2013.01.20.
Időszerű tennivalók - január 3. hete (az év 3. hete)
.
Mezőgazdálkodási naptár 3. jegyzet
.
Időszerű tennivalók - január 3. hete (az év 3. hete)
.
Ezidőtájt általában még a téli nyugalom jellemzi a kertet, A fás növényeink védelmére javasolt megvizsgálni a fatörzsvédő-hálót, takarót vagy egyebet, hogy nem lazultak-e meg, mindenütt takarják-e a törzset. A bokrokról, a gyümölcs- és díszfákról, és főként az örökzöldek, a fenyők, a tuják ágairól ajánlott lerázni a havat, amennyiben az vastag rétegben fölhalmozódott volna, óvatos ütögetéssel távolítsuk el az esetleges jégréteget is.
.
Haszonkert
A fűtött fóliasátorban, üvegházban (hobbiházban) még folytatható a hónapos retek vetése. A novemberben vetett fejessaláta-palántáknak már megkezdhetjük a kiültetését a fólia alá, a hajtatás első szakszában kb.: 20 x 20 cm-es tő- és sortávolságra. Továbbá nyugodtan megkezdhető már a második hasznosításra szánt (töltenivaló) paprikák, valamint a paradicsomok magvetése is, szaporítóládába.
Csírázás idején és szikleveles korban nagyon óvatosan öntözzük a paprikát. A sok víz a palánták megnyúlását okozhatja, és a betegségek terjedését is segíti. Ajánlott, hogy ne öntözzünk túl hideg vizzel, a jó öntözővíz a palántanevelő levegőjével közel azonos hőmérsékletű. A paprika- és paradicsompalánták tűzdeléséhez egyaránt bevált a szakmai gyakorlatban: a tőzeg és a homok 3:1 arányú keveréke.
Amennyiben akad még némi helyünk a fűtött fóliasátorban, üvegházban (hobbiházban), akkor egy kis területrészen néhány tő sárgadinnyére is gondolhatunk. Az előcsíráztatott magvakat 10 cm-es tápkockába, vagy 13 cm-es cserépbe vessük. Egyébként pedig javasolt a talajt már előkészíteni a karalábé ültetésére. Négyzetméterenként 10 - 15 kg istállótrágyát vagy komposztot forgassunk be 20 - 25 cm mélyre.
A fűtetlen fóliasátorba szánt fejessaláta-palánták nevelését is kezdhetjük már fűtött helyen (fólia alatt vagy üvegházban). Szórva vessük a szaporítóládába. A magvetés hőigénye kb.: 16 - 20 Celsius-fok. Továbbá nyugodtan elkezdhetjük már a karalábépalánták nevelését is. A szaporítóládába vetett magvakat a kelésig kb.: 18 - 22 Celsius-fok közötti hőmérsékleten javasolt tartani, mert az esetleges megfázás hiányos kelést okozhat.
Még egy ide kapcsolódó úgymond zöldséges téma: ezidőtájt is ajánlott ellenőrizni a zöldségfélék tárolására használt helyiségeket. A fagymentes, napos, száraz időben a tárolóhelyiséget szellőztessük ki, a zöldségféléket pedig válogassuk át. A romló, rothadó darabokat távolítsuk el, de a még használható részeket azonnal vagy hamarosan elkészítve, a termés ezen részét még fölhasználhatjuk.
A homokba ágyazott zöldségfélékkel viszonylag kevés a gond. Ha a pince száraz, és a fedő homokréteg teljesen kiszáradt, akkor a gyökérféle fonnyadni kezd alatta. Ha szükséges, akkor kevés permetezéssel, gyenge öntözéssel annyi vizet adjunk, hogy a homok nyirkos legyen. Viszont nagy hidegben ajánlott, pláne ha a pince rosszul szigetelt, hogy borítsuk a zöldségféléket még egy homokréteggel.
Javasolt ügyelni a termények igényének megfelelő hőmérsékletére is. Példának okáért: a gyökérzöldségeknek körülbelül: 1 - 2, a gyümölcsféléknek kb.: 3 - 4, a burgonyának pedig kb.: 4 - 5 Celsius-fok a megfelelő tárolási hőmérséklet.
