. 

A Gasztronómiai rovat jegyzeteit az édesanyám, Tubáné Kiss Rozália emlékének ajánlom, aki Pakson az Erzsébet Szállodában volt szakácsnő. 

. 

. 

Gazdakonyha (gazdasszonyoknak is) 2. jegyzet 

. 

Gasztronómiai rovat - avagy házi sütés-főzés tradicionális receptek alapján. 

.  

. 

A farsang idején: 

A farsang vízkeresztkor, január 6-án kezdődik és hamvazószerdán ér véget, ami idén február 13-ra esik. Ez után következik a 40 napos böjt, amely egészen húsvétig tart.

A farsang a tavaszvárás ideje, a párkeresés, az udvarlás időszaka. Jellemző rá a harsány mulatozás, a tréfálkozás, a nevetés, és az önfeledt lakomázás, az eszem-iszom, valamint a dínom-dánom, no és mindehhez kapcsolódóan rovatunk aktuális tárgya - a farsangi fánk.

. 

. 

Édesanyám receptjeiből 

.                     

. 

A farsangi fánk receptje:

Egy kiló finom szitált lisztet tegyünk egy tálba, aztán a hozzávalókat készítsük össze a következő módon: egy kis fazékban kavarjunk el jó habosra egy egész tojást és négynek a sárgáját, adjunk hozzá 5 evőkanál langyos-meleg olvasztott zsírt vagy vajat, továbbá egy kávéskanál sót, tetszés szerint  3 - 4 evőkanál cukorport, 4 - 5 deka élesztőt és még vagy egy negyedliternyi langyos-meleg tejet.

Ha mindezt jól összekavartuk, akkor szűrjük bele a liszt közepébe, ahová előzőleg már mélyedést csináltunk és egy nagy fakanállal elegyítsük össze a liszttel. Öntsünk hozzá még annyi langyos-meleg tejet, amennyit felvesz, hogy olyan legyen körülbelül, mint a jó puha kalácstészta, és kanállal jól dolgozzuk ki hólyagosra.

Ekkor egy tiszta ruhával letakarjuk, esetleg egy melegített fedőt vagy tálat, vagy egy kis párnát teszünk reá, és kissé meleg helyre kelni tesszük. Ha jól megkelt, borítsuk ki a gondosan meglisztezett táblára. Könnyedén, csak úgy a tenyerünkkel lapítsuk el hüvelyk vastagságra, a fánkvágóval szaggassuk ki ügyelve, rakjuk meglisztezett táblára és tegyük újból kissé meleg helyre kelni, letakarva ruhával, hogy teteje ne száradjon meg nagyon.

Mire megkelt, azidőre tegyünk a tűzhöz egy 3 - 4 literes, széles lábasban zsírt, amely körülbelül félig legyen zsírral, és ha forró (amit egy kis darabka tésztával próbálunk meg, amelynek hogyha forró, rögtön sülnie kell !), akkor könnyedén felemelve, a közepét megfogva a fánkoknak, beleteszünk a zsírba 4 - 5 darabot. Gyorsan lefedjük és néhány pillanat múlva megnézzük; ha már az alja szép halványpiros, akkor a fedőt levesszük és a nagy sütővilla segítségével ügyelve megforgatjuk, majd most már fedő nélkül a másik oldalát is szép pirosra sütjük.

Ekkor a villát alátéve, a zsírt lecsurgatva róla kiszedjük egy tálra vagy tepsibe tett itatóspapírra és onnan rakjuk át a tésztás tálra. Igy sorba mind kisütjük egyenlő nem nagy tűznél, hogy a közepe is átsüljön. Aztán forrón, frissen kínáljuk, cukorporral meghintve és mellé bármilyen lekvárt adhatunk.

Ha töltve akarjuk készíteni, akkor kisujjnyi vékonyra lapítsuk és úgy szaggassuk ki, aztán a közepére kis csomó lekvárt tegyünk, kettőt borítsunk össze és egy kisebb fánkvágóval újból vágjuk ki és így tegyük kelni.

. 

Fánk egyszer kelesztve:

Hét deka vajat vagy zsírt egy tálban, vagy kis teknőben habosra kavarunk, hozzá adunk három tojás sárgáját, három deka kis cukros tejben megkelesztett élesztőt, fél kávéskanál sót és úgy 5 - 6 kávéskanál cukrot, negyedliter tejet, fél citrom levét és annyi sima nullás lisztet, hogy rendes jó fánktészta keménységű legyen.

Nagyon jó erősen ki dolgozzuk és azonnal lehet táblán kiszaggatni és egy jó óráig keleszteni, aztán, mind rendesen szokás, bő zsírban kisütjük.

. 

Hasznos jótanács:

Ami kis darabka tészták a fánkszaggatástól kimaradnak, azt összegyúrjuk, csinos fonatosoknak sodorjuk össze és kelni hagyjuk. Ha megkelt, azt is a fánk kisütése után a zsírban éppen úgy megsütjük. Különösen kávéhoz vagy teához kínálva kitünő.

. 

. 

Budapest, 2013. január 15.

Sikeres sütést-főzést és jó étvágyat kívánva,

Tisztelettel üdvözli:

Tuba Imre  okl. építész építőmester,

hobbi kertész és szőlész-borász gazda

. 

. 

Befejezésül pedig egy kis kultúrmisszió

avagy következzen egy kapcsolódó magyar irodalmi verses költemény 

. 

Illyés Gyula - Farsang

. 

A zene harmadnapja szólt már,

harmadnapja a friss zene!

a kis parasztház harmadnapja

szinte keringett már bele!

