenve nekünk is "Atyám házában van hely bőségesen..."

Húsvét kincse nekünk is az, amikor tanulunk nem kétségbeesni akkor, amikor a legjobb barátok, a legközelebbállók cserben hagynak, elfutnak a legnehezebb pillanatainkban. 

. 

A föltámadásról

Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, és itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniük), ami ötven napig, pünkösdig tart.

A húsvétnak mint tavasz ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a sódar behozatala, hanem tűzszentelés is jelzi. Eddig is láthattuk, minden negyvenedik ünnepnapon: karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor tűzünnep is járta.

Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot. A tűzszenteléshez, akárcsak a farsang temetésekor, most is "halotti" máglya szolgáltatta a lángot. Ez volt az úgynevezett "Júdás-égetés" vagy "Plátus-égetés" (változata pedig: a "Júdás- vagy Pilátusverés").

A nagyhét valamelyik napján a gyerekek nagy dérrel-dúrral a templom elé hordtak mindenféle ócska ládát, hordót, egyebet, és ott darabokra hasogatták őket. E roncsokból rakták aztán a tűzszenteléshez való nagyszombati máglyát. Harmadnap ide, harmadnap oda, a föltámadást az egyház is már nagyszombat este megünnepli.

A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokló szent asszonyok, a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről.

A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőbe lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek.

Az egyház nem vette jó néven a két esemény összevonását, mert az szükségtelenül hangsúlyozta Krisztus napisteni vonásait. A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak inkább megfelelt a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, mint a dogma szerint a földre testi valójában visszatért Megváltó ábrázolásának.

Matthias Grünewald - Isenheimi oltárának szárnyképén. A levegőbe emelkedő sugárzó Krisztus asztrológiailag megfelel a Kos jegyében exaltatióban lévő ("emelkedő") Napnak.

. 

A húsvétról

Az ókeresztény egyházban a húsvét volt az igazi ünnep. A többi jeles nap vagy a vértanúk kultikus tisztelete csak később alakult ki, amelyet mindig a húsvét felől közelítettek meg. 

A születés, az Ige megtestesülésének ünnepe a húsvéti feltámadás fényében nyert értelmet. A vértanúk szenvedése pedig nyilván Krisztus szenvedésével és feltámadásával való azonosulást jelentette. A alapító feltámadásába vetett hit hozta létre és erősítette az első keresztény közösséget. Ez a hit állt az igehirdetés központjában.

Ugyanakkor a keresztények ünnepe az Ószövetség hagyományára, illetve hitvilágára épít. Az ószövetségi nép Egyiptomból való szabadítástörténetének egy egyetemes újraértelmezése. Mózes kivezette az ószövetségi népet az egyiptomi fogságból, Jézus pedig kivezeti az egész világot a bűn fogságából.

Az ószövetségi nép hibátlan bárányt áldoz fel a kivonulás éjszakáján. Az újszövetség báránya pediglen a hibátlan és tökéletes áldozat Krisztus. Mózes legyőzi az egyiptomiakat, Jézus diadalt arat a halálon. Mózes elvezet az ígéret földjéig, Krisztus az örök életet adja.

A húsvéti áldozat és feltámadás kettőssége már a korai keresztény ábrázolásokban is megjelent. Így például: a feláldozott és diadalmasan új erőre támadó bárány vagy kos Krisztust jelképezte.

A megváltás egyetemességét pedig úgyszintén szemléletesen ábrázolta az ősegyház. Jézus, ahogy a Hitvallásban is mondják: leszállt az alvilágba, rátöri a sátánra az ajtót és hívja elő az ószövetségi igazakat. Sokszor az igazak között első helyen Ádámot ábrázolják, jelezve, hogy az üdvösség jó hírének és a húsvéti feltámadásnak sem térbeli, sem pedig időbeli korlátja nincs.

Az evangéliumok legösszefüggőbb elbeszélései Jézus utolsó napjairól és a húsvéti feltámadásról szólnak. A szenvedést és a kereszthalált megelőző események, a jézusi tanítás és párbeszédek csak a feltámadás evangéliumi bemutatásával együtt érthetők meg. A négy evangélium azonban más és más jeleneteket emel ki a húsvéti eseményeknél.