Kapcsolódó hasznos jótanács: a tárolt zöldségfélék úgynevezett tárolási veszteségén jellemzően nem csupán a beszáradás, romlás következtében fogyaszthatatlanná vált termést értjük. Mert idevonatkozóan az is tudnivaló még, hogy a tárolás során beltartalmi értékük, vitamin- és ásványianyag-tartalmuk is csökken.
Legérzékenyebb a C-vitamin, amelynek mennyisége 20 Celsius-fokon történő tároláskor már egy nap alatt is 15 - 20 százalékkal csökkenhet. Hűtött tároláskor azonban kisebb a veszteség. Mélyhűtéskor (mínusz 18 Celsius-fokos tárolásnál) fél év elteltével is csak mintegy 10 százalékkal csökken a tárolt zöldség- vagy gyümölcsféle vitamintartalma.
A fentieket is figyelembe véve ajánlott, hogy a pincében tárolt zöldségféle átválogatásakor kikerülő, de még fogyasztható zöldséget, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk azonnal elkészíteni, akkor praktikusan fagyasszuk le.
Ugyanakkor fagyasztás előtt azonban nem árt némileg tájékozódni azirányban is, hogy mi az egyes zöldségféléknek a fagyasztási módja. Példának okáért: a fagyasztásos raktározás sikerességét hivatott segíteni a hőkezelés, vagyis az úgynevezett blansírozás (előfőzés).
Ennek az a lényege, hogy a tisztított, aprított zöldségfélét 2 - 3 percig forraljuk, majd hideg vízben lehűtjük, lecsurgatjuk, ezt követően pedig csomagoljuk és utána fagysztjuk.
.
Szőlőskert
A fagymentes napokon némi aktív pihenés, mozgás gyanánt javasolható, hogy hordjuk ki a szerves trágyát a szőlősorokba, teregessük el, majd fedjük is be földdel. A termőszőlőben évente 10 négyzetméterenként adjunk kb.: 200 kg szerves trágyát.
Az új szőlőtelepítés előtti szerves trágyázáskor mindig több úgynevezett indító tápanyagot szükséges a talajba juttatni, és mindemellett nem szabad elmulasztani a 60 - 70 cm-es gondos forgatást sem.
Egyébként pedig a termő szőlőnk szervestrágya-igényének a megállapításakor javasolt (egyebek mellett) figyelembe venni a múlt évi terméshozamot, valamint a szőlőtőkék és a vesszők fejlettségét is egyaránt.
A szőlő gyökérzetének a többsége 40 - 60 cm mélyen van, ezért a szerves trágyát legalább 30 cm mélységben kell a talajba juttatni. Ez megoldható úgy is, hogy a trágyát a talajba forgatjuk, de persze úgy is, hogy árkot húzunk, és ebben elhelyezzük a szerves trágyát, majd földdel befedjük azt.
Apropó, ha már a szervestrágya a téma, akkor idevonatkozóan még néhány gondolat. Ajánlott beszerezni a kertünkbe szükséges tőzeget, komposztot, humuszt, trágyát, érett istállótrágyát. Egyébiránt az érett istállótrágya "nagy kincs", ezért ne szalasszuk el a lehetőséget, vásároljunk belőle, amennyiben ez módunkban áll.
Viszont a házkörüli szervestrágya nagyobb hányada a baromfiaktól származik. Közülük is a tyúktrágya áll nagyobb mennyiségben rendelkezésre. Tápanyagban gazdag, hiszen szervesanyag tartalma: 8 - 25, nitrogén: 0,9 - 4, foszfor: 0,5 - 2,5, kálium: 0,8 - 2,3 százalék.
A kapcsolódó szakmai vizsgálatok szerint azonban a baromfitrágya nitrogéntartalma nedves állapotban egy hét alatt 10 százalékkal, egy hónap alatt pedig már 70 százalékkal csökken. A szerves nitrogén ugyanis ammóniává alakul és elillan.
Az értékes nitrogént úgy menthetjük meg, ha a trágyát a lehető leggyorsabban megszárítjuk és száraz helyen tartjuk, vagy műanyag fóliazsákokba töltve árnyékos helyen tároljuk.