A víg zenébe, ami nappal

megragadt még a ház körül,

de éjjel, már harmadik éje,

diadalmasan szétterült,

szétfolyt és fölszállt büszke jelként

s a kicsi ház, a tél, a hó

fölött lengett mint mesebéli

víg népekkel telt léghajó.

.

Örömmel, vígsággal, reménnyel

duzzadó léggömb odafent

a téli éjben s kosarában

mi a kis házban idelent,

a kis házban, hol harmadnapja

a konyha és a két szoba

a félfalunak volt etető-

itató paradicsoma

mérföldre szállott hivogatva

a káposzta, a bor szaga

s nem szállt hiába, ilyen lakzit

a környék nem látott soha!

. 

Kamasz voltam már, serkedő

bajuszú embernyi diák,

hogy megmutassam álltalam a tort,,

álltalam már három éjjen át,

fújtam a nótát és a füstöt,

s a sűrű füstfelhők alatt

forgattam kurjantva a tömzsi,

sikongó hajadonokat

és ittam egyre, ha egy percre

a zene el-elhallgatott

mintha temetnem kellett volna

valami nagy-nagy bánatot.

. 

S nevettem egyre bár a bútól

majd leszakadt bent a szivem

forrón, bolondul megszerettem

a kis menyasszonyt, kit sosem

láttam azelőtt s aki itt is

zavartan és szégyenkezőn,

pirosan s egyre félszegebben

csak néha-néha tünt elő;

tétova szeme a szegénynek

s már kendőbe kötött feje

hirdette, hogy, mi már ilyenkor

megesik: megesett vele.

. 

Néztem kerekded szöszke arcát

s úgy elfogott a fájdalom,

hogy ültömben csak végig nyultam

féltesttel ott az asztalon,

könny és kidőlt bor mosta arcom,

sírtam minthogyha ezután

nem maradt volna, ő lett volna

a legeslegutolsó lány,

mintha megcsaltak volna, mintha

egy szép ígéret foszlana,

mintha a földön senki engem

nem szerethetne már soha.

. 

Kint pisztolyok durrogtak egyre

hirdetve a hirt messzire

kutyák nyíttak, oh kivert ebként

nyittam volna én idebe,

nyeltem a bort, hogy csillapitsam

az őrületet, mit magam

félve figyeltem, de a bor csak

tűzre olaj volt, - magasan,

egyre dúsabban lángolt tőle

fájdalmam eladdig, amíg

ködlő szemmel már azt se tudtam

hogy a sok lány közt ő melyik.

. 

Oh az a düh! Összefolyt minden.

Mindenre jól emlékezem,

mintha még egy alakba láttam

volna magamat mögülem.

Tudtam mit teszek s azt is tudtam,

mást teszek, amit akarok

börtönben voltam s tudom azt is,

hogy rab vagyok, hogy vak vagyok

kapkodva forgolódtam. Hol vagy

te szép, egyetlen, drága lány!

Megnéztem mind. Nem emlékeztem.

Egyforma volt már mindahány.

. 

Tehetetlenül, mint bűbájló

szemverés, varázslat alatt

bús mesehős kerestem azt ki

régi magamnak visszaad.

Jártam a párok közt s belül bár

csavart, fojtott a fájdalom

riadtan hallgattam a csengő

kacagást, tréfát ajkamon.

Derékon kaptam, akit értem

és roptam a táncot vele

a vad zenére, amely zengett,

bongott már harmad éjjele.

. 

A zenére, mely itt cseng most is

fülembe és meg-megriaszt:

rajtad azóta is a vakság!

nem lelted meg ma sem magad!

A zenére, mely vad folyamként

sodort, forgatott pörgetett,

a zenére, mely végül mégis

valaki karjába vetett.

Magam sem tudom már mióta

keringtem, amikor szemem

észrevette, hogy órák óta

mindig egy lány táncol velem.

. 

Csak szemem tudta ezt sokáig,

a szemem s még nem a szívem

A szemem s talán derekának

karcsúságáról tenyerem.

Egy lány, ugyanaz, járta velem,

lebbent, fordult, de visszatért,

visszatért folyvást, megismertem

két vállamon már a kezét.

Ő jött velem az asztalhoz is,

mellettem ült, el nem maradt,

dugdosta, - már ahogy az illik, -

kezem elől a poharat.

. 

Igy folyt az éj, a harmadik már,

egyre sűrűbben, vastagon.

Mintha gyötrődve egyszer kint is

jártam volna az udvaron.

Ott mondhattam el néki mindent:

holdat és csillagsereget

vélek látni szavát idézve:

(itt én is jó leszek neked!)

Ezt mondta, - búsan, vagy nevetve? -

nem tudom. Nem is szólt talán.

Se rá, se másra, semmire sem

emlékszem vissza ezután.

. 

Reggel sápadtan, dideregve

oszolt a násznép a havon.

Az új párral a zene messze

szállt már egy zörgős fogaton.

Borzongva fürkésztem a csizmás

Nem ismertem meg közülük már,

nem ismertem már senkit itt -

Mintha akikkel együtt voltam,

az a vigadó, daloló

násznép maga is elszállt volna

egy mesebeli léghajón...

. 

Kifosztva, idegenül, árván

tekintgettem magam köré

és botladoztam be a törpe

szánba apám, bátyám közé.

Futott a két ló, kövér combjuk

szapora változásai

mint másvilági szörnyű arcok

rettentő vigyorgásai

gúnyoltak, ugráltak előttem

amíg pillám le nem ragadt,

s köpte aztán is gyors patájuk

arcomba a havat, sarat.

. 

(Illyés Gyula)

. 

.