.
Kültéri és beltéri szerelt épületburkolat,
szerelt táblás homlokzatburkolat megvalósítás
.
Szerelt épületburkolat, szerelt táblás homlokzatburkolat, szárazépítés (építőlemez, kerámia, szálcement, polikarbonát, fémlemez, üvegszál erősítésű betonlemez, HPL kompaktlemez, réz, fa stb.), látszó vagy nem látszó rögzítéssel törtnő megvalósítása - tanácsadás, tervezés, szakértés, értékesítés, kivitelezés - egy kézben.
.
Kapcsolódó szakmai szolgáltatási tevékenységek:
.
- kültéri és beltéri szerelt épületburkolat szakmai tanácsadás;
- épületszerkezeti (például: homlokzati stb.) szaktervezés;
- szerelt épületburkolat alkalmazástechnikai szaktanácsadás;
- szerelt épületburkolatok, kapcsolódó anyagok, kiegészítők értékesítése;
- részletes árajánlat, tételes költségvetés készítés;
- szerelt épületburkolat megvalósítás - (projekt) lebonyolítás;
- szerelt épületburkolat megvalósítás - építési műszaki ellenőrzés;
- szerelt épületburkolat megvalósítás - felelős műszaki vezetés;
- szerelt épületburkolat, szerelt táblás homlokzatburkolat - szakkivitelezés;
- meglévő szerelt épületburkolat, táblás homlokzatburkolat - javítás, felújítás;
- meglévő szerelt épületburkolat, táblás homlokzatburkolat - szakmai minősítése (példának okáért: hibás, hiányos, horpadt, sérült, kevesebb helyen és / vagy pontatlanul rögzített, a tervezett éltől eltérő, színeltérésből és / vagy színárnyalat különbségből adódó hibák, szerelt épületburkolat elemek külső felületkezelésének hibája, a javítás nyomai láthatók maradtak, továbbá a jóváhagyott, engedélyezett tervdokumentációtól eltérő kivitelezés, illetve a kivitelezés alapjául szolgáló szerződéstől való eltérés stb. esetekben) - a reparálást igénylő értékegyensúly megbomlása miatti (hibás teljesítés esetén felmerülő) minőségi árcsökkentés (díjleszállítás) mértékének a meghatározása;
- szerelt épületburkolattal, táblás homlokzatburkolattal összefüggő épületszerkezeti műszaki szakértés, építőipari igazságügyi műszaki szakértés - helyszíni szakmai szemle, optikai (szemrevételezéses) épületszerkezeti diagnosztika, ellenőrző mérések, műszeres szakvizsgálat, laboratóriumi célvizsgálat, valamint a megbízói kérdések megválaszolása, szóbeli szaktanácsadás, szakmai javaslattétel, illetve írásbeli szakvélemény dokumentáció készítés.
.
.
Kapcsolódó referenciák
https://www.tubaepiteszkft.hu/kapcsolodo-referenciak/
.
.
.
.
A szerelt épületburkolat mint olyan
.
Épületeink meghatározó megjelenése főként a tömegen, illetve az azt megtestesítő homlokzatokon múlik. Az építészeti tervezés idején, ezen belül pedig az épületszerkezeti szaktervezés során nagy jelentőséggel bírnak a betervezésre kerülő anyagok, a különböző térelhatároló szerkezetek konstruálása úgy, hogy mindez a választott épületszerkezeti kialakítással, valamint az ennek megfelelő építési móddal együtt képezzen egységet.
A fő lényeg mindenkor az, hogy végső soron jól működő, rendeltetésszerűen és biztonságosan használható, megfelelően karbantartható, ugyanakkor építészetileg is meghatározó, ha úgy tetszik, akkor helyénvaló létesítményt hozzunk létre.
Mindez persze egyre inkább specializálódó szakismeretet, anyagismeretet, épületszerkezeti, tartószerkezeti, építéstechnológiai, illetve szerkesztési ismereteket igényel, valamint egyúttal a megvalósításban szerzett szakirányú szakmai gyakorlati tapasztalatot is megkívánja azoktól, akik ilyen szaktevékenységet végeznek.
.
Az építészeti (épületszerkezeti) felületképzésről:
Az épület falainak külső és belső felületét, úgyszintén a mennyezetek felületét mindenkor fokozott körültekintéssel kell kialakítani. Az ilyen jellegű építész műszaki tervezői (épületszerkezeti szaktervezői) és építőipari kivitelezői szaktevékenységet felület-, illetve homlokzatképzésnek nevezzük. Az épület megvalósítása során ez egy kiemelten fontos szaktevékenység. A gondos homlokzatképzésre egyrészről azért van szükség, hogy a felületek az őket kívülről érő hatásoknak minél jobban ellenálljanak, másrészről azért, hogy a velük szemben támasztott általános esztétikai, emellett a beltérben még a higiéniai igényeket is megfelelő minőségben kielégítsék. A fal- és mennyezetburkolatokkal kapcsolatos főbb elvárások, hogy: időtálló, a mindenkori esztétikai igényeknek megfelelő, az előírásoknak, illetve az elvárásonak eleget tevő módon higiénikus, könnyen tisztán tartható, valamint egyedi igényeket is kielégítő felületet eredményezzenek.
.
Az építészeti felületképzés szerkezetei:
Esetünkben az épület homlokzati és belső felületeinek, tagozatainak építészeti, épületszerkezeti kialakításáról (burkolásáról) van szó. Az épület felület- és tagozatkialakítás szerkezeteinek többféle (gyakorta bizony egymásnak ellentmondó) építészeti, szerkezeti és gazdasági (költséghatékonysági) követelményeket is ki kell tudnia elégiteni.
Ezek az imént említett feltételek praktikusan és célratörően anyagfajtánként tisztázhatók. Mert: 1.) a színre, rajzra, méretre, alakra, szabályosságra, felületmegmunkálásra stb. vonatkozó építészeti jellegű; 2.) a felerősítés (oldható rögzítés, ragasztás stb.) módjára, a biztonságra vonatkozó szerkezeti jellegű kikötések; 3.) az anyagmegválasztásra, a felhasználandó anyagok minőségének és tartósságának összehangolása; 4.) a szépség és a tartósság, illetve megvalósítási, az időszakos karbantartási és a majdani felújítási költségek összefüggéseire, megfelelő arányára vonatkozó elvek - bizony mindenkor csak anyagfajtánként határozhatók meg.
Sőt, a megvalósítás (építés, szerelés) szakmai szabályai, a mesterségbeli fogások is csak anyagfajtánként tisztázhatók. Mivel általában egymás szakmai határterületeihez tartozó, illetve azt jellemzően átfedő építőipari szakkivitelezési (például: épületburkoló, szárazépítő, asztalos, lakatos, kűműves stb.) szakmákról, mesterségekről van szó. Ennek alapján már érzékelhető, hogy az építészeti felületképézés esetünkben tárgyalt szerkezetei, az épületburkolatok miért anyag szerinti felosztásban említendők. Például: fa, kő, réz, tégla, beton, kerámia, polikarbonát, szálcement, építőlemez, kompektlemez, fémlemez burkolat.
.
Az épületburkolatokról általában:
Az esetünkben tárgyalt burkolatokkal az épületek bizonyos részének kültéri, homlokzati, illetve beltéri felületeit burkolják. Amennyiben azt az adott épület rendeltetése, jellege, építészeti formálása, telepítése, környezete, vagy az éghajlati viszonyok megengedik, persze a mindenkori igényektől és a lehetőségektők függően.
Ha nagyobb értékű, nívós épületről van szó (például: székház, irodaépület), akkor lehetőleg nemes, szép és tartós anyaggal burkolják (például: kerámia vagy rézlemez burkolattal. Amennyiben üzemi jellegű épületről (például: gyártócsarnok), mezőgazdasági épületről (például: terménytároló), vagy egyéb ipari, kereskedelmi, illetve többfunkciós szolgáltató létesítmény kiszolgáló épületéről (például: raktárcsarnok) van szó, akkor a szennyeződésre, a sérülésre kevésbé érzékeny, tartós anyaggal burkolják (például: fémlemez burkolattal). Abban az esetben, ha inkább a klimatikus hatásoknak kitett épületről van szó (például: hegyoldali településen lévő házról), akkor egyfajta szél- és csapadékvédő köpenyként felszerelhető anyaggal burkolják (például: szálcement burkolattal).
Az épületburkolat lehet teljes, ebben az esetben az adott létesítmény egész felületét borítja. Lehet részleges burkolat, ekkor például a főhomlokzatra, vagy az építészetileg kiemelt falszakaszokra korlátozódík. Az épületburkolat lehet vegyes is, ez esetben az építészeti tagozatok például kőburkolattal, a mezők téglaburkolattal vagy vakolva készülnek.
A burkolóanyag megválasztása, valamint az épületburkolat kialakítása akkor helyes, vagy ha úgy tetszik, abban az esetben közel optimális: 1.) ha az anyaga a felületborítás mellett az építészeti elemek, tagozatok készítésére is alkalmas; 2.) ha anyaga megfelelő színű, textúrájú, szépen öregszik (patinázódik), lehetőleg öntisztító és minimális karbantartásra szorul; 3.) ha anyaga a feltételezhető éghajlati hatásoknak (például: a fagynak), a várható igénybevételeknek (például: ütődésnek), tartósan ellenáll, és a fal lélegzését, a szükséges mértékű páraáthatolást is lehetővé teszi; 4.) ha a felület- és tagozatalakítás az anyag jellegének, tulajdonságainak és megmunkálásának megfelelő mértékben pontos, szabályos; 5.) ha a felületi megmunkálás (vegyes anyagú burkoláskor az anyagválasztás) az alkalmazási helynek (kültérben vagy beltérben), az építészeti formának és léptéknek (nagy vagy kis felületen vagy tagozaton) egyaránt megfelel; 6.) ha a burkolat felerősítése tartófalra, födémre, a tagozatok rögzítése a fogadószerkezetre szilárd, biztonságos, és a folyamatos munkát is biztosítja; 7.) ha az imént fölsorolt feltételeket, az adott feadathoz és körülményekhez képest, gazdaságosan ( az anyaglehetőségeket, a munkaerőhelyzetet, a kapcsolódó költségeket stb. is figyelembevéve), költséghatékonyan teljesíti.
.
A szerelt (száraz) építéstechnológiáról
A szerelt épületburkolatok költsége a létesítmények megvalósításához kapcsolódó teljes pénzügyi ráfordítás összegének (az esetek többségében) semmiképpen nem elhanyagolható részét teszi ki. Az úgynevezett száraz vagy szerelt építéstechnológia napjainkban már az építőipari (ezen belül pedig főként az építőmesteri, épületszakipari) munkák vonatkozásában egyre nagyobb teret hódít.
A felhasználás széles körű és jól behatárolható. A beépítésre, szerelésre felhasznált anyagok és az alkalmazott technológiák általában hasonlóak, illetve nem sokban különböznek, mégis éppen ezek miatt az apró (vagy annak tűnő) eltérések miatt szükséges ismerni (a többi között azt is), hogy melyik rendszer beépítése, megjelenése lelhető fel az adott építési munkahelyszínen, illetve mi látható az épületen.
A szárazépítés szerelt jellegű épületszerkezetek, épületrészek, épületelemek, illetve gyakorta komplett épületek kialakítását jelenti, elsősorban vázas szerkezetek alkalmazásával. A szárazépítés a szerelt jellege okán minimális, illetve csapán annyi nedves technológiát alkalmaz, amennyi a szakszerű megvalósításhoz feltétlenül szükséges, vagy ha úgy tetszik, akkor annyit, amennyi szakmailag indokolt.
A szerelt jellegű építés szakszerű megvalósításának az egyik legfőbb előfeltétele a kifejlett rögzítéstechnika megléte. Mert egyrészről ez biztosíthatja a szerkezeti részek megbízható összeépítését, másrészről (a nedves technológiához képest) lehetővé teszi a kivitelezési (építési, szerelési) munkaidő számottevő mértékű csökkentését is.
A szerelt - száraz építés szerkezetei elhelyezkedhetnek például: a belső falfelületen, a padlón, vagy a födém felület felett, a mennyezeti síkon, vagy az alatt, valamint alkothatnak teljes épületszerkezeti rendszert is, illetve elhelyezkedhetnek még a külső homlokzaton. Többrétegű, szerelt homlokzatok kialakítása a hő- és páratechnikai követelmények figyelembevételével történhet.
A szakszerű és gazdaságos (költséghatékony) száraz - szerelt építés megkívánja (a többi között) a korszerű, megfelelő minőségű, rendszerbe foglalt (minősített) termékek és kiegészítők alkalmazását, valamint a szakirányú szakmai gyakorlati tapasztalat meglétét.
A szerelt épületburkolatok kialakításánál kiemelt jelentősége van (egyebek mellett) annak is, hogy a különféle, a nedves eljárásokat mellőző (vagy minimalizáló) építéstechnológiák megfelelően illeszkednek a már meglévő épületrészekhez, épületelemekhez, szerkezeti részekhez, épületszerkezetekhez, praktikusan kiegészítik a már ismert (taradicionális) építési eljárásokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy példának okáért: a hagyományos vasbeton épület szerkezetek térelhatárolásánál célszerűen alkalmazhatók a légréteges hőszigetelő burkolati rendszerek.
A szerelt - száraz építés elsősorban váz rendszerű tartószerkezeteket alkalmaz, amelyek anyaga általában fém, ritkábban fa lehet. A fémek közül főként az acél és az alumínium alkalmazása terjedt el, de lehetséges még a különböző ötvözetek alkalmazása is. Fogadószerkezet, a fém vázszerkezet tartó profiljai, bordái, fügesztő, vagy alátámasztó elemei tartószerkezetként funkcionálnak, látható vagy rejtve maradó rendszert alkotnak. Faanyagokat főként a válaszfalaknál használnak, itt tartószerkezetként kerülnek beépítésre.
A fogadószerkezetre, vázszerkezetre lap, illetve elemes borítások kerülnek, amelyek összefüggő és teljesen sík, vagy kazettás felületet adnak. A épület burkoló lapok anyaga beltéren például: gipszkarton, gipszrost, cementkötésű fagyapot, illetve ásványgyapot, fafurnér, vagy műanyag; kültéren, homlokzaton például: égetett kereámia, természetes kő, eternit lap stb. lehetnek. A borítások rétegrendjében megtalálhatjuk a hőszigetelő rétegeket is, ezek anyaga általában műanyaghab, szálas közetgyapot vagy üveggyapot.
A borítások rögzítése lehet csavarozott, vagy tűzött, felületre támaszkodó, beakasztott, vagy felfüggesztett. Ezek a kialakítások mindenképpen száraz eljárással kerülnek megvalósításra. A gipszkarton és gipszrost lemezek teljesen sík felületi megjelenéséhez alkalmaznak nedves eljárású hézagolást, tömítést, esetleg teljes felületű glettelést.
A borítások kétféle megjelenéssel készülhetnek. 1.) az elemek meghatározott formában, a rendszerre jellemző méretrendben, előregyártva készülnek. Ilyenek például: az almennyezetek burkoló lapjai, a padlóburkolatok elemei, a homlokzatburkolatok kő- és égetett agyagáru elemei. A felületek nem igényelnek utólagos megmunkálást, felületkezelést, hézagolást. 2.) Lemezes borítások (például: gipszkarton, gipszrost stb.), amelyekből összefüggő sík, törtvonalú, vagy akár éppen íves felületeket lehet kialakítani, ezeknél a vázszerkezet rejtve marad.
A szerelt (épített) száraz épületburkoló munkák anyagainak választéka folyamatosan bővül. A kapcsolódó termékek, kiegészítők, valamint a kész épületburkolat minősége általában egyre javuló képet mutat. Ugyanakkor az előforduló tervezési és kivitelezési hibák jellemzően még mindig meghaladják a vonatkozó teljesítmény 5 százalékát.
A szerelt épületburkolatok fajlagos költsége (tervezés, anyagköltség, kivitelezés stb.) összességében számottevő, ezért az esetleges károk csökkentésével összefüggő tennivalók között, talán az egyik legfontosabb: a magas szakmai színvonalú építési műszaki ellenőrzés meglétének a biztosítása. Még azoknál az építkezési projekteknél is, amelyeknél egyébként a vonatkozó jogszabályi előírás nem kötelezi erre az építtetőt (megrendelőt). Idevonatkozóan még annyit, hogy a szakszerű (pénzügyi és szakmai) építési műszaki ellenőrzés bizony minden megrendelő (építtető) alapvető érdeke mindenkor.
.
A szerelt épületburkolat megvalósításról
Szerelt épületburkolás, homlokzatburkolás fogalma, valamint szerkesztésének alapelvei. Szerelt épületburkolatok, homlokzatburkolatok egyrészről az épületszerkezetek, szerkezeti részek és elemek mutatós kialakítását, esztétikus építészeti megjelenését szolgálják, másrészről az épületszerkezetek védelmét is biztosítják. További feladatuk még, hogy eltakarják a fogadószerkezet sokféleségét, kiegyenlítsék a háttérszerkezet esetleges méret és / vagy alakhibáit. A szerelt épületburkolatok, homlokzatburkolatok, vagy ha úgy tetszik, akkor az építészeti felületképzések anyagai, szerekezetei, kapcsolódó kiegészítői igen sokfélék, ezért a szakszerű megvalósításhoz speciális szaktudásra, a mesterségbeli fogások megalapozott ismeretére, megfelelő szakirányú szakmai gyakorlati tapasztalatra van szükség. Mivel a szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat jellemzően vékony önhordó, illetve támaszkodólemezként kerül kiépítésre, szerelésre, ragasztásra, az arra alkalmasan előkészített, kiképzett, szilárd háttérfelülethez, fogadószerkezethez, ezért kialakítását nemcsak a kívülről ható igénybevételek, valamint a saját anyagából adódó tulajdonságok befolyásolják, hanem a fogadószerkezet milyensége, kedvező vagy kedvezőtlen viselkedése is jelentősen meghatározza.