Az még jobb, ha rendszeresen keverjük a készülő komposzthalomba. Különösen jól felhasználható a törköly, a faforgács, a fűrészpor kompsztálására. Valamint a kerti földdel praktikusan rétegezve is érlelhetjük.
Ez azért fontos, mert a komposztálással, az érleléssel a tápanyagok nagy része megőrizhető, és így felhasználható a növényeink táplálására. Az érlelt baromfitrágyát is ajánlott csak mértékletesen használni, mert hatására túl erősen növekedhetnek a növények, és esetleg megperzselődhetnek.
.
Borászkodás - pincemunkák
Bárhogyis van, mostmár mindenütt végezzük el az első fejtést. Ha a fejtés után a borunk nem lett elég tiszta, akkor ezen derítéssel javasolt segíteni, ez gyorsítja a bor tisztulását, növeli a tartósságát. Amennyiben a derítés után sem volna elég tiszta, tükrös a borunk, akkor pedig szűréssel ajánlott próbálkozni.
A homályos és zavaros bor tisztítására vagy a bor fényének emelésére a kistermelő vagy hobbi szőlész-borász gazda részére két egyszerű módszer ajánlható: a derítés és a szűrés. Ahol nagyobb mennyiségű (10 hl felett) és zavaros borról van szó, ott a derítés, kisebb tétel és kevésbé zavaros vagy homályos bor esetén a szűrés a célszerűbb.
Az egészséges bor egy idő múlva minden beavatkozás nélkül is megtisztul, de fényes, tükrös tisztaságot így nem mindig lehet elérni. Márpedig a csillogó, tükrös fényű bor nemcsak a szemnek tetszetős, henem még a homályosságot okozó kevés zavarosító anyag eltávolítása is emeli a bor ízét és zamatát.
A bor tisztulásának gyorsítására, illetve a csillogó, tükrös fény elérésére alkalmazott módszer a derítés és a szűrés. A derítés alkalmas még borbetegségek gyógyítására és egyes borkezelési műveleteknek a kiegészítésére. A derítéssel még a nagyon zavaros borok is jó hatásfokkal megtisztíthatók.
A derítésről (dióhéjban). A bort seprőjéről (üledékről, boraljról) lefejtve, a fejtést követően néhány nappal javasolt deríteni. Mozgásban, utóerjedésben vagy melegedő hőmérsékleten lévő borban a derítőszer nem tud tökéletesen leüllepedni.
A derítőszerek vagy úgy hatnak, hogy nagyobb szemcséjüknél és gyorsabb ülepedő készségüknél fogva hamar a hordó aljára süllyednek, miközben magukkal ragadják az egyéb zavarosságot okozó részecskéket is, vagy pedig a bor valamelyik nemkívánatos alkatrészével egyesülve válnak ki a borból.
Többféle derítőszer van, a szőlész-borász szakmai gyakorlatban azonban legjobban bevált az úgynevezett zselatin-csersavas derítés, más derítőszerre jellemzően csak különleges esetekben lehet szükség. A zselatin és a csersav a borban egymással oldhatatlan csapadékot képez, amely hamarosan leülepszik, közben magával viszi a bor zavarosságát okozó részecskéket is, a bor megtisztul és a zselatin tömör üledékéről lefejthető.
A szűrésről (dióhéjban). A szűrés egyszerű bortisztító művelet. Az enyhén zavaros vagy homályos bort szűréssel akár kristálytiszta csillogóvá is tehetjük, az újbort szűrőzacskón átszűrve, kristálytiszta bort kaphatunk.
A nagyon zavaros borok szűrése viszont annyira lassú és időigényes munka, hogy általában nem érdemes vele foglalkozni, inkább javasolt megvárni, míg jobban letisztul vagy ajánlott előbb dríteni. Különféle szűrőgépek vannak, a kistermelő vagy hobbi szőlész-borász gazdának általában megfelelő az úgynevezett hengerszűrő vagy az egyszerű szűrőzacskó.
.
Gyümölcsöskert
Amennyiben akad ilyen, akkor az enyhébb téli napokat jól fölhasználhatjuk a fák törzsének tisztogatására, a letört ágak, gallyak, vesszők eltávolítására. Ehhez a munkához is ajánlatos megfelelő szerszámokat beszerezni. A munka megkezdése előtt pedig javasolt a fa alá fóliát teríteni, hogy arra hulljon a kaparék, amit aztán csakhamar égessünk is el.