Mété, aki elsősorban zsidó-keresztényeknek írja az evangéliumát, a keresztény húsvétban az ószövetségi várakozások beteljesedését látja. Jézus valóban az Izaiás próféta által meghirdetett ebed Jahve - az úr szenvedő szolgája -, aki a szenvedőkkel szenvedést vállalt, azért, hogy szabadulást hozzon.

Márk úgy beszél húsvétról, mintha minden embert meg kellene győznie az Isten szeretetéről. Nem a zsidó-keresztényeknek ír, hanem a pogányságból, a legkülönbözőbb kultúrákból megtért emberekkel is meg akarja értetni, hogy Jézus halála és feltámadása mindenkiért, az egész emberiségért történt.

Lukács evangelista olyan, mint egy filozófus, aki a gondolkodó embernek szól. Isten terve a világ eseményeiből felismerhető, a húsvéti pedig beilleszthető a világ nagy történelmi eseményei közé. Lukács az Isten tolla - ahogy Szent Ágoston nevezi őt -, aki mindent részletesen leír, hogy jelezze a húsvéti események történelmi valóságok.

Végül János, aki olyan mint egy szerzetes, aki visszavonul a cellájába, átelmélkedni, hogy mi történt az utolsó vacsora termében, Pilátus előtt, a Golgotán, az asszonyokkal és a tanítványokkal, akik találkoztak a feltámadt Krisztussal. Ő a szeretett tanítvány, aki az utolsó napok eseményében és a feltámadásban is Isten szeretetének megnyilvánulását látja. Ezért nála az utolsó vacsorán a szeretet tettei, a lábmosás jelenete van kiemelve.

A feltámadt Krisztussal való találkozások aránytalanul nagy számban vannak jelen az evangéliumokban. Jézus három évet tanított, járta a városokat és a falvakat, illetve a keresztény hagyomány és az evangéliumok szerint csodákat tett.

Ehhez képest elenyésző az a negyven nap, amelyet a mennybemenetel előtt még a tanítványokkal tölt. Mégis aránytalanul sok a pünkösd előtti eseményekről szóló elbeszélés.

Valószínűleg egyrészt a feltámadottal való találkozásról volt a legtöbb szájhagyomány útján megőrzött történet, amelyet később beépítettek az evangéliumokba. Másrészt pedig a tanítványokban, Péterben, Tamásban, az asszonyokban, Máriában az egyház már a következő korok keresztényeit látta.

Akik maguk is megerősítésre szorulnak, mint az asszonyok, vagy akik elbizonytalanodnak, mint Péter, vagy akik hitetlenkednek, mint Tamás, vagy akik elveszítik a reményt, mint az emmauszi tanítványok. A találkozások után nem véletlen, hogy az evangéliumok, különösen János kijelenti a személyekről: "hitt" vagy "hittek".

Gyakorlatilag ezeknek az embereknek a tapasztalatára és hitére épít az egyház, amikor húsvét éjszakáján beviszi a feltámadt Krisztust jelképező gyertyát a sötét templomba, amikor elénekli az ősi exultet éneket, illetve amikor körmenetet tart, és meghirdeti Krisztus feltámadását az egész világnak.

.

A valláson kívül a húsvét egybeesik a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepével is. Emellett általában egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Ezeknek a szimbólumaiként került a képbe a tojás és a nyúl. 

. 

. 

Úr Krisztus feltámadott... 

. 

(magyar népdal) 

.

Úr Krisztus feltámadott,

Reánk malasztja áradott.

Ő szent vére hullása,

Lőn pokolnak romlása,

Úristen megváltotta,

Mindez világot

Szent halálával.

Alá száll a poklokra,

Raboknak váltságára.

Szabadítá híveit,

Régi szentek lelkeit,

Úristen megváltotta,

Mindez világot,

Szent halálával.

. 

(magyar népdal)

. 

. 

2024. március 29.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánva,

Tisztelettel üdvözli:

Tuba Imre - építész

.

.