Szerelt burkolat, homlokzatképzés szerkesztési lehetőségei és szerkezeti megoldásai. Építészeti felületképzés, szerelt épületburkolat, homlokzatburkolás milyenségét nagymértékben meghatározza az adott épület szerkezeti rendszere, a házban folyó tevékenység, a helyi környezethez való igazodás, az élettartam, a gazdaságosság stb. Lényeges, hogy az épület szerkezeti rendszerei, illetve az építészeti felületképzés, épületburkolatok, homlokzatképzés szerkeztési lehetőségei között szoros összefüggés van. Az épület szerkezeti rendszerének vonatkozásában leggyakoribb a tömörfalas, illetőleg a pillérvázas megoldás. Amennyiben a pillérváz közeit tömör falazattal töltik ki, akkor homlokzatképzés szempontjából közel azonosnak tekinthető a tömörfalas épülettel.
Tervdokumentáció, részlettervek, költségvetés-kiírás: a kültéri szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat összetett szerkezet, amely a nyílászárókkal és az épület homlokzati teherhordó szerkezetével együtt alkotja a létesítmény belső terének a külső térelhatárolását. Szerelt épületburkolatok, szerelt homlokzatburkolatok tervrajzai jellemzően csak a homlokzati elemek helyét, méreteit, a burkolati kéreg anyagminőségét, színét tartalmazzák. Ez azonban gyakorta nem elég a szakszerű és költséghatékony megvalósításhoz. Hiszen korrekt szakkivitelezés csak a teljes épületre vonatkozó számítások alapján, valamennyi réteg, szerkezet és anyag pontos megadásval, kapcsolataik részletes átgondolást követő kimunkálásával, a technológiai sorrend szigorú betartásával valósítható meg.
A szerelt épületburkolatok, homlokzatburkolatok tervezési adatait első lépésben az épület engedélyezési tervdokumentációja tartalmazza. Amelyben számítások igazolják, hogy a homlokzati szerkezetek megfelelnek-e a vonatkozó szabványban, rendelkezésben, hatósági előírásban stb. megadott követelményeknek. A kiviteli (megvalósítási) tervdokumentáció átnézeti tervei megadják a különböző homlokzatburkolatú felületeket, a burkolati és az esetlegesen szükséges rögzítőelemek kiosztását, méreteit. A részlettervek pedig közlik az alkalmazott szerkezetek minőségét, beépítésük helyét és sorrendjét. A konszignációs lapokon valamennyi felhasznált termék gyártásához, illetve megrendeléséhez szükséges anyag minősége és mérete szerepel.
A kiviteli (megvalósítási) tervdokumentáció készítése során a homlokzati szerkezetek anyagai, rétegfelépítése megváltozhatnak. Ebben az esetben a szükséges kapcsolódó számításokat ismételten el kell végezni. Gyakori probléma, hogy a felelős tervezők nem adnak ki megvalósítási (kiviteli) tervet, csupán ajánlati (tender vagy versenyeztetési) tervdokumentációt állítanak össze. Amelyben a követelmények, az alkalmazható szerkezetek tulajdonságainak meghatározásával, végső soron a kivitelezőre bízzák a végleges anyaghasználat eldöntését. A szakszerű és költséghatékony megvalósításhoz szükséges kiviteli tervet ezekben az esetekben a kivitelezőnek kell elkészíttetnie. Idevonatkozóan fontos, hogy a terv követelményei ekkor is megegyeznek a fent körülírtakkal, vagyis: nem szerepelhetnek benne számítással nem igazolt megoldások, és a kivitelezés ütemezésénél a teljes épületet kell figyelembevenni.
A homlokzatburkolati tervek ellenőrzésének főbb szempontjai: 1.) a betervezett anyagok, szerkezetek megfelelősége (műszaki specifikációk alapján); 2.) a burkolat valamennyi elemének biztonságos, elmozdulásmentes rögzítése a mértékadó terhek (saját súly, szélterhek, kiegészítő szerkezetek - tisztítóberendezés stb.) figyelembevételével; 3.) a burkolatra előírt dilatációs szabályok betartása; 4.) a hőszigetelés felületfolytonossága; 5.) a vízzárást, a légzárást, a párazárást biztosító kiegészítő elemek, szerkezetek, anyagok minőségének, helyének, beépítési idejének meghatározása; 6.) a hézagtakarás megadása az egyes elemek, szerkezetek csatlakoztatásánál; 7.) a szerkezeten belüli káros mértékű páralecsapódás megakadályozása; 8.) a tűzállósági előírások betartásának ellenőrzése valamennyi felhasznált anyagra; 9.) az ütésállóság igazolása (pl.: közterület melleti szerelt épületburkolatnál, homlokzatburkolatnál); 10.) a nedvességnek kitett szerkezetek fagyállóságának előírása; 11.) a homlokzat tisztíthatósága. A homlokzatburkolatok megvalósításához szükséges terveket az építkezés megkezdése előtt kell ellenőrizni, mert a szakszerű és költséghatékony kivitelezés csak komplex módon, a csatlakozó szerkezetek figyelembevételével, a technológiai sorrend betartásával lehetséges.
Szakértők, egyéb közreműködők bevonása: amennyiben az eltérő tervezési fázisokban elkészített tervdokumentációk között ellentmondás tapasztalható, vagy a tervek hiányosak, az csak átfogó módon, a felelős építésztervező, és valamennyi érintett szakág (statikus, épületgépész, épületvillamosság stb.) tervezőjének, valamint a szakkivitelező és a beruházó szakembereinek bevonásával korrigálható. A tervek technológiai helyessége elsősorban a vonatkozó tervezési és kivitelezési irányelvek, valamint a gyártók alkalmazástechnikai útmutatói alapján ellenőrizhető. Ha az építési műszaki ellenőr ellentmondást tapasztal a műszaki leírásban közölt adatok és a számítások között, vagy az adatközlés hiányos, akkor építésügyi műszaki szakértő bevonását kérheti. Egyébként a tervek esetleges felülvizsgálatába célszerű bevonni még az alkalmazott homlokzatburkolat gyártójának a szakértőjét is.
Műszaki leírások, alkalmazástechnikai utasítások: a kapcsolódó tervdokumentáció úgymond egyszerűsítése, a terjedelmének a csökkentése érdekében a felelős tervezők általában hivatkozási listában adják meg azokat a műszaki és alkalmazástechnikai előírásoknak a jegyzékét, amelyek szerint a szakkivitelezés megvalósítható. A hivatkozottól eltérő tervezői utasítások külön szerepelnek. Ugyanakkor a felsorolás esetleges hiányosságai nem mentesítik a szakkivitelezőt valamennyi, az adott szerkezetre vonatkozó előírás betartása alól. Az alkalmazástechnológiai útmutatók tartalmazzák (a többi között) a csatlakozó szerkezetekre, a termék beépítésére vonatkozó technológiai utasításokat, követelményeket is (időjárási követelmények). Például: hőmérséklet, szélerősség, technológiai szünetek, pl.: kötési idő stb.).
Technológiai követelmények: a szakkivitelezés ütemezése tegye lehetővé valamennyi elem elhelyezését olyan módon, hogy a kész szerkezet kielégítse a vele szemben támasztott követelményeket. Homlokzatburkolatnál figyelmet kell fordítani (a többi között), például: a vízelvezető takaróprofilok, a burkolóelemek elhelyezési sorrendjére, mert hibás sorrend esetén a vízfolyással szemben átlapolt lemezek bevezetik a vizet az épületbe, illetve az utolsó burkolólapok csak a homlokzaton megjelenő átfúrással rögzíthetők. A vízelvezető profilokat, légzáró fóliákat, tömítéseket általában a burkolati kéreg kivitelezése előtt kell beépíteni. A homlokzati állványnak a burkolat kivitelezésének teljes befejezéséig rendelkezésre kell állnia. A kivitelezéshez esetlegesen szükséges speciális berendezések, gépek, felszerelések meglétét, illetőleg azok használatában szerzett jártasságát a szakkivitelezést végző vállalkozónak az építkezés megkezdése előtt írásban igazolnia kell.
Alkalmazott anyagok, szerkezetek megfelelősége (teljesítmény-nyilatkozat): azelőtt a szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat elemeinek, anyagainak megfelelősége, alkalmassága a gyártói minőségtanúsítványok, az Építőipari Műszaki Engedély (ÉME), az alkalmazási szabványok, a vizsgálati jegyzőkönyvek alapján volt ellenőrizhető.
A 275/2013. (VII. 16.) kormányrendelet meghatározza az építési termékek betervezésének és beépítésének a feltételeit. A korábbi szabályozás a megfelelőség igazoláshoz kötötte az építési termékek felhasználását. A 2013. július 01. után forgalomba hozott építési termékekre azonban nem adható ki megfelelőség igazolás (megfelelőség tanúsítvány vagy szállítói megfelelőségi nyilatkozat), hanem az úgynevezett teljesítmény-nyilatkozatot kell a felhasználó rendelkezésére bocsátani. Általános értelemben megállapítható, hogy az építési terméknek teljesítmény-nyilatkozattal kell rendelkeznie, ez a forgalomba hozatalnak és az épületbe történő beépítésnek a feltétele.
A lényeget tekintve tehát röviden arról van szó, hogy 2013. július 01-től kell alkalmazni a 305/2011/EU számú építési termék rendeletet, amely minden (harmonizált szabvány által szabályozott) építési termék esetében a forgalomba hozatal feltételeként kötelezően előírja a taljesítmény-nyilatkozat kiadását. Emellett akkor is kötelező a teljesítmény-nyilatkozat kiállítása, ha a termékre európai műszaki értékelés készült. A 305/2011/EU sz. rendelet 6. cikk (1) bekezdése szerint: "A teljesítmény-nyilatkozat - a vonatkozó harmonizált műszaki előírásnak megfelelően - az építési termékek teljesítményét fejezi ki azok alapvető jellemzőinek vonatkozásában."
A korábbi vonatkozó előírás szerinti megfelelőség igazolás (a tanúsító szervezet megfelelőségi tanúsítványa vagy a szállítói megfelelőségi nyilatkozat) helyett a továbbiakban már a forgalomba hozatal feltétele a teljesítmény-nyilatkozat megléte. Korábban (az uniós jogszabályokban lévő alapvető követelmények szerint) a harmonizált szabványokban vagy, úgynevezett európai műszaki engedélyekben sorolták fel a termékre vonatkozó műszaki követelményeket. A megfelelőség igazolás pedig a termék ezen követelményeknek való megfelelőségét igazolta. Az uniós építési termék rendelet alapján azonban a termék-követelményeket az adott épület vonatkozásában a felelős tervezőnek, a felhasználónak kell meghatároznia, illetőleg beazonosítania. Ilyenformán pedig a gyártó a termék megfelelőségéről nem tud nyilatkozni.
Valamennyi forgalmazott termékhez mellékelni kell a teljesítmény-nyilatkozat egy példányát nyomtatott vagy elektronikus formában. Ez azt jelenti, hogy a teljesítmény-nyilatkozaton csak egy termék szerepelhet, nem lehet egy egész termékcsaládra vagy egy sorozatra kiállítani, beazonosíthatónak kell lennie az adott terméktípushoz. Fontos megemlíteni továbbá még azt is, hogy a jövőben nagyobb szerepet kaphat az elektronikus teljesítmény-nyilatkozat. Már hazánkban is működik az elektronikus építési napló, amelynek mellékletét képezik (többi között) a beépített építési termékek teljesítmény-nyilatkozatai.
A teljesítmény-nyilatkozat kiállítása a gyártó kötelezettsége ugyanúgy, mint a CE jelölés elhelyezése. Importőrök, illetve forgalmazók számára csak abban az esetben teszi lehetővé a 305/2011/EU rendelet a teljesítmény-nyilatkozat kiadását, ha a terméket saját nevük és védjegyük alatt hozzák forgalomba. A gyártók az építési termék forgalomba hozatalát követően 10 évig kötelesek megőrizni a műszaki dokumentációt és a teljesítmény-nyilatkozatot. További előírás, hogy a teljesítmény-nyilatkozatot a forgalomba hozatal célországának nyelvén (vagy több nyelven) kell biztosítani.
A lényeget tekintve: 2013. július 01-től kell alkalmazni a 305/2011/EU számú építési termék rendeletet, amely szerint a forgalomba hozatal feltételeként teljesítmény-nyilatkozatot kell adni azon építési termékekre, amelyekre vonatkozóan harmonizált szabványok vagy, úgynevezett európai műszaki értékelések vannak érvényben. A 305/2011/EU rendelet egyik fő célja, hogy biztosítsa az EU egységes belső piacán az építési termékek szabad forgalmazását, ezt szolgálja a CE jelölés. Ezért a 305/2011/EU rendelet értelemszerűen eleve csak azokra az építési termékekre terjed ki, amelyekre létezik uniós szinten elismert műszaki specifikáció (harmonizált európai szabvány vagy európai műszaki értékelés).
A burkolatot fogadó szerkezetek megfelelősége. Burkolatot fogadó szerkezetnek tekinthető minden olyan elem, amelyet a burkolati kéreg beépítése előtt kell elhelyezni. Azaz például: a homlokzati teherhordó elemek, a nyílászárók, a rögzítőszerelvények, a hőszigetelés, a légzáró elemek, a tömítések, a fogadó-hézagtakaró profilok, a vízelvezető szerkezetek stb. Imént részletezett szerkezetek minősége, beépítése feleljen meg a tervben megadottaknak. A burkolati kéreg kivitelezése csak a fogadószerkezetek részletes átvizsgálása, valamint jóváhagyása után kezdhető meg, hiszen az esetleges visszabontás költségekkel jár, illetve akár még a minőség rovására is mehet.
Az aljzatszerkezet ellenőrzésének főbb szempontjai: a rögzítések száma, a rögzítőelemek elhelyezése a tervek szerint készült-e; a dilatációs megoldások megfelelnek-e a burkolatra előírtaknak; a korrózióvédelem biztosítása (például: takart helyen csak rozsdamentes acél alkalmazható); a napsugárzásnak kitett anyag UV-álló legyen; a homlokzati szerkezetek átmenő hézagmentessége; a vízelvezetés megfelelősége; a felületi szilárdság (nem lehet málló, sérült); a tűzállóság, az éghetőség (tűzvédelmi bevonatok minősége, elkészítése); hőhídmentesség (a hőszigetelés felület-folytonos legyen).
A burkolóanyag megfelelősége (méret, anyagminőség). A burkolóanyag minősége feleljen meg a tervben megadottaknak. A homlokzatburkoló elemek megfelelőségének főbb szempontjai: szilárdság, fagyállóság, felületi minőség (szín, érdesség stb.), méreteltérés, UV-állóság, éghetőség, rögzíthetőség.
A homlokzatburkolat elemei. Fontos tudnivaló, hogy a homlokzatburkolat csak a mögöttes hátfalazattal együtt értelmezhető. A teljes falazat elemei a következők (főbb komponensek): teherhordó szerkezet (ami minden esetben van), burkolat (általában van); kiegészítő elemek és / vagy rétegek: úgymint: kiegészítő hőszigetelés (vagy van, vagy nincs), burkolatot rögzítő elemek, illetve vázszerkezet (vagy van, vagy nincs), légréteg (vagy van, vagy nincs). Az imént fölsorolt épületszerkezeti elemek az alkalmazott anyagok komplex tulajdonságai révén esetenként egy rétegben több feladatot is teljesítenek.
Kéthéjú falak (esetükben általában a külső kérget légréteg választja el a többi rétegtől). Hőszigetelés nélkül, illetve hőszigeteléssel, légréteggel vagy légréteg nélkül átszellőztetve. Kéthéjú falak: azok a tömör falak, amelyekre elemekből (könnyű vagy nehéz) burkolat kerül, általában szerelt technológiával. A szerelt technológia által a fal (illetve kiegészítő hőszigeteléssel ellátott fal) és burkolat között kialakuló nyílt levegőréteg a gravitáció következtében állandóan áramlik, ez a légréteg biztosítja a párakiegyenlítődés folyamatát, illetve a nyári napsugárzás okozta hőterhelés részbeni elvezetését is.
Szerelt, átszellőztetett légréteges fal hőszigetelés nélkül: amennyiben a teherhordó fal kielégítő hőszigetelő képességű, úgy az elemekből felszerelt burkolat csupán esztétikai, védelmi funkciót tölt be (nem gyakori megoldás), a légréteg az átszellőztetést és / vagy a párakiegyenlítődést biztosítja.
Szerelt, átszellőztetett légréteges fal kiegészítő hőszigeteléssel: a teherhordó fal megfelelő minőségű kiegészítő hőszigetelést igényel, az elemekből felszerelt burkolat védi a hőszigetelést, az épületet, egyúttal esztétikai szerepet is betölt. A hőszigetelés és a burkolat közötti, méretezett vastagságú, be- és kiszellőztetett nyílásokkal ellátott légréteg a gravitáció következtében állandó átszellőztetést, párakiegyenlítődést biztosít.
Szerelt fal kiegészítő hőszigeteléssel légréteg nélkül: vannak olyan esetek, amikor a kiegészítő hőszigeteléssel ellátott tömör falra felszerelt burkolat és hőszigetelés közé légréteget nem helyeznek el. Ebben az esetben részben a hőszigetelés (szálas), részben pedig a burkolat és hőszigetelés között adódó réseken, hézagokon keresztül játszódik le a páranyomás kiegyenlítődés.
Vázas szerkezeti fal: a tartószerkezeti pillérvázra szerelt burkolat kerül, amely általában önmagában nem, csak a belső oldali burkolattal, hőszigeteléssel és egyéb kiegészítő szerkezettel együtt lesz teljes értékű fal. A vázszerkezetre alapvetően kétféle módon kerülhet burkolat: 1.) rétegenként szerelve, 2.) előre gyártott szendvicspanelként.