A háromszög alakú, nyéllel ellátott kéregkaparó segítségével gondosan távolítsuk el az idősebb fák elhalt, megrepedezett kérgét, amely alatt a különféle károsítók sokasága, például: báb, bogár vagy hernyó alakban telelhet.
A különböző kéregkefék, például a drótkefe, az erős szálú mosókefe segítségével, a kaparóvassal már alaposan megtisztított idősebb fának a törzsét, ágait is keféljük át. Amennyiben viszont a fánk még fiatal vagy a törzse kevésbé repedezett, akkor általában elegendő csak az erős szálú kefét használni.
Fűrésszel távolítjuk el a gyümölcsfáink elszáradt, letört vastagabb ágait. Erre a munkára például: keretes-, kard- vagy rókafarkú fűrészt használhatunk. Metszőollóval pedig a vékonyabb gallyak, vesszők távolíthatók el. Hasznos, ha van kacorkésünk is (fanyelű görbe kés), mert ez különösen alkalmas a lefűrészelt ágak visszamaradt csonkjának simára vágására, amely segíti a gyorsabb sebforradást.
Javasolt az eltávolításra szánt ágat először alul néhány centiméternyire bevágni, majd utána felülről fürészelni, így az ág nem hasad le, ami egyébként csúnya sebet okozhatna. Majd ezután fűrészeljük le a megmaradt csonkot az ággyűrűnél. A sebet pedig faragjuk simára, majd kenjük be sebkezelővel.
Amennyiben pedig éppen nem borítja hó a gyümölcsöskertet, akkor bizony még mindig ajánlatos összegereblyézni az almafák varrasodással, esetleg lisztharmattal fertőzött leveleit. Ezeket javasolt a diófák leveleivel és termésburkolataival együtt elégetni.
Az tudnivaló, hogy az egészséges levelek a komposztba valok. Ugyanakkor azt is lényeges tudni, hogy sem a dió, sem pedig a vadgesztenye levelét, termésének burkolatát nem szabad a komposzthalomra tenni, mert például növekedésgátló anyagot is tartalmaznak. Ezeket javasolt elégetni vagy kerti zöldhulladékos zsákba gyűjteni.
A gyümölcsöskert vonatkozásában is ajánlott lassan elkészíteni a növényvédelmi tervet. Persze itt is a vonatkozó főszabály figyelembevételével: a mesterséges helyett a természetes, a virtuális helyett a valóságos. Magyarán praktikusan ez esetben is arról van szó, hogy a kémiai (mesterséges alapú) növényvédelem helyett a biológiai (természetes alapú) nővényvédelmet ajánlott előnyben részesíteni.
Az egész esztendőre szükséges növényvédelmi szerek választékának az összeállítása során javasolt megállapítani, hogy a fáink száma és nagysága alapján mennyi permetlére lesz szükségünk, és ennek az elkészítéséhez mennyi növényvédelmi szert kell beszereznünk. Javasolt átnézni a meglévő növényvédőszer-készletünket is, és a lejárt szavatossági idejűeket kiselejtezni - környezetbarát módon persze.
Praktikus egyébként az egész évi növényvédőszer-szükségletünket még idejekorán megvásárolni. Természetesen ennek a kiszámításához ismernünk kell a gyümölcstermő növényeinknek a faját, a fajtáját, a darabszámát és a korát.
Valamint ezzel összefüggésben ajánlott ismerni még: a főbb károsítókat, illetve az ezek ellen hatásos, a házikertben, családi gazdaságban is használható biológiai (természetes alapú) növényvédő szereket, továbbá a felhasználási adagjukat, a kombinálási lehetőségeiket, a fánként (termőfaegységenként) szükséges permetlémennyiséget, sőt a szükséges és indokolt védekezések számát is egyaránt.
.
Díszkert
A múltkori jegyzetben (január 1. hete) már némileg érintettük azokat az előzetes feladatokat, úgymond tervezéssel kapcsolatos vonatkozásokat, amelyeket akkor ajánlott figyelembe venni, ha új díszkert vagy pihenőkert kialakítása a célunk, illetve amennyiben a meglévő kertünkben változásokat, átalakításokat szeretnénk végezni.
Következzen most ezzel a témával kapcsolatban néhány praktikus javaslat, illetve hasznos jótanács. Az új kert berendezése előtt első körben javasolt a talajt megvizsgálni. Amennyiben talajjavítás szükséges vagy túlságosan kötött a talaj és ezért mélyen fel kell lazítani, ez bizony időigényes munka, általában több éves ismétlődő feladat.
A talaj előkészítéshez, talajjavításhoz beszerzendő szerves anyagot a talajba munkálásig mindenkor praktikusan ajánlott tárolni. A lényeget tekintve ez esetben arról van szó, hogy javasolt a kertünk egy félreeső részében kijelölni egy olyan helyet, amely majd a későbbiek folyamán is alkalmas gyűjtőhelye lehet az összehordott egészséges szerves anyagoknak, azaz: a kerti komposztnak.
A kapcsolódó szakmai gyakorlati tapasztalat szerint: általában már csak akkor tudjuk meg, hogy milyen érték a növényi szerves anyag, amikor meg kell vásárolnunk a szerves trágyát. A kertünk megfelelő részében kijelölt úgymond házi komposzttárolóra kihordható például: a fahamu, valamint jellemzően minden konyhai zöldhulladék. Ezekből megfelelő kezeléssel idővel kitűnő humuszpótló anyagot nyerhetünk.
Nos, a fentieket is figyelembe véve, jómagam úgy vélem, hogy bizony nem ajánlatos sajnálni némi helyet és mondjuk egy kis fáradságot a házi komposzttároló elkészítésére.
Akadnak, akik attól tartanak, hogy az új komposzttároló majd el fogja csúfítani a szép kertet. De ez nem szükségszerűen van így, hiszen ha rendben tartjuk, esetleg még kalodát, oldalfalat is készítünk a házi komposzttárolónk számára, valamint előtte csinos, rácsra kúszó növényt is futtatunk, akkor már csak mi tudjuk, hogy mi van a szép virágrács mögött.
.
A négylábú barátainkról
Ezidőtájt bizony azt is jó, ha tudjuk, hogy 2013. január elsejétől akár már büntethetők is a mikrochippel nem rendelkező kutyusok gazdijai. A chip behelyezésének a költségeit az Állatvédelmi Törvény 3.500,- forintban maximalizálta. Ez az összeg magában foglalja: a transzponder és a beültetés díját, valamint az országos eb-adatbázisba való regisztrációt.
Ugyanakkor idevonatkozóan még az is tudnivaló, hogy a fenti ár nem tartalmazza a kutyus előzetes vizsgálatának a díját, ilyenformán pedig a beavatkozások költsége a 3.500,- forinttól akár a 10.000,- forintig bizony jelentős eltéréseket is mutathat. Egyébként a későbbi adatmódosítások már ingyenesek.
Viszont a négylábú barátaink mikrochipes egyedi megjelölése és központi regisztrációja, köz- és állategészségügyi, állatvédelmi és közbiztonsági szempontból is egyaránt fontos. Hiszen így az elveszett állatok könnyebben visszatalálnak a gazdáikhoz, valamint a felelőtlen ebtartók is hatékonyabban felelőségre vonhatók. Ezért is lényeges, hogy az ország minden részén egységesen megtörténjen a négyhónapos kort betöltött ebek mikrochippel történő megjelölése.
Egyébként januártól minden állatorvosnak úgymond hivatalból ellenőriznie kell azt, hogy a hozzá bekerülő kutyák rendelkeznek-e transzponderrel, amennyiben nem, akkor ezt fel kell ajánlania az állat tulajdonosának. Ha ehhez az állat gazdája nem járul hozzá, úgy az állatorvosnak ezt hivatalosan jelentenie kell. A hivatal pedig felszólítja az állattartót, hogy tegyen eleget a kötelezettségének, amennyiben ez nem történik meg, úgy felelősségre vonható, és akár 40.000,- forintig terjedő bírsággal is sújtható.
Ugyanakkor a külföldi példák alapján azért remélhető, hogy amennyiben a kutyáknál országszerte elvégzik a szóban forgó megjelölést, akkor hosszú távon radikálisan csökkenni fog a kóbor állatok száma. Az állatvédők és a hatóságok egyaránt bíznak abban, hogy a chipezéssel néhány éven belül már nem lesz olyan kutyus, amelynél nem lehet megállapítani, hogy ki volt a legutóbbi gazdája.