Rétegesen szerelt fal hőszigetelés nélkül vagy hőszigeteléssel: a pilléreken méretezett szelemenekre kerül a leggyakrabban táblás burkolat, amely az épület külső térelhatárolását biztosítja (fűtetlen raktár, garázs stb.). A pilléreken méretezett szelemenekre belső oldali burkolat, párazáró réteg, méretezett hőszigetelés, légréteg (kivételes esetben nincs), majd a külső oldali burkolat kerül (könnyű vagy nehéz burkolat).
Hőszigetelés: a kéthéjú falaknál, ahol a hőszigetelés a csapóesőtől, machanikai hatástól védetten van elhelyezve, feltétlenül biztosítania kell a belső és a külső tér közötti párakiegyenlítődést, ezért csak szálas hőszigetelést szabad elhelyezni. A kéthéjú falak leggyakoribb hőszigetelő anyaga az ásványi gyapot vagy üveggyapot, amelyeket a gyártó, a forgalmazó, a felelős tervező által előírt szisztéma alapján, jellemzően mechanikai módon rögzítve kell a falra felhelyezni.
Burkolatot rögzítő vázszerkezet: a burkolatot rögzítő vázszerkezet értelemszerűen csak a szerelt burkolatoknál értelmezhető. A vázszerkezet feladata, hogy a látszó, külső kérget, gyakorlatilag magát a burkolatot a tartószerkezethez rögzítse úgy, hogy biztosítsa: 1.) a burkolat megfelelő esztétikai megjelenését (általában három irányú beállítás), 2.) a szükséges hőmozgásokat, 3.) a szükséges átszellőztetést, 4.) a tartosságot (magyarul: korrózióálló legyen), 5.) a rezgés- és zörgésmentességet, 6.) a könnyű, gyors szerelhetőséget, 7.) a teherátadást stb. A vázszerkezet elvileg készülhet: fából, fémből, illetőleg műanyaggal kombinálva. A vázszerkezet akkor ideális, ha univerzális, azaz: többféle burkolat hordására, rögzítésére alkalmas.
Légréteg: a szerelt homlokzatburkolatok leggyakrabban légréteggel készülnek, ennek szerepe kettős: 1.) nyáron csökkenti a külső fal hőterhelését, az épület falait árnyékolja, az állandóan mozgó levegőréteg hűtőhatása a belső tér légállapotára kedvező befolyást gyakorol; 2.) télen a páravándorlást, páranyomás kiegyenlítést segíti elő.
A légréteg vastagságát gyakorlati tapasztalatok, illetve kísérleti méretezés alapján határozzák meg. A túl kis légréteg (1 - 2 cm) nem indítja el a megfelelő intenzitású gravitációt, a túl nagy levegőréteg a páralecsapódás veszélyét hordozza, ugyanakkor fölösleges szerkezeti vastagságot igényel. Az ideális légréteg vastagsága 4 cm, ez a méret tökéletesen sima hátfalú burkolatoknál (például: kőlap) lecsökkenthető 3 cm-re.
A levegőrétegben a gravitáció megindulásához megfelelő számú és méretű be-, illetve kiszellőző nyílások szükségesek. Például: 20 m2 falfelülethez 7.500 mm2 be-, illetve kiszellőző nyílás szükséges. Általában legalább annyi be-, mint kiszellőző nyílást kell elhelyezni. Továbbá gondoskodni kell arról is, hogy a be-, illetve kiszellőző nyílások rovarhálóval vagy egyéb módon a rovarok ellen védettek legyenek.
A szerelt burkolatok anyagai: a házak kültéri, beltéri szerelt burkolatai, az épületek homlokzataira kerülő anyagok sokfélesége, széles skálája, bőséges választéka miatt a teljes fölsorolásuk, a rájuk vonatkozó konkrét előírások megadása, terjedelmi okokból, ennek a tájékoztató anyagnak a keretében nem lehetséges. Ugyanakkor idevonatkozóan az tudnivaló, hogy az adott építkezésen ténylegesen fölhasználásra kerülő anyag műszaki alkalmasságának bizonyíthatósága mellett szükséges az anyagok beépítésére, karbantartására vonatkozó előírások rendelkezésre bocsátása, illetve az azokban foglaltak maradéktalan betartása.
Könnyű, szerelt burkolatok: könnyű burkolatnak nevezzük a fém (acél, alumínium, titán-cink), a műanyag, a műpala, az egyéb építőlemez (betonyp, trespa stb.), fa, illetve más kis térfogatsúlyú anyagokat. A kerámiaburkolatok átmenetet képeznek a könnyű- és a nehézburkolatok között.
Fémlemez burkolatok: a vékony (1 mm körüli) fémlemezek a homlokzaton hullámosítással (trapéz- vagy hullámlemezek), görgőzéssel (függőleges vagy vízszintes sávos burkolatok), élhajlítással, illetve sajtolt profilok kombinációjával (táblás burkolatok), préseléssel vagy öntéssel, korcolással, kasírozással, illetve habosítással (szendvicspanel) válnak olyan merevvé, hogy a homlokzatot érő hatásokat károsodás nélkül elviselik.
A fémlemezek felületképzése a fémlemez anyagának függvényében natúr (titán-cink, rozsdamentes acél), tűzi horganyzott, zománcozott, porszórt (acél), eloxált, direktszínezett, beégetett műanyagfesték (alumínium) stb. lehet. A fémlemezek rögzítésénél a hőmozgások lejátszódásának biztosítása elengedhetetlen, mégpedig oly módon, hogy a hőmozgás következtében a homlokzati fémburkolat ne deformálódjon, illetve az időjárás hatására ne zörögjön, ne pattogjon stb. A fémlemezek helyes kialakítására, a homlokzati rögzítésére vonatkozó előírásokat a gyártók alkalmazási előírásai, illetve a kiviteli tervdokumentáció (rajzi és szöveges részei) kell, hogy tartalmazzák.
Műanyag burkolatok: homlokzati burkolatként elsősorban az 1960-as, valamint az 1970-es években alkalmaztak műanyagból, PVC-, illetve üvegszál erősítésű poliészteranyagokat. Ezeknek a műanyagoknak a homlokzatburkolatként történő alkalmazásának elsősorban a nem megfelelő öregedésük, elpiszkolódásuk vetett véget. Napjainkban már jellemzően a polikarbonát jelenik meg a szerelt épületburkolatként, amelynek az időtállósága kedvezőbb. A műanyagokat extrudálással vagy mélyhúzott, dombornyomott eljárással készítik, ennek megfelelően a műanyag homlokzatburkolatok megjelenése sokban hasonlít az alumínium homlokzatburkolathoz. Rögzítésük, hőtágulási problémáik ugyancsak hasonlóak a fémlemez burkolatokéhoz.
Műpala burkolatok: a múltban (több évtizeden keresztül) ismert homlokzatburkolat volt az azbesztcement, amely különböző színű bevonatot kapott, elsősorban Eternit márkanéven került forgalomba. Napjainkban már csak a polipropilénszállal készülő műpalát szabad (egészségvédelmi okok miatt) alkalmazni. A műpala kiváló fagyálló, hőálló, tűz- és korrózióálló anyag, ezért pikkelyes fedésként magastetőre, táblás fedésként (hullámpala) kishajlású tetőre, valamint nagy táblás burkolatként homlokzatra is használatos. Épülethomlokzatra kerülő nagy táblás műpala burkolat, több féle színben, beégetett lakkozással felületkezelt. A táblák vastagságát a táblaméret határozza meg.
Rögzítésük egyszerűbb esetben favázra, igényesebb esetben állítható fémvázra, látszó- vagy rejtett kapcsolattal készülhet. A síklemez burkolatot az épülethomlokzaton általában max. 60 centiméterenként alá kell támasztani, valamint a szélszívásra is méretezetten kell rögzíteni. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy: az épület sarkain, szélein a rögzítési pontokat be kell sűríteni (lásd: alkalmazástechnika, kiviteli terv). Az igényes burkolat vázszerkezete a háromirányú beállítást, a rejtett rögzítést, a hőtágulást, a szélszívásból, szélnyomásból eredő rezgéseket hangtalanul, illetve a hőszígetelés elhelyezését és egyúttal az átszellőztetést is biztosítja. A burkolathoz fém- vagy kemény műanyag kiegészítő elemek tartoznak.
Egyéb építőlemezes burkolatok: a közelmúltban megjelentek az épület homlokzatokon burkolatként alkalmazható egyéb síktáblás burkolatok is. Ilyenek például: a bevonatolt Betonyp-lemezek (műanyag bevonatú, cementkötésű faforgácslapok), a Colornyp-, illetve a Traspa-lemezek, amelyek homogén cellulóz- vagy farostokkal erősített, hőre keményedő gyantából nagy hőmérsékleten, nagy nyomáson összepréselve készülnek.
Ezek a sík építőlemezek vastagsági és táblaméretüket illetően gyakorta hasonlóak a műpala lemezekhez, így a homlokzati rögzítésük is általában hasonló az imént fent részletezettekkel. Kivételt képeznek persze a gyártócégek által kifejlesztett egyéb rögzítések, például: rejtett úgymond alumíniumlétrán történő beakasztásos rögzítés, vagy speciális függesztőszerkezetek, a bepattintós rögzítés, illetve a ragasztással történő rögzítés függőleges, alumínium fogadószerkezetre.
Faburkolatok: jellemzően speciális területen, hozzáillő funkciójú épületeken, meghatározott módon készül faburkolat. Az anyaga főként fenyő, de lehet egyéb egzotikus fából, illetve speciálisan gyártott rétegelt lemezből, természetesen mindenkor megfelelő és alkalmas felületkezeléssel ellátva. A falburkoló elemek általában deszkaméretűek, ezért gondoskodni kell a faburkolat megfelelő alátámasztásáról, rögzítéséről.
Az alátámasztó szerkezetnek minden esetben olyannak kell lennie, hogy az átszellőztetést, illetve a falazatból származó nedvességvándorlást úgy tudja biztosítani, hogy a faburkolatot a nedvesség közvetlenül ne érje. Az egyes burkolóelemek (vízszintes és függőleges) úgy kerülnek egymás mellé, hogy az elemek között a külső oldalról származó nedvesség (eső, hó) ne tudjon a burkolat mögé jutni, az egyes burkolóelemeken a nedvesség ne tudjon megállni, azt átáztatni, károsítani. A burkolóelemek rögzítésére réz- vagy rozsdamentes acélszegeket kell alkalmazni, a rozsdásodás megakadályozása végett.
Kerámiaburkolatok: a kerámia (égetett agyag) különböző hagyományos elnevezései (fajansz, majolika, pirogránit) különböző agyagféleségeket jelent, eltérő mázréteggel, különböző hőmérsékleten égetve. Régi burkolóanyag, amit habarcsba vagy ragasztórétegbe helyezve tettek fel a falra.
A napjainkban alkalmazott kerámia épületburkolat alapjaiban más, mint a korábbi volt, hiszen a szükséges átszellőztetés, illetve az olykor a falra kerülő kiegészítő hőszigetelés miatt a kerámiaburkolat szerelt módon, vázszerkezetre téve kerül a homlokzatra. A kerámia burkolóanyag gyártástechnológiája is rengeteget fejlődött, extrudálják vagy sajtolják hosszú égetéssel, így válik fagyállóvá. A bevonatot szórással hordják fel, forró kemencében. Épülethomlokzatra csak az anyagában színezett kerámiaburkolatot szabad alkalmazni.
A kerámia szerelt épületburkolat rögzítésére rozsdamentes acél vagy leginkább sajtolt alumínium (háromirányú beállítást biztosító) vázszerkezeteket fejlesztettek ki, és rendszerint folyamatosan fejlesztik tovább. A különböző fogadó vázszerkezetekre a kerámia burkolólapokat vagy látszó rögzítéssel (egy-egy burkolólap négy helyen beakasztott vagy elforgatott füllel) helyezik el, vagy pedig a burkolólap hátoldalára ragasztott, az elhelyezés utáni állítást biztosító, nem látszó rögzítéssel szerelik fel.
Összegezve: az eddigiekben fent körülírtak - a szerelt épületburkolatok, a homlokzatképzés lehetőségei, a külső fal összetevői mint a hőszigetelések anyagainak elhelyezési szükségessége, a szerelt burkolatot fogadó, rögzítő vázszerkezetek, a légréteg szükségessége, a kedvező hatása, illetve a homlokzatképzés anyagai, a könnyű és szerelt burkolatok - az épülethomlokzatokra vonatkozóan általánosan érvényesek.
Azonban a falburkoló rendszereknek (szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat) igen szigorú alkalmazástechnikai szabályai vannak, amelyek a tartószerkezeti méretezés őírásai mellett mindig az adott burkolati rendszer alkalmazástechnikájában, illetve a felelős tervező által előírt módon kell, hogy megvalósuljanak.
Az itt megemlített burkolati rendszerek a teljesség igénye nélkül kerültek ismertetésre, mindig újabb és újabb anyagok, szerkezeti rendszerek kerülnek fejlesztésre, minősítésre, engedélyezésre, majd kereskedelmi forgalomba. Aztán már ezekre az új anyagokra, szerkezetekre is vonatkoznak az említett szabályok és alkalmazási feltételek.
A szakkivitelezés (megvalósítás) megkezdésének előfeltételei: elsődleges dolog a minden kapcsolódó részletre kiterjedő vállalkozási szerződés megléte. Ez (a többi között) a szerelt épületburkolatok, szerelt homlokzatburkolatok összetettsége következtében, illetve a széles körű szerkezeti kapcsolatai okán (tető, lábazat, nyílászárók), valamint általában a jelentős állványozási igénye miatt is fontos. A vállalkozási szerződésben egyértelműen meg kell határozni a többi között például: az elvégzendő szakmunka tartalmát (a szerkezet minőségét, helyét), a munka megkezdésének feltételeit, a szakkivitelezés technológiai követelményeit, a kész épületburkolat minőségi elvárásait, valamint a bekerülési költségeket. A vonatkozó költségek részletesen tartalmazzák valamennyi kiegészítő szerkezet és anyag költségeit, valamint a munkadíját is. A szerződésben foglaltak nem térhetnek el az érvényben lévő, jóváhagyott és engedélyezett tervdokumentációtól.
Szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat szakkivitelezés (megvalósítás) ellenőrzése: szakkivitelezés közben a szerelt épületburkolat, homlokzatburkolat csak külön terv alapján módosítható, amit a felelős tervezőnek kell elkészítenie, illetve ha nem ő készíti, akkor írásban jóváhagynia. A tervekben, az alkalmazástechnikai és gyártói útmutatóban leírt követelmények, valamint a technológiai folyamatok betartását a beépítés során folyamatosan ellenőrizni kell. A technológiai feltételek figyelmen kívül hagyása esetén az elkészült szerkezet minőségét felül kell vizsgálni, és amennyiben nem megfelelő, akkor a hibás részeket vissza kell bontani.
Szerelt épületburkolatnál, szerelt homlokzatburkolatnál ellenőrizni kell a felhasznált rögzítőelemek minőségét és a rögzítés szakszerűségét. A rögzítőelemek típusát jellemzően a rögzítendő szerkezet, az aljzat minősége, a megkívánt szárhossz, valamint az előírt rögzítőerő függvényében lehet kiválasztani. Vasbeton hátfal esetén beütő vagy behajtó ragasztópatron, üreges téglafalban szitadűbel + kétkomponensű ragasztóhabarcs alkalmazandó. A rögzítőelemek csak a kötési idő elteltével terhelhetők. A szerelt burkolatot alátámasztó, illetve a megtámasztó elemek beépítése előtt meg kell vizsgálni, hogy az aljzatszerkezet esetleges méreteltérése még a tűréshatáron belül van-e. A nem megfelelő esetben aljzatkiegyenlítést vagy szükség esetén új rögzítési tervet kell készíttetni.
Először a rögzítőelemek helyét kell meghatározni, ezután kezdhető el a burkolat szerelése. A tartóelemek rögzítődűbeleinek meghúzását az előírt nyomatékra (írásban) jegyzőkönyvileg dokumentálni kell, és a már ellenőrzött elemeket megkülönböztető jelöléssel (pl.: festés) kell ellátni. A rögzítőelemek beállítása során figyelembe kell venni a terhelés hatására bekövetkező rugalmas alakváltozást is. A burkolati kéreg beépítése előtt fel kell venni az eltakarási jegyzőkönyvet, mert a beszerelt elemek eltakarás után már nem ellenőrizhetők. A homlokzati elemek elhelyezésekor folyamatosan ellenőrizni kell az előírt légréteg vastagságát és szabad keresztmetszetét. Az átszellőzést sem építési törmelék, sem más beálló szerkezet nem akadályozhatja. A tágulási hézagok tervezett mérete nem csökkenthető, mert az a burkolatban káros mértékű feszültséget okozhat. Az egyes elemek csak célszerszámmal szabhatók, mivel például: a fémlemez burkolatoknál nem megfelelő szerszám használatakor sérülhet a gyári bevonat.
.
Szerelt táblás homlokzatburkolatok
Az épület homlokzattal szemben támasztott követelmények: mindig a konkrét épület teherhordó falával együtt kezelendő. A külső héj faladata: védelem (nedvesség, hő, hang), a nyílászárók befogadása, esztétika.
A külső kéreg kialakításával összefüggésben megoldandó feladatok. 1.) Statika: a terhelések meghatározása (önsúly, hasznos terhek, meteorológiai terhek), méretezés (anyagjellemzők, támaszköz-alátámasztás, rögzítések); 2.) Épületfizika: hővédelem (hőgátlás, hőtárolás, hőmérséklet okozta változás, kondenzáció, napvédelem), nedvességvédelem (csapóeső, hó, falnedvesség talajból, páradiffúzió), hangvédelem (léghang, testhang); 3.) Konstrukció: méretrend (modul, méret-koordináció), hézagok (mozgási, munka, konstrukciós), biztonság, tűzvédelem, valamint egyéb kapcsolódó részletek; 4.) Formálás: részek nagyságrendjének meghatározása (az egészhez esztétikusan illeszkedő arányok), hézagképzés (hangsúlyos nyitott, hangsúlytalan zárt), felületformálás (profilok, fugák, fény, árnyék, sima, bordázott), színek (harmónia, patina, elszennyeződés; 5.) Gazdaságosság (élettartam, felújítás, tisztítás); 6.) Energiafelhasználás (előállítás, szállítás, szerelés, segédeszközök).
Átszellőztetett homlokzat. Előnyei: nyári hőterhelés csökkentése (árnyékolás), téli páravándorlás, páranyomás-kiegyenlítés, teherhordó fal védelme, hőszigetelés védelme, hőmozgások hatásának csökkentése, csapadék hatásának csökkentése stb. Hátrányai: akusztikai és tűzvédelmi vizsgálat szükséges (a hőszigetelés anyaga, kürtőhatás).
A burkolat és a teherhordó szerkezet kapcsolata. Felszerelve (gyámolítva) - Pontszerűen: szerelt kerámia, szerelt kő, szerelt téglaburkolat (szélszívás elleni bekötőtüskéi), maghőszigetelt betonfal (összekötő elemei). Vonalszerűen: fémlemez burkolatok, műanyag burkolatok, építőlemezek, faburkolatok. Teljes felületen ragasztva: vékony fémlemez.
A burkolattartó vázszerkezet kialakítása. A vázszerkezet akkor kedvező, ha csereszabatos, a legkülönfélébb burkolatot tud hordani (fémlemez, műanyag lemez, építőlemez, fa stb.). Szerkezstési elvek: a háromirányú beállítás biztosítása, az átszellőzés biztosítása, védett, rejtett helyen van, rezgés. és zörgésmentes, könnyen, gyorsan szerelhető, tartós (a korrózió ellen védett), stb. Anyaga: fa, fém vagy ritkán műanyag, illetve kombinációk.
Burkolattartó vázszerkezet fából. Iránya, helyzete mindenkor a burkolat függvénye. Függőleges burkolat - vízszintes alátámasztás, vízszintes burkolat - függőleges alátámasztás. Egyirányú váz elegendő, ha nincs szükség kiegészítő hőszigetelésre. Kétirányú váz - kiegészítő hőszigetelés esetén. A bordák távolsága a burkolati elem: méretétől, illetve a megtámasztási- és rögzítési igénytől függ. A bordák elhelyezkedésének az átszellőztetést biztosítani szükséges (kétirányú váz, vagy egyéb módon - eltolt bordák, szellőzőrésekkel ellátott bordák).
Vázszerkezet fémből. Anyaga: alumínium vagy rozsdamentes acél. (Hátrány: nagy hőmozgás, emeletmagas rögzítőelemnél egy fix, a többi "kifutó" rögzítés). Vonalszerű megfogás - költséges, nagy anyagfelhasználás. Pontszerű megfogás - precízebb beállítás (háromirányú), vékonyabb szerkezet, átszellőztetés biztosítható.
A legfontosabb síkkordinációs problémák. Anyagváltás (például: teherhordó fal - koszorú). Szerkezetváltás például: vasbeton pillérváz - kitöltőfal). Nyílászáró beépítés. Lábazat.
A homlokzatburkolat terve: méretkoordináció, elemkiosztás, konszignációs terv, valamint a részletek kidolgozása, megtervezése (gondos kimunkálása).
A burkolat hézagképzése. Zárt hézag (profilokkal, fugázó / tömítő anyaggal, a hőtágulásból adódó mozgás biztosítása). Nyilt hézag (határozott hézagrajz, csapadék a burkolat mögé juthat). Csapadék elvezetése, átszellőztetés, a hőszigetelés nedvességálló legyen.
A burkolatok felosztása. Készítés szerint: hátszerkezettel együtt készül, szerelt szerkezetként kerül a homlokzatra. Megjelenés szerint: homogén, elemes. A burkolat súlya szerint: könnyű, nehéz.
Könnyű burkolatok: fémburkolat, műanyag burkolat, építőlemez burkolat (például: műpala, műgyanta kötésű táblák), kerámia burkolat, fa burkolat.
Fémurkolatok. Anyaga: lehet acél, alumínium, cinkötvözet, réz. Az acél felületkezelési lehetőségei: tüzihorganyzás, festés (lakkozás), porszórás (rilzánozás), rozsdamentes acél, koracél. Az alumínium felületkezelési lehetőségei: natúr alumínium, eloxálás, direktszínezés, beégetett lakkozás. Cinklemezek: titáncink - natúr (Rheinzink), színezett (VM-Zink. Réz - natúr vagy patinásított. Vastagsága a kialakítás függvénye 0,5 mm-től (réz) 13 mm-ig (öntött alumínium).
A fémlemez burkolatok fajtái: nagytáblás hullámlemez (trapéz- vagy szinusz), nagytáblás síklemez, sávos, kiselemes, speciális.
A nagytáblás hullámlemez burkolat kialakítása: anyaga, vastagsága, táblaméretek, profilválaszték, a hullámlemez magassága, felületkezelés, a rögzítés módja, helye, anyaga, az alátámasztás távolsága, tömörítések, hőtágulás.
Szerkesztési elvek. Hagyományos (tömör) hátszerkezet: a hőszigetelés mechanikai rögzítéssel, vagy szelemenek közé feszítve (fűtött épületek esetén), a szelemenek rögzítése (vízszintes vagy függőleges, a hullámlemez kialakításának függvényében), a hátszerkezethez hőhídmegszakító alátáttel, hullámlemez rögzítés hullámvölgyben, szelemenek vonalában. Vázrendszerű tartószerkezet (pillér): szelemen a pillérhez rögzítve (sűrűsége a hullámlemez - anyag, méret, hullámosság stb. függvényében), a belső oldali burkolat (fémlemez, építőlemez stb.), párazáró réteg, hőszigetelés (fűtött épület esetén) szelemenek közé, külső oldali hullámlemez burkolat (rögzítés hullámvölgyben).
Alumínium fegyverzető szendvicspanel. Teljes keresztmetszetében a homlokzati burkolat egyetlen elem, kívül-belül alumínium hullámlemez, közte poliuretánhab hőszigetelés, nincs szükség külön tartóvázra. A szendvicspanel gyártása kalodában történik, a kétkomponensű poliuretánhab a teljes keresztmetszetet kitölti, és összetartja akülső és belső alumínium hullámlemezt. Általában jellemző főbb felhasználási területe: ipari épületek, hűtőházak. Rögzítése hőhídmentes csavarozással. Szerkesztési elve: hűtőházaknál jellemzően az úgynevezett ház-a-házban kialakítás.
Nagytáblás síklemez burkolat. Az elemek merevítése: élhajlítás, dombornyomás, kasírozás, préselés, nagyobb vastagság. Az elemek rögzítése: machanikai rögzítés, beakasztás.
Sávos burkolat. Megjelenése: vízszintes, függőleges. Rögzítése, toldása: beakasztással, bepattintással, korcolással, lécbetéttel, rátakarással. Kiselemes burkolat. Megjelenése: négyzet vagy téglány. Rögzítése: pikkelyszerűen, egymásba akasztva. Speciális burkolat: Öntött alumínium, méhsejt merevítésű fémlemez.
Műanyag burkolatok. Anyaga: PVC, üvegszál-erősítésű poliészter, PMMA - polimetilmetacrylat, polikarbonát. Gyártási mód: extrudált - trapézlemez, hullámlemez, sajtolt, zárt üregű, kettős falú; mélyhúzott - dombormintás, kazettás. Rendszerei hasonlóak a fémlemez burkolatokéhoz. Csereszabatos alátét- és rögzítő szerkezetek. Kiegészítő elemek általában alumíniumból. Megjelenési formák: nagytáblás (trapéz, hullám), vízszintes, függőleges sávos, kiselemes - táblás, speciális.
Építőlemez burkolatok. Anyaga: műpala, műanyag kötésű építőlemez, cementkötésű, bevonatos építőlemez. Megjelenési formái: kiselemes (pikkelyszerű), táblás, hullámlemez.
Fa burkolatok. Anyaga: fenyő, vagy egzotikus fák. Megjelenési formája: pikkelyszerű (zsindely), lécjellegű (deszka), táblás (rétegelt lemez).
Kerámia burkolatok. Anyaga: égetett agyag (hosszú égetés - fagyálló). Rögzítése: ragasztott, szerelt. Ragasztott kerámia burkolat: kis elem, nagy hőmozgás, ragasztási technológia, páratechnikai vizsgálat. Szerelt kerámia burkolat: elemméretek, alátámasztó, rögzítő elemek, megjelenési formája: látszó rögzítés (beakasztó rögzítés, beakasztó kampós rögzítés, legfeljebb 60x90 cm-es elemek), rejtett rögzítés, rögzítés a kerámia lapon: beakasztott rögzítés, a kerámia lapra szerelt rugós kampó.
Szerelt kőburkolat. Hagyományos - huzalkapcsos. Egyedi kőrögzítő (teherhordó falszerkezet esetén), nem állítható (direkt rögzítő), állítható (úgynevezett háromirányú beállítás). Sínes rögzítés (nem teherbíró falszerkezet). Szerelt kőlapok méretei, rögzítés: vastagság, oldalak aránya, kihajlás, oldalhosszak, legnagyobb felület, merevítési lehetőség, hézagképzés, rögzítés mindig 4 helyen: vízszintes hézagban, függőleges hézagban.
.
Gondolatébresztő gyanánt:
az építésről, az építészetről, a tervezésről, a kivitelezésről - illetve mindezek eredményéről: az épületről
Az emberi fajt a Földön élő más fajoktól (a többi között) alapvetően a tudatos eszközhasználat különbözteti meg, ebből pedig szinte már egyenesen következik az egyik ősi emberi tevékenység, az építés megjelenése. Az ember alapvető létszükségletei között elsődleges helyet foglal el a hajlék, a szállás, a közösségi lét feltételeinek, illetve térbeli kereteinek a megteremtése. Ez minden szerveződés, közösség (család, nemzet stb.) számára elsőszámú fő feladat. Mindez pedig elsősorban építési tevékenység útján jöhet létre, amely bizony már a legkorábbi időkben is igényelte a különféle feladatok valamilyen formában történő összehangolását, ha úgy tetszik, akkor az építési munka megszervezését.
A fentiek alapján megállapítható, hogy az építés az egyik legrégebbi emberi tevékenység, amely egyszerre: kihívás, küzdelem, szellemi és fizikai erőkifejtés, maradandót létrehozni szándékozó alkotó tevékenység, és mindezekből következően - egyben (valahol) örömforrás is. Az építés a fő célját tekintve mindenkor valamilyen igénykielégítés, hiszen minden épületnek konkrét funkciója van, ami pedig jellemzően függvénye a kornak, amelyben az adott épület megvalósul. A funkció az építészeti feladat egyik legfőbb összetevője, és bizony szükséges, hogy mindenkor egységben működjön az építészet (egyébként nem osztható egészének) többi alkotóelemével. Az eddigieket is figyelembevéve talán már érzékelhető, hogy az építés a természeti környezet olyan tudatos alakítása, amely az embert az elsődleges szükségleteinek a kielégítésében segíti.
Ugyanakkor az építés korrajz is, egy-egy történelmi korszak pontos technikai, műszaki, munkaszervezési stb. lenyomata. Az építés általában publikus cselekedet, akárhogy is, de kívánatos, hogy az eredménye (minél több esetben) az építészet szintjét elérje, ha úgy tetszik, akkor az építész számára vállalható legyen a műve. Az ilyen épületek szinte mindent fölmutatnak abból, amit egy adott korban és helyen az ember, illetve az ő építészete tudott és gondolt a világról. Ilyenformán persze a mindenkori társadalmat is főként az építészeti alkotásai reprezentálják. Az épületek az emberi civilizáció, a kultúra egyik legősibb és igen látványos jelképei. Egyébiránt pedig anno a kézműves építés még szakrális tevékenység is volt, ezen a területen azóta bizony nagyon sokat felejtettünk. Ugyanis az építészeti műszaki tervezési és az építőipari kivitelezési szakmai munka a közelmúltban, illetve napjainkban már elsősorban (a legtöbb esetben) megélhetési szükségszerűség, minden egyéb vonatkozás többnyire csak ezt követheti.
Az imént említett funkcionális igény, az építkezés során, építőanyagokkal és épületszerkezetekkel valósítható meg. Az anyagok, valamint a belőlük létrehozható szerkezetek mindenkor szoros összefüggésben vannak (voltak és lesznek) az adott helyszínnel és a korral, amikor építünk. Amióta az emberek építenek, a körülöttük fellelhető anyagokból, építőanyagokból a felhasználhatóságuk, valamint a megmunkálhatóságuk alapján választanak. A legellenállóbb anyagokból készült épülek, akár évszázadokon keresztül, dacolva az időjárás viszontagságaival, gyakorta még napjainkban is tanúi a múlt ezen nagyszerű építési, építészeti teljesítményeinek. Az elődeink követendő példái is bizonyítják, hogy a körültekintő és gondos (szakszerű) anyagkiválasztás meghatározó jelentőséggel bír az épületeink élettartama szempontjából.
Az épület (az építészeti alkotás, az építési tevékenység) eredendően az építőanyaggal kapcsolatos, végső soron az anyagok által nyeri értelmét, az anyaggal kezdődik, és az anyaggal végződik. Az építészet (az építés) történetében az anyagelvűség néhol erőteljesebben érvényesül, például: az ókori görögök, gótika, néhol pedig szándékosan eltűnik, például: Bizánc. Az ősi építészeti formák harmóniában álltak az anyaggal, a szerszámmal, a megmunkálással, később aztán a szerkezetek átértékelődtek, új anyagok és technológiák születtek, általuk pedig már más lehetőségek is felmerültek az anyagok megválasztására, illetve az épület által közölni kívánt üzenet továbbításának eszközére.
Az építőanyagok költői szépségének minősége egy építészeti műszaki alkotás (épület) vonatkozásában akkor válhat érzékelhetővé, ha az építész képes bizonyos figyelemreméltó körülményt létrehozni, mert egyébként önmagukban az egymás mellé sorolt építőanyagok jellemzően nem költői színben tűnnek fel. Viszont némely anyagok egymást erősítik, és együtt már képesek lehetnek olyan érzetet kelteni, vagy ha úgy tetszik, akkor olyan látvány élményt létrehozni, amely már akár túlmutathat ennek a célnak az érdekében fölhasznált különböző féle alkotórészeken, épületelemeken, építőanyagokon.
Ugyanakkor lehetőleg távol kell álljon az építésztől az úgynevezett túlzó anyagszerűség, amely csupán az épület szerkezetének az alkotóelemeire, építőanyagaira bízza, hogy továbbítsák (egyebek között) az építtető és az építész üzenetét. Az viszont lényeges dolog, hogy az építész (a túlzásokat kerülve) az épületszerkezeteket, épületelemeket, illetve ezek alkotórészeit, építőanyagait is mind a kitűzött cél elérésének a szolgálatába tudja állítani. Még akkor is, ha adott esetben az építésznek a nívós anyagok hiányát a magas szakmai színvonalú építőipari (generál) kivitelezéssel, sőt akár kézműves színtű megformálással szükségeltetik néhol kiváltania. Az épület megvalósítása során fölhasznált építőanyagok, épületszerkezetek, illetve azok magas szakmai színvonalú megmunkálása, megformálása, alkalmazása az, ami egy komplex egységet formálva már alkalmassá teheti a megvalósult új épületet arra is, hogy akár az emberi lélekig ható szellemi üzenetet továbbítson.
Az építészet emberszolgálat, egy humán szolgáltatás reál tartalommal. Az építész legfőbb feladata pedig az, hogy a nyílt (végtelen) térből zárt (védett) teret faragjon ki, a mindenkori igények és a lehetőségek keretei között, a megbízója által elvárt funkciók számára. Továbbá az is szerencsés, ha eközben sikerül az építésznek keresztülvinnie az új épület megvalósítása során azt, hogy a kialakuló védett teret és az azt magába foglaló tömeget (az új házat) úgy alakítsa, hogy az az egyszeri szemlélő számára is érthető módon tolmácsolja mind az építtető, mind pedig az építész személyes üzenetét.
A funkció az építészet egyik fő szolgáltató karaktere. Az építész felelősségteljes alkotó munkájában lényeges a funkció, a szerkezet, valamint a forma célratörő egysége és arányossága. Ugyanakkor a funkció, a szerkezet és a forma súlyozása különböző rendeltetésű épületeknél más és más. De a három közül bármelyiknek az eltúlzása figyelmeztet az egyik vagy a másik terület elhanyagolására. A funkció kielégítése az építész egyik alapvető feladata, ennek pedig a legfőbb eszközei az anyagok és a szerkezetek. Persze az adott kor, a társadalom már rendszerint az építési elképzelés megszületésétől kezdve meghatározó mértékű befolyásoló tényező. Sőt, a tervezett új épület megvalósítása valahol mindig a társadalmi lehetőségek, a vonatkozó előírások (realitások) függvénye is, a kifejezésmód pedig, vagy ha úgy tetszik, akkor a stílus jelentősen hozzájárulhat (a többi között) az épület kulturális eredményességéhez, szellemi sikeréhez, vagyis az új épület befogadásához, az egyébként működőképes, jó ház elfogadásához.