Ilyenformán pedig elkerülhető lehet az, hogy úgy kerüljön kutyus az uttcára, hogy ezirányban elmarad az eb "gazdájának" a felelősségrevonása, hiszen a behelyezett chip segítségével, illetve az eb-adatbázisban hivatalosan regisztrált adatoknak a felhasználásával az illetékes hatóság által a felelőtlen állattartó felelősségre vonható.
Ha már a kóbor ebek is képbe kerültek az imént, akkor idevonatkozóan talán még annyit, hogy ezeknek az állatoknak a felügyelete állami feladat, így azok megjelölése a felelős állategészségügyi hatóság kötelessége. A vonatkozó rendelet betartását a kerületi jegyző és az állategészségügyi hatóság ellenőrzi.
A kedvenceink aktuális védelméről (dióhéjban):
A tél majd lassan (bár igen lassan, de majd mégis) utat enged a tavasznak, azért bizony még törhet borsot az orrunk alá, de persze téltábornok ellen praktikusan védekezhetünk.
Nekünk, gazdiknak (embereknek) a legfontosabb, hogy óvjuk testünket a hőveszteségtől, illetve a ruházatunkat az átnedvesedéstől. Ugyanakkor persze a kedves kis állatáink (kerti madarak, kutyusok) védelme legalább ilyen fontos dolog.
A kerti madarainknak energiadús táplálékkal kedveskedhetünk, amit majd nyáron módszeres rovarirtással hálálnak meg nekünk a tollas barátaink.
A kutyusoknak is nagyon fontos, hogy télidőben több ételt, illetve magasabb energiatartalmú tápot kapjanak. Ez a dolog különösen érvényes a kertben tartott négylábú barátainkra. Télen ugyanis több energiát használ föl a kutyus szervezete hő tartására, olykor bizony 25 - 30 %-kal is többet, mint egyébként általában.
A hagyományos (nem a télidőben járatos) etetés során négylábú barátunk télen (akár még kóros mértékben is) lesoványodhat, az immunrendszere legyengülhet, ilyenformán pedig fogékonyabbá válhat a különböző megbetegedésekre.
Ugyanakkor mindezt praktikusan elkerülhetjük, ha mindenkor az évszaknak megfelelően, gondosan és körültekintően tápláljuk a kutyusunkat. Vigyázzunk hát a kedvenceinkre!
.
Budapest, 2013. január 20.
Jó egészséget, a mezőgazdálkodáshoz sok sikert kívánva,
Tisztelettel üdvözli:
Tuba Imre okl. építész építőmester,
hobbi kertész és szőlész-borász gazda
.
.
Befejezésül pedig egy kis kultúrmisszió
avagy következzen egy kapcsolódó magyar irodalmi verses költemény
.
Babits Mihály - Téli képzetek
.
A táj fehérbe öltözött
befútta a havas tél;
felhő alatt és hó között
magában áll a kastély.
Dinom-dánom, dáridom
hosszu téli este
senki sem jön az uton
mert a hó beeste.
.
De drótfonálon száll a hír
és búg a nyurga pózna
valaki nyög, valaki sír,
s sok messze cső golyóz ma.
Nellem-nollom, únalom
lanyha téli tábor,
csikasz ordít a havon
torkaszakadtából.
.
De Afrikában semmi hó,
dobol a sűrü zápor
s a sarkvidéki eszkimó
nem fogy az éjszakából.
Diri-dingi-dingaló,
ez a könyvek éve:
tárva szép a kandaló,
könyv pedig betéve.
.
Most kerget népet a hideg
a sima városutcán;
most fájva zsong a vén ideg
s repül a szél a pusztán.
Dinom-dánom, dáridom,
most áll a farsang
zeng a szél a várhidon,
zeng a várban karhang.
.
A hó esik, fehér a sík
befútta a havas tél,
s ha szél keféli hómezét,
minden ház messze kastély.
Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,
únalomnak ágya:
kályha mellett ábránddá
fagy az ember vágya.
.
(Babits Mihály, 1908)
.
.