Az építészet az a mesterség, amely nem lehet csak úgy, önmagáért való (pour la pour), hiszen a gyökere az ember egyik legfőbb életszükségletéből ered. Ilyenformán pedig nem való, ha az építész művészkedik, öncélú műalkotásként valósítja meg a házait, épületeit. Hanem inkább általában úgy munkálkodjon az építész, hogy a fő kiindulási alapja mindenkor a tényleges szükséglet fölismerése legyen. Majd erre keressen és találjon az adott körülmények (igények és lehetőségek) között adható optimum közeli választ. Nyilvánvaló, hogy ez jellemzően nem egyszerű dolog, de ettől inkább csak még szebb az építész felelősségteljes szakmai munkája. A lényeget tekintve az persze nem vitás, illetve úgy van rendjén, ha az építész gondolkodásának, alkotó tudatának szülötte az épület. Ugyanakkor bármilyen zseniális legyen is az építész gondolata, az csak akkor válhat építészeti alkotássá, vagy másképp fogalmazva új házzá, épületté, miután már anyagban is megtestesült, praktikusan tehát akkor, amikor megvalósul.
Évezredeken át az építész volt az a mester, akire az épület megtervezése mellett az építési munkák gyakorlati megszervezése, a kivitelezés szakmai felügyelete, irányítása és ellenőrzése is tartozott. Ez a szakszerű és gazdaságos gyakorlat a reneszánsz korban élte a fénykorát, de az építész (generál koordinátori) szakmai felügyeletet ellátó, irányító és ellenőrző szerepe (egyre csökkenő mértékben ugyan) a 20. század első feléig megmaradt. Majd az 1950-es évektől az akkori hatalom sajnálatos módon (a szakmai oktatásban, képzésben és a szakmai gyakorlatban egyaránt) hosszú évtizedekre kettéválasztotta az építészeti műszaki tervezés és az építőipari (generál) kivitelezés szakmai területeit, amit egyébként anno az építész évezredeken át egy kézben összefogott.
Az építési, építészeti ismeretek első összefoglalása a római építész, Marcus Pollio Vitruvius (ie. 80 - ie. 15) De Architectura Libri Decem (Tíz könyv az építészetről) című híres könyve, amely a Kr. e. I. század építészettel, illetve építéssel kapcsolatos ismereteit foglalja össze. A tíz részre tagolt terjedelmes mű az építészet és az építés kivitelezés elméleti és gyakorlati tudnivalóit, elsősorban gyakorlatias szemlélettel tárgyalja, vagyis: az elméleti tudás és a fizikai megvalósítás összetartozásának a természetességével.
Vitruvius kiemeli könyvében az építész (a mester) összehangoló, koordináló szerepét, meghatározó voltát. Az építésznek az épület megvalósításban (az építés kivitelezés folyamatában) részt vevő összes kézműves mesterség fogásait is ismernie kell ahhoz, hogy a szakmai feladatának eleget tehessen.
Vitruvius első könyve elemzi az építészet és az építés viszonyát, mint alapvető építészetelméleti kérdést. Miszerint: bármely zseniális legyen is egy építészeti gondolat, csak akkor válik építészeti alkotássá, ha anyagban is megtestesül.
Marcus Pollio Vitruvius az épületekkel kapcsolatosan hármas követelményt fogalmazott meg: ez a szilárdság (firmitas), a célszerűség (utilitas) és a tetszetősség (venustas). Amennyiben ezekhez még hozzá tesszük, hogy a célszerűség elsősorban a használhatóságot jelenti, vagyis: azt, hogy a helyiségek elosztása (dispositio), az anyagok megválasztása és az épület tájolása (distributio) legyen megfelelő - akkor bizony készen áll előttünk egy akár máig érvényes építészeti program.
Az elmélet és a gyakorlat sajátos viszonyban vannak egymással az építészetben. Kezdetben volt az építési kivitelezési gyakorlat, amely aztán megteremtette az építészeti elméletet. Majd az idő folyamán az építészeti elmélet szép lassan az építési kivitelezési gyakorlat fejére nőtt. Ekkor már nem elégedett meg a magyarázó, az igazoló szereppel, hanem diktálni akart (és akar ma is gyakorta), szabályokat, normákat írt elő (és ír elő sokszor napjainkban is). Az építési kivitelezési gyakkorlat általában komolyan veszi az építészeti elméletet, ugyanakkor a szabadságának a korlátozóját is látja benne, ezért tesz néha úgy, mintha nem is törődne vele.
Ez a természetes egyensúly, az öntörvényű és szükségszerű rend, vagy másképp kifejezve, az egészséges arányosság kialakulása az elmélet és a gyakorlat között. Ugyanakkor azonban az építészeti elmélettől nem tudja magát függetleníteni az építési kivitelezési gyakorlat, az építészeti elmélet súlya és szerepének nagyságrendje mindenkor elsősorban attól függ, hogy milyen célt szolgál maga az adott építészeti mű, tehát a megvalósítandó épület céljától, rendeltetésétől, funkciójától. Például: lakóépület, középület, ipari épület, szőlészeti és borászati vagy egyéb mezőgazdasági létesítmény, vagy többfunkciós szolgáltató és kereskedelmi épületkomplexum stb.
Bizony még kétezer év elteltével is igen aktuálisak Vitruvius intelmei, hiszen abban az esetben, ha az építész az építőipari kivitelezés folyamatában nem felelős építésirányító vezetőként járna el, hanem csupán statiszta lenne, akkor bizony könnyen azt a benyomást kelthetné még a laikus külső szemlélőben is, hogy csak az építészeti műszaki tervdokumentációért felelős, nem pedig az egész házért, ahogy azt egyébként a komplex épületszintű szakmai gyakorlat, illetve a szakszerűség és a praktikum, valamint a költséghatékonyság igénye is elvárja az építésztől.
Ugyanis tudnivaló még az is, hogy a sajátszerűségéből adódóan az építész mesterség egy és oszthatatlan, ellentétben például a szakosodás alapján működő orvosi hivatással. Mivelhogy az építész esetében a szakmai specializáció többnyire csak ellene dolgozik az épületszintű komplex gondolkodásnak, ezért többnyire szakszerűtlen és gazdaságtalan az építész munkájának részekre tagolása.
Az építész nem specialista, nem az új épület megvalósításához kapcsolódó különböző szakmai területek egyikének a szakértője (specialistája), hanem a jó építész univerzalista. És mint ilyen, ő a különböző szakembereknek: tervezőknek, mérnököknek, technikusoknak, szakmunkásoknak, iparosoknak, mestereknek, szakértőknek (specialistáknak), tehát az új épület megvalósításában (tervezésben, szervezésben, kivitelezésben, irányításban, ellenőrzésben) közreműködő szakterületek, szakmák, szakágak stb. képviselőinek a szakmai vezetője, irányítója, a generál koordinátora, másképpen fogalmazva ő a szakmai felügyelő (karmester) mint építész univerzalista.
Ugyanakkor az imént körülírtakból már az is érzékelhető, hogy az építész jellemzően nem egyszemélyes hadseregként működik, az építkezés teljes vertikumának levezénylése (a gondolat megszületésétől az épület átadásáig, a használatbavételig, illetve a beköltözésig) egy igen összetett (karmesteri) szakmai szerep. Mert az öröktől meglévő, de addig még le nem kottázott dallamot (zenét) kell hogy az építész szépen megszólaltassa és érthetően közreadja, vagyis: megjelenítse az építészeti produkció, az új épület képében.
Az építészet szociális műfaj, mert példának okáért: amíg egy festőművész mondjuk az állványon lévő vászonnal áll szemben a művészi alkotó munkája idején, addig az építésznek a felelősségteljes alkotómunkája során (az épület megvalósításához szükséges összes szakma, szakterület, szakág, foglalkozás stb. képviselőiből álló) komplex szakmai csapatot szükséges koordinálnia, szakmailag irányítania, azaz: felelős vezetőként a csapatával együttdolgozva kell megvalósítania az épületet.
A mai kor elvárásai szerint (szakszerűen és eredményesen) működő építész cég, az irányító építész (univerzalista) generál koordinálásával a szakértők (specialisták) teljes körét állítja a Tisztelt Ügyfelei szolgálatába. Persze ezekkel a szakemberekkel (specialistákkal) szemben is alapvető követelmény a szaktudás és a szakirányú gyakorlati tapasztalat megléte mellett a társadalmi (szociális) érzékenység, az empátia, a csapatban történő együttműködésre való alkalmasság, valamint az adott rész-szakterületükön belüli önállóság.
Egyfajta különleges együttmuzsikálásról beszélhetünk, ahol a szakmai feladat közös, de a muzsikusok (a szakemberek: tervezők, szakértők, kivitelezők, iparosok, mesterek, mérnökök, technikusok, szakmunkások stb.) személyes indittatása különböző, végső soron pedig a közös szakmai munkájuk (az együttzenélésük) eredménye az, ami felcsendül, esetünkben ez a megvalósuló épület.
Olyanformán működik, mint egy jó zenekar, ahol minden szólam szép, de amikor a nagyzenekarba sorolt hangszerek szólamai magasztos hangzatban egyesülnek, akkor a nagy egész az más, mert az már a felkészült hozzáértésen alapuló, közös szakmai csapatmunkával (együttzenéléssel) hoz létre egy maradandó új értéket, másképpen fogalmazva: többszólamú új térrendszert (új épületet) eredményez.
Fontos megemlíteni még azt is, hogy az imént körülírt együttműködés (együttmuzsikálás) mindenkor csak az egymást elfogadó partnerek között lehetséges, a teljes körű bizalom légkörében. Bárhogy is van, mindenkor szükséges egy jó csapat, és ennek bizony nem csak személyi feltételei vannak. Mert az együtt-játszásanak (együttzenélésnek) megvan a maga sajátos szabálya, technikája és gyakorlata.
Az már egy másik kérdés, hogy melyik építész rendelkezik személy szerint mindennek a megvalósításához: önállósággal, széles körű szaktudással, átfogó szakismerettel, megalapozott műszaki, szervezési, gazdasági, jogi, ügyviteli és irányító vezetői tapasztalattal, valamint kiemelkedő építész és építőipari szakirányú szakmai gyakorlati tapasztalattal, illetve (és ez is nagyon lényeges) veleszületett adottságokkal és / vagy képességekkel is, mert az tudnivaló, hogy az építészeti partitúrát bizony még a szakmai kamaránál bejegyzett építészek közül sem olvassa mindenki gördülékenyen.
A fentebb említett új (korszerű vagy modern) építészeti érték, a közös szakmai munkával létrehozott új épület esetében "az új, a korszerű vagy modern" kifejezés talán nem egyértelmű, illetve nem pontosan meghatározott megjelölés. Hiszen a maga idejében például: a gótika is az adott kornak megfelelő, ha úgy tetszik, akkor modern vagy korszerű építészeti stílus volt, de a lényeg az, hogy valamiképp mégis tükre volt a saját korának, kapcsolódott az adott kornak a kulturális, gazdasági, technikai stb. környezetéhez.
Ha már az imént említésre került a gótika, akkor ezzel kapcsolatban még annyit, hogy talán a gótika óta nem volt olyan korszaka az építészetnek, amelyben hasonló mértékben nőtt volna össze a szerkezet ismerete (és egyúttal szépsége), és az épület formáinak, tereinek minősége (illetve az értéke), mint amilyen összetartozást a jelen korunk (akár kortárs magyar) építészete próbál életre hívni, több-kevesebb sikerrel.
Folytatva az iménti gondolatot, az új ház, a korszerű, a modern épület ez esetben tehát nem minőségi kategóriát jelent, hanem (az imént fentebb körülírtak alapján) korrajzot, egyfajta (remélhetőleg maradandó) lenyomatot a saját kora társadalmáról. Nézetem szerint minden kornak joga és valahol persze kötelessége is, hogy térfilozófiáját, a térről alkotott fogalmát, vagyis: saját magát kifejezze: a térben, a szerkezetben, no és persze a formában.
Idevonatkozóan az még tudnivaló, hogy a megjelenés, a forma mindig fontos része az építészetnek. Ha úgy tetszik, akkor a forma az építészet (építész) által használt jel-nyelv. Ennek az úgymond jel-nyelvnek köszönhetően az építészet (építész) is képes valamiképp a közönségre hatni, általában az emberekkel valamiféle kommunikációt kialakítani, hiszen az építészet főként a látvány, a képek által fejezi ki magát, igyekszik tudatni a közlendőjét. Építészeti megjelenéshez kapcsolódó eszköztárak szakszerű alkalmazásával az építész szakmai munkafolyamata (ennek keretében a többi között az építtető és az építész közlendője is) formát ölthet, látvánnyá, kifejezhetővé, érzékelhetővé, megérthetővé válhat.
A jónak nevezhető építészetnek (a gondos építész munkájának) egyik fontos eleme a saját kora társadalmára való utalás, illetve ennek túlzásoktól mentes, de a közönség számára mégis egyértelműen, megtapasztalhatóan történő megjelenítése a házakon, épületeken. Praktikusan tehát, az adott épület megteremti az ember fizikai, biológiai, kényelmi stb. szükségleteinek, igényeinek, elvárásainak a kielégítését, de egyúttal valahol megjeleníti az épületet használó és létrehozó embert is (érzelmeivel, tudásával stb. együtt), így közli a ház önnön szellemiségét, ha mindezt a közönség számára is érthetően (megtapasztalhatóan) teszi, akkor az építész ezirányú igyekezetét (is) vélhetően siker koronázza.
Az építészet (jel)nyelve a megtapasztalás, ezért a jellegéből adódóan, az építészet nem a szavakkal közli a mondandóját, hanem inkább az érzékelés hallgatag egyértelműségével. Tudnivaló még, hogy az építészeti (jel)nyelv nem valamely stílus, trend vagy múló irányzat kérdése. Minden épület egyedi alkotás, jellemzően meghatározott funkcióra készül, adott helyen épül, (jó esetben) az ottani emberek számára - ezek a ház főbb mondanivalói. Persze ez egyúttal az építész ezirányú szakmai etikai felelősségét is fölveti, hiszen lényeges (lenne), hogy a beruházói (gyakran arctalan ingatlanfejlesztői) érdekek hatása egészségtelenül túlzó mértékben ne uralkodhasson el az önálló építész tervező, kivitelező (alkotó) szakmai tevékenységen. Fontos (lenne), hogy az építészet ne váljék csupán (pénz)piaci áruvá, az épület ne csak önmaga (látszólagos) szerkezeti erejét (dekorációs világát) mutassa, hanem építészeti (kulturális és egyéb) értékeket is közvetítsen a közönség felé.
Egyébiránt pedig az építész (is) jól teszi, ha kerüli a fölösleges szócséplést, a színpadias gesztusokat, általában pedig kifejezetten praktikus, ha az építész helyett inkább az elkészült munkái beszélnek, a maguk sajátos módján, az építészet (jel)nyelvén, a megtapasztalás (letisztult és világos) szófukar egyértelműségével. Sőt, a rutinos építész még azzal is tisztában van, hogy mikor és hol kell hallgasson. Mert jellemzően a vásári kikiáltó szokott lenni az az ember, aki rendszerint valamilyen nyakatekert halandzsával igyekszik csábítani a vásári forgatagban bámészkodó közönséget vásárlásra, hogy ilyenformán minél több nézelődőből váljék konkrét vevő. Ezzel szemben az építész jobban teszi, ha inkább kevesebb szóval, de lehetőség szerint igyekszik mindig a lényeget mondani, sőt a legjobb az, ha az elkészült munkáin (épületein, házain) keresztül sikerül világosan érzékeltetnie a közlendőjét az arra kiváncsi közönséggel.
Anno, még a II. világháború előtti időkben, hazánkban az építészt felkérték, megbízták, és a szakmai szolgálataiért tiszteletdíjat kapott. Mert az építész munkája azelőtt is szolgáltatás volt, amit a ráfordított (és valósként elismert) munkaidő hossza szerint fizettek. Nota bene: azelőtt bizony nem is rosszul. Magyarországon az építész napjainkban is főként megbízás alapján dolgozik (illetve dolgozna, ha akad felkérése munkára). Viszont a megbízásból fakadó bizalom kifejezésnek az eredeti jelentése (ami, a jelen szövegkörnyezetben, azelőtt egyértelműen az építészre vonatkozott) napjainkra bizony igencsak megkopott.
Az építész által végzett szolgáltatások társadalmi megbecsültsége, a II. világháborút megelőző időszakhoz képest, jelen korunkra bizony sokat vesztett az eredeti értékéből (non-valeur). Az építész az elvégzett szakmai munkájáért ma már nem tiszteletdíjat, hanem munkadíjat kap (ha jó esetben tényleg meg is kapja). A lényeget tekintve: a tisztelet már jóval mérsékeltebb, mint anno, a munkadíj pedig jellemzően még annál is visszafogottabb összegű. A szakmai kamarák (építész és mérnöki kamara) által ajánlott díjszámítás helyett, jellemzően bizonyos áralku történik, tehát a megbízó és az építész egymás között kölcsönösen kialkudott pénzösszeg kerülhet majd munkadíj címén kifizetésre az építész szakmai szolgáltatásaiért (ha kifizetésre kerül egyáltalán valaha maradéktalanul).
A fentiek alapján talán már némileg érzékelhető, hogy az építész helyzete összetett állapot, vagyis: az építész több fejfedőt is kénytelen viselni, de neki is csupán egy feje van hozzá. Egyrészről kiszolgáltatott, hiszen a megbízóit (az építtetőt) jellemzően nem az építész választja, hanem általában őt választják, majd felkérik az adott szakmai feladat megoldására, az elképzelt ház megvalósítására. Az építész megbízójának (a leendő építtetőnek) vagy nagyon bizonytalan elgondolásai vannak arra nézvést, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, vagy pedig igen határozott elképzelésekkel áll elő, de gyakorta abban a formában nem megvalósítható, amit elgondolt a megbízó.
Persze az is igaz, hogy a már rutinos építész (a megbízóval, a leendő építtetővel, építtetőkkel lefolytatott) néhány személyes beszélgetés egyeztetés után már viszonylag jó közelítéssel be tudja mérni az igényeket és a lehetőségeket. Ha pedig mindehhez még némi gondolatolvasó affinitás is társul (mondjuk az építész egyik veleszületett szerencsés adottságaként), akkor ezügyben már gördülékenyebben mehetnek a dolgok.
Másrészről viszont ott vannak még (a fent imént már említett adottságok és kötöttségek mellett) a vonatkozó országos építésügyi jogszabályok, valamint a mindenkori helyi építési szabályzat rendelkezései. Mindezeket persze már idejekorán, lehetőleg még az építési telek megvásárlása előtt, figyelembe kell venni, majd szakszerűen összeegyeztetni a megbízó (a leendő építtető) elképzeléseivel, igényeivel, elvárásaival, illetve az adottságokkal és a mindenkori lehetőségekkel is egyaránt.
Mert az imént körülírtak tudatában érdemes lehet belegondolni abba, hogy például milyen költséges dologgá válhat egy olyan építési telket megvásárolni (elhamarkodottan, az építésszel előzetesen történt ezirányú egyeztetés nélkül), amelyikről aztán kiderül, hogy a vonatkozó országos vagy helyi rendelkezések miatt nem alkalmas arra, hogy azon az elképzelt épület megvalósítható legyen; vagy az építési telek esetleges rossz adottságai, illetve egyéb kedvezőtlen kötöttségek okán alkalmatlan az elképzelt építkezésre.
A többi között ezért is kifejezetten ajánlott, hogy az építész már az előzetes elképzelések, az építkezési gondolat megszületését követően mihamarabb kiválasztásra, illetve felkérésre kerüljön, hogy már a leendő új háznak helyet biztosítani hivatott építési telek is az építész (ingatlan-szakmai, építész-szakmai, ingatlanjogi, építésjogi) szakirányú közreműködésével kerüljön kiválasztásra, majd megvásárlásra.
Miután a leendő építtetők kiválasztják, majd felkérik az építészt a jövőbeli házuk megvalósítására (megtervezésére és a megépítésének a kivitelezésére), az ezirányban lefolytatott személyes egyeztetéseket követően, az igények és a lehetőségek előzetes ismeretében, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések tudatában - már érdemben elindul a szakmai munka az építész fejében.
Mert bizony ott, az építész fejében indul az egész, az alapgondolattal, persze ez akkor még kezdetleges, nagyon képlékeny, viszont már elképzelés szintű valami, de a lényeg már ekkor is az, hogy az egész épület képéről szóljon az építész gondolataiban formálódó dolog, aztán persze már folyamatosan alakíthatók, finomíthatók a részletek, hogy aztán idővel összeálljon igazi épületté, emberbarát házzá.
Idevonatkozóan lényeges dolog, hogy soha nem szabad egy-egy részt kiragadni az egészből tetszőlegesen, hanem az építész agyában formálódó, majd megalkotott egésznek az alkotóelemeit (épületrészeket, épületelemeket, épületszerkezeteket stb.) szükséges kimunkálni mindig akként, hogy azoknak minden összetevője végeredményben az építészet nem osztható egésze felé mutasson, másképp fogalmazva: mindenkor épületszintű komplex gondolkodásmoddal ajánlott tervezni és megvalósítani az épületet.
A hely szelleme (a genius loci) is lényeges dolog, például: a helyhez kötött történeti és térbeli minták, ha úgy tetszik, akkor a tértörténet okán meghatározó tényező lehet. Ugyanakkor fontos, hogy ne értékeljük túl, mert nem lehet kiemelt szerepe, tehát ezt a dolgot is kezeljük a maga helyén. Hiszen építeni általában mindenkor csak ott szoktak, ahol erre valamilyen igény van, illetőleg a lehetőség is megadatik hozzá egyúttal.
Ezzel az építéssel, illetve bármely építéssel, tetszik ez nekünk vagy sem, hisszük vagy sem, ez nem változtat a tényen, hogy módosul az adott hely szelleme. A többi között ezért (is) nem elsődlegesen csupán adottságként, kötöttségként, hanem egyfajta lehetőségként ajánlott értelmezni a hely szellemét az építésznek, és praktikusan élni is vele az építészeti tervezés és az építőipari kivitelezés (az épületmegvalósítás) idején. Aztán majd az idő előrehaladtával, ha további változás, bővítés, vagy akár új építés történik az adott helyen, az ismét tartalmi módosítást válthat ki a hely szelleme vonatkozásában is.
A szűkebb és tágabb természeti környezet, a helyi épített környezet, az épülettel kapcsolatos dolgok hasnolóságon alapuló kifejezésmódja némileg meghatározhatja az új ház megjelenését, térrendszerét, ha úgy tetszik, az épület külsejét és belsejét is egyaránt. Mert az új épület, a lehetőségek és az adottságok függvényében, illeszthető lehet például: a tájhoz (a természeti környezethez), a környező épületekhez (az épített környezethez), illetve akár mindkettőhöz, de van (volt és lesz) bizony olyan eset is, hogy egyikhez sem.
Az úgynevezett hasonlóságon alapuló kifejezésmód néha rendezni képes a térbeli történetet, egyúttal látványként is működhet, illetve a sajátszerűségéből adódóan (a hasonlóságon alapuló, már ismerős mivoltából következően) eleve otthonossá teheti a szóban forgó teret, amennyiben az adott építész ezirányban (is) a helyzet magaslatán áll, tehát: szakmája hozzáértő képviselője.
A jónak mondható építészetben tereknek valami hasonló jelentőséggel kell bírniuk, mint a színházban a szereplőknek. Köztudomású, hogy vannak a színdarabban főszereplők, mellékszereplők, statiszták stb. De bárhogy is legyen, mindegyiknek saját habitusa van, ezáltal pedig már könnyebben beazonosíthatók, némileg megismerhetők, illetve valamelyest talán kiismerhetők is lehetnek.
A házban a terek a szereplők, az iménti hasonlat alapján, vannak főbb terek és vannak mellék- vagy alárendelt terek, amikor végigmegyünk az épület terein, akkor nevezhető kedvezőnek a helyzet, ha a karakteres térszereplők (a maguk szófukar módján ugyan, de a megtapasztalás egyértelműségével mégis) elbeszélik nekünk (a közönségnek), hogy éppen hol járunk, érzékelhetővé válhat az alá- és / vagy fölérendeltségük, így nagymértékben besegítenek nekünk (a látogatónak) abban, hogy beazonosítható legyen az adott tér, ahol éppen járunk a házon belül. Mindez (a többi között) megfelelő anyaghasználattal, színekkel, megvilágítással stb. érhető el, mert (egyebek mellett) főként ezek adják a ház úgymond térszereplőinek (az épület helyiségeinek) a karakterét.
Az építészet mint mesterség (alkalmasint mint művészet) elsődlegesen az emberi szemen, mint a látás érzékszervén keresztül fejti ki a hatását a közönségre. Az emberi szem tevékenysége a látásban és a megfigyelésben jelentkezik. A látás elsősorban közvetlenül a testi biztonságunkat hivatott szolgálni, a szemlélődés pedig ott kezdődik, ahol az ösztönös látás felhagy tevékenységével. A szemlélődés vezet a megfigyelésen keresztül a meglátott, megtalált, fölfedezett kép öröméhez. Aszerint, hogy az emberi szem a tárgyon állva marad vagy azon végigsétál, megkülönböztethető az állókép és a tapogatókép. Az állókép egy bizonyos látómező felületet metsz ki, amelynek átmérői a szemnek a szemlélt tárgytól való távolságának a függvényei. Ebben a látómezőben a szemnek úgymond egy pillantással látszanak a tárgyak. Az egyensúly az első tulajdonsága az építészeti szépségnek.
Az építészet a társadalom, ezen belül persze a különböző közösségek, családok stb., illetve az egyes emberek számára hoz létre tereket. Az egyszeri ember gondolkodása a mindenkori tömeg-kommunikáció (tömeg-manipuláció) hatásai mellett vagy inkább azon túl a kultúrkorszakokra jellemző módon (szinte törvényszerűen) változik.
Anno a stílus mindig az adott kor átlag építészetének a tükörképe, jellemzően a korszak sablonos (ismert) építészetének a válogatása volt. Majd a 20. század első felétől kezdődően mindez elvezetett az építészeti forma hagyományos szépségének a válságáig. Jelenünkben pedig úgymond ügybuzgó igyekezet mutatkozik (a többi között) arra nézvést is, hogy újfent rátaláljunk az építészeti formára.
A történeti stílusok felbomlását követően, valamint a modern építészet által erre a problémára adott válasz után, érzékelhetővé vált, hogy az építészet úgymond krízise, nem pusztán stílus- vagy formatörténeti válság, sőt még csak nem is kizárólag csupán a funkciónak történő megfelelés kérdése. Hanem inkább az építészettel szemben támasztott (az előző korszakokhoz képest) megsokszorozódott igények kielégítésének az eredményes mikéntjéről szól. Mégpedig arról, hogy a mindenkori igények és a lehetőségek keretei között, az emberi élet szolgálatának az alázatával, olyan épített környezetet tudjon létrehozni az építész, amely a hagyománytiszteleten alapuló korszerűséggel, természetességgel, valamint praktikummal is egyaránt rendelkezik, ha úgy tetszik, akkor házszerű tereket, jó helyeket, vagy másképpen fogalmazva - emberbarát épületet.
Az egyes korokban az építészeti formák közismert, a társadalom számára elfogadott rendszere alkotja a korszak járatos építészeti stílusát, ezek a közösség által ismert formák jellemzően közismert üzeneteket hordoznak. Új stílus kialakulásához a régmúltban általában igen hosszú idő szükségeltetett (emberi léptékben mérve mindenképpen). Legújabb korban aztán legalább emberöltőnyi társadalmi egység időszaka volt szükséges újabb stílus létrejöttéhez, mindehhez persze némi közösségi stabilitás sem nélkülözhető. Valamely stílus akként is kialakulhat, ha bizonyos kulturális, gazdasági, politikai stb. helyzetben a természettudomány (reáltudomány) és / vagy a társadalomtudomány (humántudomány), illetve általában a művészet hatására valamiféle egyezségre jut az alkotó ember (esetünkben az építész) és a forma mint olyan.
Az építészeti (kültéri és beltéri) formák mindenkor elsődlegesen az embert (az életet) hivatottak szolgálni. Mert bármely építészeti feladat kiindulási alapja az ember (az élet) szolgálata. Az ősi képlet szerint is a méretezés alapértéke az emberi test. Ez a tradíció főként mozdulatokból elmentett emlékképekre épül, mert az emberi test reakciói és az építészet nem elválaszthatók egymástól. A jónak nevezhető épület nem csupán az emberi szem által fölfogható képek sorozatából áll, hiszen a házat megszemléljük, megközelítjük, körbejárjuk, szembeállunk vele, bejárjuk a tereit stb., mindeközben pedig egyúttal mindenkor viszonyítunk is az emberi testhez.
Példának okáért a görögök aranymetszése vagy a japán tatami arányrendszer egyaránt az emberi arányokat veszi a szerkesztése alapjául, és geometriai, matematikai pontossággal egészíti ki. Az arány mindig viszonyt fejez ki. Az arány az abszolút méretektől független. Hiszen az arány az életből adódik, mert mindennek egyik fő meghatározó jellemzője. Idevonatkozóan még tudnivaló, hogy az ember főleg önmagához, teste arányaihoz viszonyít. Az emberi méretarányok feltárásán már évezredek óta munkálkodnak tudósok, művészek. A építészettörténetből (is) ismerhetők az ókor ezirányú írásai, amelyek hosszú ideig normául szolgáltak a középkor, majd a reneszánsz korabeli mestereinek.
Mivel az imént fentebb megemlítésre került az aranymetszés és a tatami arányrendszer, ezért egy rövid értelmezés végett most kitérünk rájuk. Alapértelmezésben az aranymetszés jelentése, hogy egy hosszúságot vagy távolságot úgy osztunk ketté, hogy a kisebb és a nagyobb rész aránya éppen akkora legyen, ahogyan a nagyobbik rész aránylik az eredeti teljes mérethez. Az aranymetszést az emberiség már ősidők óta ismeri, ezért tudható, hogy ha rajzon, képen, szobron, épületen érvényesülnek az aranymetszés arányai, akkor ez növeli az alkotás szépségét, a látvány esztétikai értékét. Ezért is tartották az aranymetszés arányszámát, vagyis az úgynevezett aranyszámot (kb.: 0,618) mágikus számak.
Már több mint nyolc évszázaddal ezelőtt fedezte fel a zseniális olasz matematikus Leonardo Fibonacci, a róla elnevezett számsorozatot, amely szoros kapcsolatba hozható az imént fent elített aranyszámmal. Ebben a számsorban mindegyik szám a megelőző két szám összege. A Fibonacci számsor klasszikus változata: 1 - 1 - 2 - 3 - 5 - 8 - 13 - 21- 34 - stb. Ha a fenti számsor bármelyik 5-nél nagyobb elemét elosztjuk a soron következő számmal, jó közelítéssel megkapjuk az aranyszámot, és ha előre haladunk a számsoron, az osztás annál pontosabban fogja szolgáltatni az eredményt.
Az aranymetszés aránya a geometriában is megjelenik. A szabályos ötszög átlói ugyanis éppen ilyen arányban metszik át egymást, és ezért a csillagötszögben is több helyen fordul elő aranymetszési arány. Például: a csillag csúcsait összekötő egyenesek középső szakasza az aranyszám szerint viszonyul a két szélső szakaszhoz. Talán éppen ez vezethette Leonardo da Vincit a felismeréshez, hogy a normális, szép, arányos emberi testben is számos helyen találkozhatunk az aranymetszési arányokkal. Számos építészeti alkotás is őrzi az úgynevezett aranyszámot. Például: az athéni Akropolisz részét képező Pantheon, amelynek homlokzatán több helyen is felismerhetők az aranymetszés arányai.
A modern építészeti alkotások közül még érdemes megemlíteni például: a párizsi Eiffel tornyot, amelyen az egymás feletti szintek aránya igazodik az aranymetszés szabályához. Az aranymetszés és a Fibonacci számsor azt (is) szemlélteti, hogy a matematika és a geometria milyen lényeges szerepet tölt be a természetben, az esztétikában, sőt még a filozófiában is, ilyenformán persze az építészetben is alkalmazható.
A fent említett japán tatami arányrendszer értelmezése röviden. A tatami 1:2 arányú gyékénymatrac. A tatamival borított szoba padlóján a 90x180 cm-es elemek sorolása miatt egy derékszögű rács jelenik meg, ami hagyományosan a térérzékelés biztonságának egyetlen követelménye a japán építészetben. A nyugati mércével tekintve úgymond bútorozatlannak tűnő épületek tereiben különféle rácsozatok adják az egyetlen dekoratív rendet. A papírfalak lécváza is gyakran négyzetrács, és a két-négyzetrács interferenciája a fényben mély értelmű metaforizációt tesz lehetővé.
Az arány tárgykörében tett értelmezésbeli kitekintést követően, folytatódjék az alaptémánk gondolatsora. Az építész rendelkezésére áll egy fogalom: ez pedig a tér. Ennek a tér-fogalomnak (felfogható, megérthető) használata az építészet és építés történetben, az építészeti elméletben, valamint a napi építészeti gyakorlatban alkalmas lehet az emberi gondolkodás, illetve az építészeti (jel)nyelv és a beszélt hétköznapi nyelv egészébe történő bekapcsolódásra, hiszen a tér jelentősége túlmutat magán az építészeten.
A tér-fogalmat használja a többi között például: a matematika, a fizika, a pszichológia, a filozófia és minden egyéb a komplex egész megismerésére törekvő emberi gondolkodás. Persze az ilyen módon értelmezhető tér már úgynevezett többdimenziós tér, amely az emberi létezés összes dimenziójával is összefüggésben áll. Az építésznek az összes dimenzióra vonatkozó ismeretre szüksége van, hiszen ő teret formál, illetve a többdimenziós tér egyfajta vetületével (is) dolgozik.
Az építész mesterség lényegét alkotó és egyben nemes feladata az, hogy teret alakítson. Ezért az építész és a mindenkori csapatának a munkája által megtestesülő tér megjelenése (kinézete, alakja, formája stb.) egyúttal meghatározza a társadalmi fogadtatásának a milyenségét is, mégpedig úgy, hogy az adott teret a közönség elfogadja-e, abban a térben az emberek kellemesen érzik-e magukat, vagy éppen ellenkezőleg, ez utóbbi esetben viszont az adott tér (ház) a legkíméletlenebb elmarasztalások tárgyává válhat.
A közelmúltban a téralakítás, térformálás lehetőségei bővültek, például: a forma mintegy életre keltésével, ha úgy tetszik, akkor a megszemélyesítésével. Egyrészről jelenünkben a valós (természetes) tértől minél nagyobb helyet igyekszik átvenni a virtuális (mesterséges) tér. Másrészről viszont, a mesterséges tér bizonyos feltételek megléte esetén) képes lehet arra, hogy némileg tehermentesítse a természetes teret.
Amikor az építészetről mint (jel)nyelvről beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy az építészeti (jel)nyelv egy folytonosan megújuló rendszer, a formák, a terek, az épület helyiségeinek a (jel)beszéde. A jónak nevezhető építészet az épület formáit és tereit igyekszik a közönség számára is értelmezhetővé tenni. Mert az mindig lényeges, hogy érthetőek legyenek a formák, az alakzatok, egyúttal átlátható és rendezett képet mutasson a tér, így lehet élhető, sőt otthonos az épület.
A háznak, illetve a tereinek az egyéniségét egyrészről (a többi között) a fölhasznált anyagok is meghatározzák, másrészről lényeges a külső és a belső tér kapcsolódási módjának és mikéntjének a megtervezése. Mert például természetes módon (is) szükséges beengedni a fényt az épületbelsőbe, hiszen ez formálja, alakítja is a teret. Szerencsés, ha az adott építész képes úgymond építőanyagként (is) használni a külső világosságot.
Egyébként a külső és a belső tér kapcsolata az építészet egyik alapvető kérdésköre már nagyon hosszú ideje. Ugyanakkor ennek a kültéri - beltéri összeköttetésnek, kapcsolatnak, viszonynak (liezonnak) a mikéntje és a hogyanja is alakította (és persze alakítja ma is) az építészet és az építés történetét a kezdetektől napjainkig, sőt a jövőben is egyaránt.
Talán nem is véletlenül, de úgy, mint fentebb már több alkalommal, most ismét érdemes visszanyúlni a történelmi emlékekben, az építészettörténeti ismeretekben a gótikához, illetve a korszak ablakain beáramló fényhez, a bámulatra méltó világossághoz, ha úgy tetszik, akkor a fény csodájához. Nota bene! Különösen lényeges dolog ez napjainkban akkor, amikor számos építészeti stílusáramlat egyfajta minimalistának mondott zártsághoz kíván eljutni tereinek megtervezése során, illetve öncélú vagy valamely külső (építtetői, megrendelői, beruházói, ne adj Isten arctalan ingatlanfejlesztői) ráhatásra történő térkívánalmának megfogalmazásakor. Mindezt pedig az áttetsző üvegszerkezetek kitagadásával, emberellenesnek nyílvánításával teszi.
Pedig igen nagyot téved az efféle nézet, szemléletmód, hiszen ezzel a múltat tagadja ki, azt a legtermészetesebb emberi törekvést, vágyat, amely az épített környezetünk tereibe a természet (éltető) fényének erejét igyekszik bejuttatni. A gótikának nem csupán az égbetörő elragadtatása váltotta és váltja ki a szemlélő ember csodálatát, hanem az a mód is, ahogy a külső és a belső teret elválasztó épületszerkezeti határszakaszt az (építő)anyagi jellegétől el tudta vonatkoztatni, ha úgy tetszik, akkor átszellemítette. Mert ott és akkor szinte eltűnt a fal (az anyag), illetőleg az ablakon át nem a külső tér látványát hozta a belső térbe, hanem a hit csodáját, a szépség, az öröm, a lényeget tekintve: az élet szép fényáradatát, dicsfényét. A gótikus építészet (főként a templomok) színes üvegablakai egyfajta hártyaként választják el az épület belsejét a külső tértől, viszont a belső tér csak addig ilyen élettel teli térvilágú, amíg a külső világ fénye élteti.
Persze jómagam is többmindent kénytelen vagyok tudomásul venni, így azt is elfogadom, hogy az imént fent már említett, napjainkban gyakorta dívó minimalistának nevezett zártságra kényszerített terekben is lehet valamiképp létezni, ugyanakkor viszont az is tudnivaló ám, hogy a puszta lét, az még nem élet.
Egy új épület (de általában is bármely újdonság létrehozása, a korszerű, a modern, az innovatív) mindenkor értéket képvisel, ez a lényegalkotó tulajdonsága, amely az egyén, valamint a társadalom számára való fontosságát fejezi ki. Minden épületmegvalósítási (tervezési és kivitelezési) építész szakmai feladatban benne rejlik az esély, hogy újszerűt, újnak tetszőt, újat, az eddigitől eltérőt, egyszerűbben fogalmazva: mást - hozzunk létre. Ugyanakkor a többi között az is az építész felelőssége, hogy tud-e élni az alkalommal, kimódolja-e, hogy valamilyen formában kiaknázhassa a lehetőséget, vagy egyszerűen csupán utánozza a már meglévő épületeket, mintegy sokszorosító építészetként.
Bárhogy is van, az építészeti szakmai gyakorlat azt igazolja vissza (még viszonylag rövid távon, tehát néhány évtized vonatkozásában szemlélve), hogy 100 munkából jó esetben is csupán 15 - 20 épületről mondható el, hogy valamiféle újat, mást, innovatívot is sikerült belecsempészni, az építészet bizony már csak ilyen, a kompromisszumok mestersége is. Az újítás, az innováció egyik forrása lehet például: az építész és a megbízója (az építtető) szoros együttműködése, a konstruktív alkotó energia olyan szintű koncentrációja, amely még a kompromisszumok (a mindenkori igények és a lehetőségek) keretei között is képes lehet maradandó értéket létrehozni.
A szerkezeti gondolkodás az építészettel együtt született, és együtt is él vele minden időben, minden stíluskorszakban, így tehát a napjainkban is. Az iskolázottságon alapuló építészet (építés) mellett minden korban jelen volt (ma is jelen van) az ösztönös, a spontán építés (építészet), hiszen az élet akarata mindenkor megkövetelte (megköveteli) az őt szolgáló praktikus térvilág megteremtését.
A konstrukció maga az organikusság, a létezés, sőt az élet megnyilvánulása még a természetben is. Hiszen az igazi konstruktivitás lényegét éppen a természet mutatja meg nekünk, a maga tiszta és világos, egyértelmű valóságában, ami bizony az organikusság igazi képlete. Idevonatkozóan az tudnivaló, hogy a természeti képződmények mindenkor mintául szolgáltak (szolgálnak) az építészetnek.
Jómagam úgy vélem, hogy minden kor csak a saját funkcionális igényeivel, szerkezeteivel, anyagaival és formáival fogalmazhatja meg az építészetét. Ezért szakmai nézetem szerint az olyan törekvések (irányzatok, trendek stb.) helyességéhez nyomatékos kétség fér, de legalábbis mindenképpen megkérdőjelezhető, kritikával kezelendő, vitatható és vitatandó is egyaránt, amelyek funkcionális, szerkezeti, anyaghasználati (és valamelyest formai) vonatkozásokban kizárólag arra irányulnak, hogy teljes mértékben visszanyúlnak a múltba. Mindez pedig a folyamatosság hiányában, tehát a szerves folytatás (organikus kontinuitás) megléte nélkül, csak a múlt egy adott időszakát illesztené a jelenbe, ez pedig több vonatkozásban is félreértésekre adhat okot, zavart okozhat.
Az építészeti szépség megítélése, az ízlés szubjektív dolog. Változik az ízlés, ami esetleg évtizedekkel ezelőtt (vagy még régebben) elfogadhatatlannak tűnt, az ma már akár szépnek is mondható, és bizony fordítva is megtörténhet ugyanez. Ezért aztán az újat mindig úgy szükségeltetik létrehozni, megépíteni, hogy se bánatot, sem pedig (túlzott) nosztalgiát ne ébresszünk az emberekben az elmúlt (régmúlt) idők iránt.
Amit esetleg bizonyos építészek értéknek tartanak, az nem biztos, hogy egyezik az építtetők ízlésvilágával, illetve a megrendelők véleményével. Ugyanakkor az is tudnivaló, hogy a hagyományos értelemben vett jó épület fogalma napjainkban sajnos már megszűnőben van. Itt arra a tradicionálisan jó házra (jó helyre, házszerű jó terekre) gondolok, amelyek nem csupán az alapvető funkciókat teljesítik, illetve nem csak a szigorúan vett elvárásoknak, szükségleteknek felelnek meg, hanem ezek mellett érzelmeket is kiváltanak az emberekből, olyan érzéseket, amelyek a házban élve (az adott épület rendeltetésétől függően: lakva, dolgozva) tapasztalható kellemes érzésvilágban nyilvánul meg, egyszerűen, hogy jó ott lenni. Viszont az az épület, amelyik nem képes valamilyen irányban ráígérni a szokványosra, többet vagy mást (is) nyújtani, mint vetélytársai, nos azt a házat bizony jellemzően kritikai elmarasztalások érhetik a közönség részéről.
Az építészek (legalábbis a többségük) elsődlegesen nem a köz ízléséből, nem a nagyközönség kiszolgálásából élnek, ezért nem igazíthatják csupán a közízléshez a szakmai tevékenyégüket. Az építész dolga napjainkban nem az, hogy a közösség életét megszervezze. Az építész fő feladata az, hogy a tereket humanizálja, emberbaráttá tegye, így az építész közreműködésével azok jó hellyé nemesülhetnek. Ennek a felelőssége bizony az építészé, ezt nem háríthatja át. Ugyanakkor az építészet sajátszerűségéből adódóan bizony aligha számíthat sikerre az építész (bármilyen jó is az elképzelése), ha a közönség, az építtetők legalább bizonyos köre nem áll mellé, másképpen fogalmazva, ha valakik nem dobnak pénzt a kalapba, akkor bizony nem lesz megvalósítva az építész terve. Pénz nélkül ugyanis az építészet sem működhet.
Egy új épület általában az egyedi igényekre, helyzetekre (adottságokra, kötöttségekre) és a lehetőségekre adott térbeli válasz. Az építész a szakmai szolgáltatásaival igyekszik alkalmazkodni a mindenkori igényekhez és a (pénzügyi, szakmai, jogszabályi stb.) lehetőségekhez is egyaránt. Ugyanakkor az is tudnivaló, hogy az építész részéről az alkalmazkodás nem lehet feltétel nélküli. Az építész munkájában mindenkor szükséges egy egészséges kompromisszum, a természetes egyensúly és az arányosság.
Akkor szerencsés, ha egyrészről a lehetőségek figyelembevételével érvényesülhetnek a mindenkori igények, másrészről az építész elméleti szaktudása, művészi szabadsága, kézműves mesterségbeli tudása, jártassága, építőipari kivitelezési, építőmesteri szakmai gyakorlati tapasztalata, valamint az ingatlanszakmai, illetve a természettudományi (reáltudományi) és társadalomtudományi (humántudományi) ismereteinek a mindenkor arányos ötvözetéből létrejövő egyedi szakmai értékek is kifejezésre juthatnak a megvalósítandó épület funkciójának megfelelő (lakóépület, középület, ipari épület, kereskedelmi és szolgáltató épületkomplexum stb.) lényegadó karakterként.
Ugyanakkor az építész munkája soha nem lehet: öncélú, önmagáért való, kompromisszumot nélkülöző, a természetes egyensúlyt és az arányosságot nem figyelembevevő, továbbá nem lehet mesterkélt, erőszakolt, semmilyen irányban egészségtelenűl eltúlzott, illetve túlhajtott sem lehet. Mert ezek mind ellentétes dolgok az építészet humánus, embert szolgáló lényegadó karakterével.
Ez vagy az öncélú, önmegvalósító építészet, vagy pedig valamely hatalmakat (gazdasági, politikai stb.) kiszolgáló, népámító (látványász) presztízs építészet, illetve az úgynevezett öncélú forma-akaró (dizájner) építészet kategóriája lenne. Ezek hosszú távú létjogosultsága pedig (minimum) elgondolkodtató. Hiszen csak a korrekt szakmai munka lehet az, ami az építész mesterséget a hivatás szintjére nemesítheti.
Mivel az imént fent megemlítésre kerültek ezért legyen szabad kitérnem rájuk az alább következőkben néhány gondolat erejéig: az úgynevezett dizájner (öncélú forma-akaró) építészeti tervezésre, illetve az önmegvalósító, a csak úgy, önmagáért való (pour la pour), az öncélú (l art pour l art) építészetre, továbbá a valamely hatalmasságot, illetve hatalmakat (gazdasági, politikai stb.) kiszolgáló és / vagy népámító (demagóg), presztízs építészetre.
Persze azt már most, tehát idejekorán szükséges pontosítani, hogy itt fent az imént főként a túlzásokról, nem az átlagosról, hanem az egészségtelenül kiugróról, a kóros mértékről van szó akkor, amikor azt mondjuk, hogy az építész soha nem lehet: egészségtelen mértékben önmegvalósító, túlzóan önmagát szerető, végtelenül önimádó (nárcisztikus).
Ugyanakkor idevonatkozóan az is tudnivaló, hogy vérbeli építészt lebeszélni az egészséges szintű és mértékű önmegvalósításról felesleges dolog lenne. Hiszen mint minden kreatív embernek, így az építésznek is az egyik lételeme, illetve az egyik fő motívációja éppen ez. De ettől még azt el kell fogadnia az építésznek, hogy az épület tervezés és kivitelezés (megvalósítás) műfajában (a többi között) éppen az az egyik sajátszerűség, hogy az önmegvalósító törekvést nem kell mindenáron észrevegye a közönség a házat szemlélve.
Amikor hozott anyagból dolgozunk, tehát ha nem mi, a Tuba Építész Iroda készítjük az építészeti műszaki tervdokumentációt, hanem a Tisztelt Ügyfél egy másik építészirodát bízott meg a tervdokumentáció elkészítésével, tőlünk pedig az épület megépítését (építőipari generál kivitelezését) rendeli meg, akkor előzetesen alaposan át kell nézni, mindig gondosan ellenőrizni kell (a nekünk akkor még új, idegen, ismeretlen) tervanyagot. Ez az építészeti műszaki tervdokumentációt értékelő észrevételezési feladat valójában az építőipari kivitelezésre, a tényleges megvalósíthatóságra vonatkozó tervbírálat.
Az imént említett megfogalmazást, hogy tervbírálat, a szakmai gyakorlatban kerülni szoktuk. Mert nem szeretnénk az építész (generál) tervező kollégát megbántani azzal, hogy bíráljuk a munkáját. Ugyanakkor az új épület szakszerű és gazdaságos megvalósíthatóságához (a többi között) arra is szükség van, hogy alaposan megismerjük a nem általunk készített építészeti műszaki tervdokumentációt, illetve a kapcsolódó mellékleteit is egyaránt.
Amennyiben nem mi, a Tuba Építész Iroda készítjük a tervdokumentációt, abban az esetben az imént fent körülírt részletes tervészrevételezési, tervbírálati feladatokat jómagam is el szoktam végezni, vagy építőipari generál kivitelezőként és felelős műszaki vezetőként, vagy pedig építkezés lebonyolítóként és építési műszaki ellenőrként.
A tervészrevételezési feladataim alkalmával már több esetben volt szerencsém találkozni valóban magas szakmai színvonalról tanúskodó építészeti műszaki tervdokumentációkkal, ezek mind átgondolt, részletesen kimunkált, a társtarvezőkre is figyelmet fordító (velük együttgondolkodó), profi építésztervezői munkák. Továbbá volt szerencsém találkozni néhány olyan kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációval, részlettervek gyűjteményével is, amelyek ugyancsak igen magas szakmai színvonalról tettek tanúbizonyságot.
Az ilyen profi kiviteli (megvalósítási) tervek közös jellemzője: a komplex szemléletmód, az egészlátás képessége (mindig az egészből indul ki, majd folyamatosan halad a különböző részletek felé), az adott épület funkciójából adódó igények és a műszaki (szakmai), a gazdaságossági, valamint az esztétikai tényezők együttes figyelembevétele, úgy hogy mindezek a gyakorlati megvalósítás szempontjából is ténylegesen alkalmazhatóak.
Hiszen az ilyen profi kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációk fő ismérve, hogy szisztematikusan végiggondoltak, mindig ügyelnek a részletekre is (például: az összes csomóponti megoldás részletesen kimunkált), figyelembe veszik a szakmai határterületeket is, továbbá a különböző szakági tervezőkkel, valamint a kivitelezőkkel rendszeresen történik konzultáció. Az ilyesfajta építészeti műszaki tervezői munka egyrészről magas szakmai színvonalat képvisel, amely a professzionális (megvalósítási) tervdokumentációban nyilvánul meg, másrészről az ilyen profi (kiviteli) tervdokumentáció alapján megvalósuló épület minőségében is visszaköszön mindez.
Ugyanakkor sajnos a tervészrevételezési feladataim során igen gyakran találkozom olyan építészeti műszaki tervdokumentációkkal is, amelyek bizony komoly csalódást okoznak. Ezeket az úgynevezett dizájner (öncélú forma-akaró) építészeti tervdokumentációkat a szakmában is időről időre igen kemény hangvételű kritika tárgyává szokták tenni, elsősorban az épületmegvalósítási gyakorlattól, az építőipari (generál) kivitelezés szakmai realitásaitól (szinte már mereven) elzárkozó sajátosságaik miatt.
Az alább következőkben bátorkodom megosztani (néhány személyes gondolat, vélemény erejéig) az építészeti tervészrevételezési tapasztalataimat.
A fentiekben kifogásolt öncélú forma-akaró (dizájner) vagy látványász építészeti műszaki tervdokumentációk vonatkozásában (szinte egységesen) általánosan jellemző a túlzó mértékben szabadon engedett művészi fantázia (a művészi szabadság az alapvetően jó és szükséges dolog is az építészetben, de a tapasztalatom szerint napjainkban ez gyakorta aránytalanul eltúlzott). Ebből aztán már szükségképpen következik, hogy a forma az elsődleges szempont a tervezés során (így jellemzően egészségtelenűl túlhajtott - az önmegvalósító, öncélú - formagazdagítás irányába).
Majd csak ezeket követően (általában többedrangú szempontként kezelve) valahol már megpróbál érvényre jutni a funkcionalitás, tehát az adott épület rendeltetése (a funkciónak, mint az építészet emberszolgáló, szolgáltató karakterének az elhanyagolása, a természetes egyensúlyt figyelmen kívül hagyó hátrasorolása, valamint aránytalanúl kis súllyal történő megjelenése, illetve figyelembevétele - véleményem szerint - szakmailag és morálisan is igen messze jár még a közel optimálistól is.
Továbbá gyakorta bizony még úgymond keresve sem találni a szerkezeti megfontolásokat. A kapcsolódó részletekre, valamint a szakági társtervezők munkájára irányuló figyelem (többnyire) kívánnivalót hagy maga után. Ugyanakkor viszont igen gyakran fellelhető a komplexitás hiánya, keresem az épületszintű gondolkodásmódot, és főként azt, hogy a terv megvalósítható is legyen. Mindezt azért, hogy ne majd később az épület megvalósításának az időszakában, az építőipari (generál) kivitelezés folyamán kelljen megtalálni egy-egy megoldást, kimunkálni az elmaradt, de inkább figyelmen kívül hagyott részleteket - mert sajnos az ezirányú hiányosságok is igen jellemzőek ezeknél az úgynevezett dizájner vagy látványász (öncélú forma-akaró) építész terveknél.
Amennyiben mindez még nem volna elég, akkor megemlítem, hogy az imént fent körülírt problémák mellett, illetve azokkal párhuzamosan sajnos jelen van még az úgynevezett mutatványos építészet, a főáramlatú (mainstream) építészeti irányzat. Ennek pedig a fő jellemzője, hogy a magas technikai színvonal, a csúcstechnológia (a high-tech) aránytalanul eltúlzott mértékben kerül alkalmazásra. Ide tartoznak az úgynevezett zöld ruhába öltöztetett épületek mesterséges belső terei, valamint a klímadizájn vagy energiadizájn, illetve a hasonló presztízsberuházások. Az ilyen épületek az élő természeti környezet majdhogynem teljes kizárásával, többnyire csak virtuálisan kommunikálnak a környezetükkel.
Az így kialakuló mesterséges ház, a környezettől szinte teljesen elzárkozó tér, a benne élő (az ilyen épületben lakó vagy ott dolgozó) embert is elválasztja az élő (biológiai) természeti környezettől. Továbbá az ilyenformán elzárkozó ház, illetve annak bizonyos mértékig elszigetelt lakói is kiszolgáltatottak az épületet ellátó, működtető rendszereknek.
A csupán látszat (virtuális) megoldások, az igénytelenség iránti kereslet, illetve az ezt kihasználó mutatós építészeti csomagolás, a virtuális meseház építészet, a Disney-land módi szemfényvesztő látványász (dizájner) vagy mutatványos építészei azok, akik a médiából, főként a televízióból informálódó, gyakorta szemellenzős közönség, illetve a tévén felnőtt nemzedék tájékozatlanságára (vagy a média manipulatív félre-tájékoztatásán alapuló nem valós ismereteire) alapoznak, építenek (bazíroznak).
Ilyenformán is elősegítve a megrendelői, építtetői szűklátókörűség, a fent említett építészek számára igen jövedelmező kívánalmát. Mert a kizárólag tévén tájékozódó tömeg, egy bizonyos néprétege úgy hiszi, hogy az igazi élet az, amit a valóságsohw-ban mutatnak, a valódi érték pedig csak az, amit a bevásárló komplexumban meg lehet vásárolni, nos őrajtuk bizony beigazolódni látszik a vonatkozó mondás, miszerint: amit eszel, azzá leszel.
A látványász építészet képviselői általában nem törődnek, a többi között például: az adott természeti környezettel, a társadalmi igényekkel, illetve a helyi lakosság igényeinek a figyelembevételével. Mert ők jellemzően a globalizáció védőszárnyai alatt bizony akár nyíltan fölvállalják a csúcstechnika mindenhatóságát, az igen jól fizető, ugyanakkor jellemzően félre-tájékoztatott kuncsaftokat, illetve főként a profit-maximalizálásban érdekelt (általában arctalan) ingatlanfejlesztők megrendeléseit.
Persze félreértés ne essék, az imént körülírt esetben, illetve a hasonló projekteknél elsődlegesen nem az építkezésnek helyet biztosító (vagy biztosítani kénytelen) térség (település) fejlesztéséről van szó (ez többnyire csupán egyik mellékes járulékos hozadékként jelentkezik), hanem sokkal inkább az építési beruházást megvalósító vállalkozás (illetve a mögötte állók) érdekeiről. Mindehhez, kényszerből vagy dalolva, adott esetben még talán a helyi hivatali adminisztráció is asszisztál (vagyis: ez esetben nem a közérdeket szolgálják, hanem a tőke diktátumát követik).
Pedig voltaképpen ez az a helyi hatalom, amelyiket egyébként úgymond demokratikusan választott meg az adott térség (város, község lakossága) polgársága. Bár az is igaz, például az irodalomból is tudható, hogy Magyarországon bizony ősi hagyománya van az uram-bátyám kapcsolati rendszernek.
Idevonatkozóan annyi talán még tudnivaló, hogy az országos építésügyi szabályok (OTÉK) mellett az adott építkezésre vonatkozó építési szabályok egy része helyi rendelkezés. Vagyis: az építkezés helye szerint illetékes önkormányzat úgynevezett helyi építési szabályzata (HÉSZ). A helyi szakigazgatási adminisztráció hatásköre annak betartatása is, persze mindez már eleve föltételezi, hogy a szóban forgó helyi építésügyi és kapcsolódó adminisztáció munkatársai mindenkor a helyzet magaslatán állnak.
Ugyanakkor az köztudomású, hogy a szocializmus, illetve az akkor működő úgynevezett helyi (Budapesten kerületi) tanácsi rendszer igencsak nehézkes, és amolyan engem néz téged lát magatartású adminisztrációt is örökül hagyott ránk. De az is tény, hogy a jelenlegi helyi önkormányzati rendszer napjainkban már általában igyekszik minél ügyfél-barátabb módon feltűnni, sőt, az sem vitás, hogy ez egyre gyakrabban sikerül is nekik.
Viszont, ha már itt tartunk, akkor tisztelettel azt javaslom, hogy szánjunk rá egy kis időt és nézzünk a színfalak mögé, hogy a valóság is némileg érzékelhető legyen.
Bárhogy is van, annyi bizonyosnak tűnik, hogy amióta a föníciaiak kitalálták, a pénz mindenkor lényeges szereplő volt. De a mai Magyarországon sajnos ez a kezdet és a vég. A pénz nem boldogít, csak a kamat, mondják a korszerűnek gondolt világunk fura urai. Jelenünkben a hit már átadni kényszerült a helyét a hitelnek, ilyenformán ma már új istent imád a világ, úgy nevezik, hogy Pénz.
Jelen korunk ártó (démonikus) szellemének, a pénznek, illetve a hisztis örömlányának, az érdeknek a különböző megnyilvánulásai (manifesztációi), úgymint: üzleti, gazdasági, politikai érdek korlátozás nélküli elsőbbsége (abszolút primátusa) áll minden emberi értékkel és közösségi érdekkel szemben, ez pedig félreérhetetlenül (expressis verbis) azt jelenti, hogy: egy szűk kisebbség uralkodik a többség felett. Vagyis, a pénz ártó szellemének (démonológiájának) a tömör lényege: a rész uralma az egész fölött.
Az érték általában időben is maradandó, az érdek (a pénz raplis kurtizánja) azonban már akár pillanatnyi is lehet. A tradicionális tőkefelhalmozás a siker távlatán keresztül, eredendően értékjelző is volt, de amennyiben kimarad belőle a távlat, akkor bizony érdekké lényegül át. Magyarán szólva: a nagyvilági hölgy (dáma) egyszerű félvilági (feslett erkölcsű) nővé minősül vissza, illetve alacsonyodik le.
Ekkor a pénz célja már csak a még több pénz. Mindez a nyerészkedés, a haszonlesés zsargon nyelvén (a fehérgalléros merkantilista argóján vagy az egyszerű kufár szlengjén egyaránt) gyakorlatilag annyti tesz, hogy: a pénznek hozadéka legyen, ne ideológiája.
A befektetett pénz szemszögéből a pillanatnyi haszon a cél, ez a valóságban azt jelenti, hogy eltűnik a jövő, mint mérlegelési szempont:
"Fiam tartsd a kéményt, amíg bemegyek a megrendelőhöz, hogy felvegyem az elvégzett munkáért járó pénzt."
Vajon ki gondolta volna, hogy ez a fenti idézet, amit az egyszeri kőműves mondott anno a segédjének - ma már a globalizáció világszervező filozófiája lett.
Magyarországon a rendszerváltoztatást követően, de ez ide talán túl szép, a lényeget csak körülíró (eufemisztikus) kifejezés, ezért fogalmazzunk most pontosabban: a kommunista diktatúra összeomlása után beköszöntött hazánkban a pénz egyeduralma.
Az önkényuralomra tört pénz aztán igen hamar együtt kezdett járni, a gátlások nélküli szabad piac (szabad verseny) manipulatív terrorjával, kisvártatva pedig, mintegy kiegészítésként megérkezett, sőt inkább becsapódott közéjük az információs robbanás ellenőrizhetetlen mértékű detonációjával a média és az ő mindenhatónak gondolt uralma, amely ma már a fogyasztói társadalom szinte minden pillanatát igyekezne manipulálni.
Egyébiránt az élet szinte már követhetetlen módon történő felgyorsulása is igen kedvező táptalaj a médiának arra, hogy a pénz (az üzleti, a gazdasági, a politikai stb. érdek) elvárásainak megfelelően formálhassa az információs társadalmat. Ezt elősegíti az a tény is, hogy az emberek egy része általában azt látja, amit láttatni akarnak velük, mert némelyek bizony nem a szemükkel látnak, hanem az akaratukkal, ezért azt látják szépnek, jónak, igazán nekik valónak, amit a médiából érkező sugalmazások (inspirációk) szerint, annak kell hogy lássanak.
A média, főként a televízió nem csupán közvetítője, de bizony valahol meghatározó alakítója is a kultúrának. A tévécsatornák üzleti sikerességét hosszabb távon elsősorban a nézettség biztosíthatja, ezért aztán a tömegigény kiszolgálása a legfőbb szempont náluk. Ezt kihasználva a különböző médiacégek kimunkálták a tömegízlés fortélyos (fifikás), ugyanakkor a mindennapi gyakorlat során már ellentmondást nem tűrő (deklaratív) manipulálásának a technikáját.
Mindaz, amit összefoglaló néven globalizációnak nevezünk, együtt jár a lassanként szinte mindent átható bűnözéssel, korrupcióval, az elszegényedéssel, az egzisztenciális szorongással, az értékek elvesztésével, valamint a média rafinált szemfényvesztésével. Mindez pedig már odáig jutott, hogy a létünk (fent már érintettük, hogy a puszta lét még nem nevezhető életnek) egyre nagyobb hányada már csak virtuális lét, hiszen a valódi létezés, az élet utáni vágyat fokozatosan kiölik az emberekből.
Ennek is a következményeként napjainkra bizony már elkülönül egymástól az úgynevezett minőségi vagy elitkultúra és a tömegkultúra. És ez az utóbbi már folyamatosan árasztja el az országunkat, valamint az egész világot is egyaránt. A látvány napjainkra már fokozatosan (eszkalálódva) átvette az olvasmány helyét, egyúttal pedig már-már szinte általános normává tette egy széles közönség, az úgynevezett tévén fölnőtt nemzedék vizuális iskolázatlanságát. A tömegkultúra tulajdonképpen a kiműveletlenség vagy félműveltség kultúrájának a szininímája lett.
Az imént fent némileg körülírni igyekezett témával bizony föltűnő azonosságot mutat az, hogy az államszocializmus idején, az úgynevezett átkosban (minden más egyeb mellett) a vizuális analfabétizmusra nevelésen is ugyancsak buzgón munkálkodtak az elvtársak. Vagyis céltudatosan igyekeztek szétzilálni a tradicionális éltető közösségeket, a történeti hagyományokat, mert akkortájt inkább a környezeti igénytelenség dívott.
Az eredendően szuverén alkotó építészeket a szocializmus időszakában itthon többségében besorozták az állami tervező vállalatok tervgyáraiba, kissebb részüket pedig az állami építőipari vállalatok jármába fogták be. Ebből is következően a magyar építészek többsége a Kádár-korszak majdnem egész időszakát úgymond a teljes érzéketlenséget kiváltó altatásban (narkózisban) élte át, majd az 1980-as évek közepétől némely építészek (illetve egyes építész csoportok) kezdtek lassan fölébredni a Csipkerózsika-álomból.
Napjainkban pedig az úgynevezett liberálisok egyéni alkotói szabadságról, a másság kötelező tiszteletéről szónokolnak. Ugyanakkor például az építész mozgásterét, ahol csak lehet, igyekeztek és igyekeznek (igyekeznének) korlátok közé szirítani. Sok építész alkotói személyiségét gyakorta bizony sokkal mélyebben alázzák meg némely pénzes, de többnyire nem kiművelt megbízók, beruházók, mint anno a Kádár-rendszert szolgáló könyökvédős elvtársak, illetve az aktuális politikai hatalmasságok.
Jelen korunk nyavalyás helyzetét, amely a golobalizáció árnyékában és a pénzvilág kapzsiságának az erőterében leledzik, bizony valahol egyfajta új török átoknak is tekinthetjük. De ahogy nem tagadhatjuk meg a történelmi múltunk hagyományait, úgy tisztán kell látnunk a jelen korunk riasztó kultúrális megnyilvánulásait, ugyanakkor azért a lenyűgöző fejlődési, fejlesztési, újítási (innovációs) tendenciáit is egyaránt.
Nos, az iménti áttételesen kapcsolódó, beékelt kitérő (intermezzo) után ismét visszatérünk az eredeti alaptémánkhoz, az építészethez, építéshez.
Az építészet mindenkor felelősséget és körültekintő gondosságot kívánó mesterség, ilyenformán az azt gyakorló építésznek szükséges, de nem elégséges hozzá a kreativitás. Viszont hosszabb távon akkor lehet életképes az építész munkája, ha jó messze áll tőle az önzés, művészkedés, valamint a mutatványos, illetve a dizájner (látványász) építész mivolt.
Amikor egy építész csupán a szépségre törekszik, majd szükséges rosszként felfogva, még néhány alapfeltétel (kényszerű) megteremtésével, már úgy gondolja, hogy az általa tetszetősnek vélt formák látványa okán, most ő bizony elhelyezte magát is valahol az épületben, ha úgy tetszik, akkor kibontakoztatta építész alkotói fantáziáját, no ez bizony már a művészkedés kategóriája, hiszen az épülettel kíván önmagának emlékművet állítani.
Ez a mindenáron való önmegvalósítás egyébként ellentétes is az építészet eredendő társadalmi funkciójával, illetve az építészet mint mesterség körében uralkodó erkölcsi és magatartásbeli szabályokkal is szembemegy.
Akadnak építészek, akik az alkotás hevében fölszabadulva elfelejtik annak a fontosságát (rosszabb esetben szándékosan nem törődnek vele), hogy az épületnek a rendeltetésével, a térrel, a hellyel, a környezetével és egyéb kapcsolódó dolgokkal való összhangját lehetővé tevő konkrét meghatározókat felismerjék, megismerjék, kiismerjék, majd ezt a komplex ismeretet az építészeti tervezésben és az építőipari kivitelezésben (az épület megvalósításában) is fölhasználják.
Az építész esetében a művészkedés, csupán a művészi formára történő koncentrálás gyakorta visszafelé sül el, tehát egyszerűen visszaüt. Vagyis: éppen ellentétes hatást fejt ki, mint amit eredetileg az építész szeretett volna elérni vele. Az ilyen szellemben dolgozó építész többnyire nem veszi tudomásul, hogy minden épületnek rendeltetése van, aminek a legalább közel optimális megvalósítását, a mindenkori igények és a (pénzügyi, jogszabályi, műszaki stb.) lehetőségek együttes figyelembevétele teheti csak lehetővé.
A jó építésznek (a többi között) az is a feladata, hogy a mindenkori megrendelői igényeket és lehetőségeket számításba vegye, majd az épület megvalósításának (tervezés, szervezés, felelős építésirányítás, kivitelezés) minden fázisában érvényre is juttassa azokat. Egyébiránt pedig az építészeti generál tervezésnek (komlex tervezésnek), ezen belül főként az épületszerkezeti szaktervezésnek mindig korrekt partnere kell legyen, a magas szakmai színvonalú építőipari generál kivitelezés.
Idevonatkozóan azért annyi még tudnivaló, hogy: jól és jót építeni mindenkor csak jogszerűen, tisztázott hatásköri és felelősségi viszonyok között, megfelelő szakismeret, valamint a szükséges felkészültség és gyakorlat birtokában lehetséges.
Az épület egyrészről kifejezi az építész (tervező - kivitelező) kvalitását, másrészről a megrendelő (építtető) anyagi lehetőségeit, műveltségét, illetve az építéskor rendelkezésre álló szakmai (műszaki, technikai) felszereltséget. Ugyanakkor az épület egyik fő feladata (mindenkor ez volt), hogy védjen és eltakarjon. Függetlenül az épület funkciójától, tehát attól, hogy éppen nagy értékű kincset rejt, vagy irodaként nyugodt munkakörülményeket biztosít, vagy pedig lakóházként a családias otthon melegét (is) hivatott megadni.
Az emberek többsége biztonságot és nyugalmat szeretne, amit főként a jó épített környezet otthonosságától remélhet. Minden valamirevaló épület kisajátítja a végtelen tér egy-egy szegmensét, praktikusan lehatárolja azt, valamint megtölti élettel (színekkel, illatokka, egyedi akusztikával stb.) egyfajta különleges specifikus szférát alkot.
Mindezzel együtt pedig az emberbarát épület igyekszik arról meggyőzni az oda belépő személyt, hogy itt bizony más, mint bárhol máshol. Mert a sok egyéb mellett, az is lényeges feladata az építészetnek, illetve az építészeknek, hogy a házba belépő emberek ott a számukra élményt adó tereket találjanak.
Az építész dolga, hogy a mindenkori igények és a lehetőségek keretei között, a nyílt térből zárt, védett teret faragjon ki a megrendelő (építtető) által igényelt és elvárt funkciók részére. Továbbá, hogy ezt a teret, valamint az azt magába foglaló tömeget úgy alakítsa, hogy még az átalagos szemlélő számára is a ház (az épület) érthető módon tolmácsolja mind az építtető (megrendelő), mind pedig az építész úgymond személyes üzenetét, ugyanakkor mindez a maga természetességében, tehát bármilyen irányú túlzás nélkül valósuljon meg.
.
A megtisztelő figyelmét megköszönve,
Jó egészséget kívánva,
Tisztelettel üdvözli:
Tuba Imre
okl. építész építőmester, ingatlanszakember
Tuba Építész Iroda
.
.
.
.
Online kapcsolatfelvétel
.
.
Kapcsolatfelvétel
.
.
Ajánlatkérés
.
.
Kérdőív
Kérjük, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével segítse a munkánkat! Köszönjuk!
.
.